Fogódzók egy új élethez, stabil pontokra alapozva

Sokunk számára természetes, hogy látunk, mintha veleszületett kiváltságunk lenne, amely elévülhetetlen, egy életre szól, és nem is tudnánk elképzelni a holnapot nélküle. Képesek vagyunk megfeledkezni arról, hogy a szemünk világa mekkora érték is valójában, és hogy akadnak, akiknek küzdeniük kell olyan dolgokért, amelyek nekünk maguktól értetődőek. Gangl Tamás, a Siketvakok Országos Egyesületének elnöke és Molnár […]

Sokunk számára természetes, hogy látunk, mintha veleszületett kiváltságunk lenne, amely elévülhetetlen, egy életre szól, és nem is tudnánk elképzelni a holnapot nélküle. Képesek vagyunk megfeledkezni arról, hogy a szemünk világa mekkora érték is valójában, és hogy akadnak, akiknek küzdeniük kell olyan dolgokért, amelyek nekünk maguktól értetődőek. Gangl Tamás, a Siketvakok Országos Egyesületének elnöke és Molnár Éva vezetőségi tag a sötétség határán tanulták meg újraértelmezni a reményt és az életet, az egyesület tevékenységének részeként.

Egy október végi napon Molnár Évát kísértem a Siketvakok Országos Egyesülete (SVOE) egyesületi házába, a Korányi Sándor utcába, az interjú helyszínére. Egy kísérő dolga korántsem könnyű: magabiztosan kell közlekedni, és vezetni az érintettet, amellett, hogy közben saját magára is figyelnie kell a nagyvárosi forgatagban. Figyelmeztetni a ránk bízott embert olyan dolgokra is, amelyek nekünk természetes, hogy vannak, illetve hogy „ott” vannak. Ugyanakkor a vak személynek is teljes mértékben meg kell bíznia a kísérőjében, hiszen rá van utalva.

Vezettem már néhányszor vak embert, így tudtam, nagyjából mire számíthatok, mégis voltak fenntartásaim, hogy mi lesz, ha Évánál másképp lesznek a dolgok. Amikor viszont találkoztunk, és elkezdtünk menni, meglepődtem, milyen ügyesen közlekedik.
Éva látásvesztése ugyanis szerzett. Ő hét évvel ezelőtt veszítette el a látását, körülbelül két év leforgása alatt, máig tisztázatlan okok következtében.
Az viszont, hogy egy ilyen folyamat milyen gyorsan megy végbe, teljes mértékben egyénfüggő.

Gangl Tamás számára egy hosszadalmasabb, évtizedekig tartó folyamat eredménye volt a látása elvesztése. – Az első tünetek kamaszkoromban kezdődtek, amikor még nem is gondoltunk arra, hogy bármilyen probléma lehet. A szürkületi vakságomra A-vitamint kaptam, de továbbra is nekimentem a tárgyaknak, megbotlottam, és csak a húszas éveim elején kerültem először olyan orvossal kapcsolatba, aki diagnosztizálta a retina sorvadását – mesélte lapunknak.

Hátrányból előnyt kovácsolni

A jelentkező nehézségek jellemzően az élet minden területét átszövik. Éva korábbi munkahelyén asszisztens volt egy vállalat vezérigazgatója mellett, viszont az állapota romlásakor jelezték neki, hogy nem fogják tudni tovább foglalkoztatni. Gyakorlatilag mindent újra kellett tanulnia, amiben a Vakok Intézetében az elemi rehabilitáció volt a segítségére. A későbbiekben elvégezte a látássérültekre szabott ECDL tanfolyamot is, amivel megtanulta használni a számítógépes programokat és az okostelefont. Az erre történő felkészülésben a Siketvakok Országos Egyesülete segített neki.

Ilyen tulajdonságát emelte ki Éva: kollégái is mondják neki, hogy amikor állásinterjút készít egy jelölttel, más nézőpontból is megismeri a másikat, hiszen ő figyel például arra is, hogy az illető hogyan beszél, milyen hanglejtéssel, ezáltal pedig észrevehet olyan dolgokat is, amiket mások nem.

– Szeretek emberekkel foglalkozni, és azt talán mondanom sem kell, hogy milyen nehéz volt állást találnom. A jelenlegi munkahelyemen 3 éve dolgozom. Voltak ugyan eleinte nehézségeim, nem volt könnyű elfogadtatni magam, de szerencsére ez egy elég nyitott cég, kollégáim közül is sokan jönnek segíteni különböző programokon a siketvakok egyesületéhez – mesélte Éva a munkavállalással kapcsolatos nehézségei kapcsán.

