Évtizedek óta ismert rejtély: miért nincs skizofrénia a veleszületetten vakoknál?
Az agy látókérgének károsodása miatt magzatként vagy újszülöttként látását elveszítők körében egyáltalán nem alakulhat ki skizofrénia.
Az 1950-es években egy pszichológus és egy felnőttként látását elveszítő író a vakok lelki életét tanulmányozták, amikor egészen érthetetlen dologra lettek figyelmesek. A világ minden társadalmát érintő súlyos mentális betegség, a skizofrénia teljességgel hiányzott azokból, akik születésüktől fogva vakok voltak. A különös megfigyeléssel évtizedekig senki se foglalkozott, mivel magát a skizofréniát se igazán értettük még, és nem állt rendelkezésre elegendő adat sem.
Valamikor a 2000-es években, amikor összeállítottak számos nagy, utánkövetéses nemzeti egészségügyi adatbázist, akkor váltak lehetségessé a széles körű vizsgálatok. Ezekből beigazolódott: valóban fennáll ez a korábban tapasztalt összefüggés, számolt be a The Conversation.
A legpontosabb, legszigorúbb eredményt egy 2018-as tanulmány hozta, amelyben mintegy félmillió ember egészségügyi adataiból vontak le azonos következtetést. Ezek közt 66 olyan volt, aki látókérgi vakságban szenvedett, vagyis nem a szem, hanem az agy látóközpontja állt a vakság hátterében.
Náluk gyakorlatilag nem működik az agy azon régiója, amely a vizuális ingereket feldolgozná, ám ettől még lehet a szemük teljesen egészséges. Ilyen elváltozást okozhat (a legtöbb esetben) a magzatkori vagy újszülött kori agyi oxigénhiány is, de számos más ok is lehet a háttérben.
Azok, akik életük során valamely későbbi korban veszítik el látásukat, illetve akiknek a szeme károsodott, nem az agykérgi terület, azoknál kialakulhat a skizofrénia. Ez azt jelenti, hogy a kapcsolat kimondottan csak az agykérgi károsodással állhat fenn. Ez amiatt furcsa, mert a skizofrénia nem a látott, látni vélt dolgokkal van kapcsolatban.
Leginkább az jellemzi, hogy a betegek hangokat hallanak, vagy épp furcsa kényszerképzeteik alakulnak ki. A magyarázat nem abban rejlik, hogy mit látnak az emberek, hanem abban, ahogy az agy értelmezi a világot a látott dolgok alapján.
Az agyunk folyamatosan előrejelzéseket készít a külvilágról és ezeket aztán összeveti az érzékszervektől érkező adatokkal. A skizofrénia esetében ez a folyamat félresiklik, például a gyenge, bizonytalan érzékszervi jelet is túl fontosnak állítja be az agy, vagy épp a véletlen egybeeséseket is valós oksági kapcsolatként érzékeli. Úgy tűnik, mintha a gondolatok valahonnan a külvilágból érkeznének, a képzelet és a valóság közti határvonal pedig elmosódik.
A látás igen fontos szerepet tölt be ezen előrejelző rendszerben, különösen a fiatal életkorban. Ráadásul a látókéreg nemcsak a látásban, de a tanulásban, a figyelemben és az érzelmekben is szerepet kap, ez agyunk egyik legsokrétűbb kapcsolatrendszerrel jelentkező régiója. A képalkotó vizsgálatok azt mutatják, hogy veleszületett kérgi vakság esetén ez a terület gyakran más feladatokra áll át, például a nyelv, a memória és a gondolkodás szolgálatát látja el.
Egyes szakemberek szerint a vizuális információk hiánya és ez az átszerveződő kérgi terület adhat védelmet. A gyakran félreérthető és váratlan vizuális adatok híján az agy valamiféle nyugodtabb üzemmódba kapcsol a világunk értelmezése során. Ez pedig elvezethet oda, hogy ki sem tudnak alakulni a skizofréniára jellemző téves értelmezések.
Azonban a védelem csak akkor működhet, ha egészen korai időszakban veszíti el valaki a látását, már a kisgyerekkori időpont se akadályozza meg a skizofrénia kialakulását. A felismerés ahhoz nyújthat segítséget, hogy a jövőben hatékony gyógymódokat lehet kialakítani majd a skizofrénia ellen, vagy talán megelőzhetővé is válik a betegség, legalább a legsúlyosabb formája.
Forrás: 24.hu Landy Gyebnár Mónika
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük, azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása).
Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Ezeket is olvassa el:
Maszk-adomány – A Fény Alapítvány mindenkitől türelmet kér
Több mint száz fő vett részt az MVGYOSZ nemzetközi konferenciáján
Együtt a jövőnkért 2025. január – Érettségi látássérült diákként
Nyáron is zajlik a médiaszolgáltatások akadálymentesítését célzó érdekképviselet
Osztálykirándulást adtak a mesedoktorok
egyhangú igen a 2024-es budapesti paralimpiára!
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
26°C







Vélemény, hozzászólás?