Tamás a kémia vonalán kezdett továbbtanulni. Egyetemi évei alatt kapta az első diagnózist az Usher-szindrómára, ami után tudatosítania kellett magában, hogy a labormunka veszélyesebb terep lesz számára. Ennek ellenére nem hagyta félbe az egyetemet, végigcsinálta. A diploma után minőségbiztosítás irányba keresett állást, amit a Richter gyógyszergyárában talált meg, azóta is ott dolgozik, immáron 27 éve.
– Szerencsére már azelőtt megtanultam közlekedni a fehér bottal, hogy szükségem lett volna rá. Aztán megtanultam a tízujjas gépelést, a képernyőolvasó használatát is. Ez a tudás segített abban, hogy meg tudjam tartani a munkámat a későbbiekben is.
Fel tudtam készülni a változásra, és mindent előre megtanulni. A kollégák és a vezetők hozzáállása – hogy tényleg megbecsülnek – nagyban segített. Amit tudok hangsúlyozni, hogy ha az ember tudja, hogy ilyen változás várható az állapotában, akkor arra igyekezzen felkészülni, alkalmazkodni, mert azzal sokkal többet tehet magáért, mintha csak azon gondolkozik, hogy most milyen rossz neki. Muszáj ezen túllépni és azt nézni, hogyan tudnék tovább menni – vélekedett az átállás kapcsán Tamás.

Minden a megszokott helyén

A napi teendők elvégzésénél a közlekedés és a bevásárlás jelentik a legnagyobb nehézséget. Ebben segíthetnek a stabil pontok, amikre tudnak alapozni, és amikhez képest tudnak viszonyítani. A bevásárlást illetően viszont inkább csak olyan kisboltok jöhetnek szóba, ahol az eladók ismerik is őket, így akár előre oda is adják nekik, amit kérnek. A főzés sem jelent gondot Évának és Tamásnak. Ehhez persze elengedhetetlen, hogy a hozzávalóknak meglegyen a szokásos helye.

– Nekünk abból a szempontból szerencsénk van, hogy életünknek legalább egy részében megtapasztalhattuk a vizualitás élményét. Egészen biztos, hogy ezt nehéz feldolgozni, akár gyorsabban, akár lassabban veszíti el valaki a látását, mégis ennek az emléke sok mindenben segíthet minket, illetve könnyebben tudjuk értelmezni a környezetünket, mert tudjuk, mik azok a színek, formák, tárgyak, amik segíthetnek minket az eligazodásban – fejtette ki véleményét a veszteség és az új dolgok megtanulása kapcsán Tamás.

A veleszületett társaikkal ellentétben a szerzett látássérültek le tudják képezni továbbá a teret is. Ennek kapcsán Éva ekképpen vélekedett: – Sok esetben meg tudom mondani, hogy egy helyen, ahol azelőtt még látóként jártam, mi hol van. Ezeken a helyeken aztán jóval magabiztosabban tudok közlekedni, hiszen láttam korábban vizuálisan is.

Egy jó szó is sokat ér

A siketvakok társas életüket illetően igen nehéz helyzetben vannak. Sokan elszigetelten élnek, az egyesület által szervezett programok nélkül pedig nem is lenne társas kapcsolódásuk. A sorstársakkal való kapcsolatot emelte ki Éva is: a változások elfogadásának hosszú és rögös útján neki is sokat segített, hogy tudod kapcsolódni hozzájuk, és hogy tudta, nincs egyedül a nehézségeivel. Szociális értelemben is gyakran ki vannak szolgáltatva a környezetük segítőkészségének. Szerintük ez az, ami visszahathat az önképükre, és nehéz megtartani az önbecsülésüket akkor is, ha éppen nem rajtuk múlik az adott dolog.

– Nekem ilyen szempontból nagy erőt adott az egyesület, hiszen ők tanították meg az elemi rehabilitáció részeként azokat a tevékenységeket, hogy tudjam folytatni a munkámat és a megszokott tevékenységeimet. És persze a család és a párom is, akik minden probléma ellenére is mellettem állnak. Ezekkel a nehézségekkel is együtt lehet élni és tovább haladni – tette hozzá Tamás.

– Előtte el se tudtam képzelni, milyen lehet egy látás- vagy hallássérült ember élete. Látó koromból arról van emlékképem, hogy dolgoztam külföldön egy szállodában, ahol éppen látássérülteknek tartottak konferenciát, és szinte egyáltalán nem kaptunk információt arról, hogyan kell velük bánnunk – emlékezett vissza Éva.
A családjukkal, párjukkal való kapcsolatukat mindketten fontosnak tartják: a változások során végig kiálltak mellettük, sőt, a nehézség még szorosabbra fűzte a kapcsolatukat.
Évánál és Tamásnál magam is éreztem, hogy bizony sok mindent megéltek már, és voltak történések, amelyek mély nyomot hagytak a lelkükben. Viszont ennek ellenére is igyekeznek pozitívan tekinteni előre, nyitottan viszonyulni az emberekhez, és azokkal a dolgokkal foglalkozni, amik örömet adnak nekik. A küzdelem pedig megadja életüknek azt az egyediséget, ami csak rájuk jellemző.

(megjelent: Népszava, 2025. november 8.)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.