Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


TRB - Amikor mélyen vagy
65
hallgató

Hazatért Bejrútból a debreceni orvoscsapat

- 2020. augusztus 19. 7:17 - 648 megtekintés

Európából egyedül a Dekom utazott Libanonba, ahol több kórházban is ellátták a súlyos sérülteket. Emellett diplomáciai feladatokat is teljesítettek.

A Külgazdasági- és Külügyminisztérium támogatásával a tragédia után szinte azonnal elutaztak Bejrútba a Debreceni Egyetem Különleges Orvos- és Mentőcsapatának tagjai. Libanon fővárosában két héttel ezelőtt egy őrizetlen raktárban hatalmas erejű robbanás történt, amelyben több mint ötezren sérültek meg. Négy magyar orvos egy héten át látta el a sebesülteket, illetve kötszereket, gyógyszereket, orvosdiagnosztikai berendezéseket és egyéb gyógyászati segédeszközöket vittek magukkal, amik szintén nagy segítséget jelentettek a helyszínen. A tapasztalatokról dr. Késmárky András, a Dekom elnöke beszélt a Debrecen Televízió Esti Közelkép című műsorában.

Ahogy Késmárky András elmondta: három orvossal és egy műszaki szakemberrel utaztak el Bejrútba, ahova 250 kilogrammnyi felszerelést és gyógyászati segédeszközt, gyógyszereket vittek magukkal, melyeket ott is hagytak. Hozzátette,

az orvosokkal, nővérekkel egyeztetve látták el a nagyon súlyos sérülteket, és segítettek abban, milyen azonnali beavatkozásra és rehabilitációra van szükség.

– Nagyon súlyos állapotú idegrendszeri sérüléssel, végtagsérülésekkel szenvedő páciensek voltak a kórházban, akiknek a rehabilitációja akár éveket is igénybe vehet – mutatott rá a mentőorvos.

Késmárky András elmondta, amellett, hogy orvosi feladatokat végeztek, diplomáciai küldetésben is voltak: az volt a feladatuk, hogy felmérjék, milyen segítségre van szükség, amit célirányosan tudnak majd hasznosítani Libanonban. Hozzátette, Bejrút szinte minden kórházában jártak, és az igazgatókkal egyeztettek.

– Körülbelül húsz-harminc nagyon súlyos állapotú beteget láttunk el. A betegvizsgálat, a kezelés kritikus vagy súlyos állapotú beteg esetében órákat vesz igénybe. A súlyos sérülteken kívül a kötözéses, átkötözéses sebesülésekből legalább ötvenet biztos, hogy sikerült ellátnunk– mondta a mentőorvos.

Késmárky András arról is beszélt, hogy „borzasztó nagy fejetlenség” uralkodik Libanonban, a kórházak között nincs kommunikáció, ráadásul kormányválság is zajlik a háttérben, így történhetett meg, hogy míg a repülőtéren az egészségügyi miniszter fogadta őket, két nap múlva már nem létezett ez a tisztség.

S mit hagytak ott, miután hazatértek Magyarországra?

– A kilátástalanságot, meg azt, hogy hogyan tovább. A kormány feloszlott, gazdaságilag teljesen csődben vannak és nincs utánpótlás. Az üvegtől kezdve a gyógyászati segédeszközökön át szinte mindent importálniuk kell, és most ez egy fizetésképtelenné vált országban nehéz lesz– mutatott rá.

Késmárky András azt is elmondta, hogy kevés orvoscsoport volt a helyszínen, Európából egyedül a Dekom utazott Libanonba. A mentőcsoport vezetője kiemelte: a Dekom mindig is egy könnyen mobilizálható, profi felszereléssel rendelkező, és profi beavatkozásokra képes gyors bevetésű egység volt. Ez pedig hasznosnak bizonyult Bejrútban is, ahol így több kórházban is tudtak segíteni.

– Kicsit szétosztottuk azt a magyar tudást, amit kivittünk magunkkal és így mindenki megelégedésére azt hiszem maximálisan teljesítettünk – zárta a beszélgetést Késmárky András.

A teljes beszélgetés az alábbi linken tekinthető meg.

(Forrás: Dehir.hu)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


nyolc - = 5

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: MVGYOSZ. hírlevél - A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége hírlevél műsora
  • 9:00: - Ruzsa Viktor műsora
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 10:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Europe in my Backyard - Európai Uniós projektek (a Civil Rádió magazinműsora)
  • 16:00: Life is life - életmód magazin
  • 17:00: Live World - a legnagyobb külföldi előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: MVGYOSZ. hírlevél - A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége hírlevél műsora
  • 21:00: - esélyegyenlőségi magazinműsor Ruzsa Viktorral
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 22:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 23:00: - Reményik László interjú műsora
    A Vakok Állami Intézete, és az ötlet-, és házigazda Reményik László, "Ezer arc, ezer talentum" című közös programja minden hónap második keddjén (kivéve a nyári időszakot) megtekinthető élőben a Hermina út 21. szám alatt.
    (a rendezvények ingyenesek!)

    Cél, hogy minden hónap második keddjén olyan személyek legyenek a vendégek, akik tevékenységük, tudásuk, gondolataik, élettapasztalatuk révén szellemi munícióval tudnak szolgálni.

    Az interjú sorozat alkalmain két embert ismerhetnek meg a rendezvény látogatói, míg rádiónkban hetente egy-egy vendéget mutatunk be hallgatóink előtt (így a következő hétre csúszik át az aktuális rendezvény második vendége).

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. április 16. kedd, Csongor napja van.
Az év 16. hete és 107. napja.
Holnap Rudolf napja lesz.

1518. A királyi város a szent korona tulajdona. II. Lajos király tudtára adta Eperjesnek, hogy kénytelen volt ugyan e várost Perényi nádornak elzálogosítani, de mielőbb kiváltja, s addig is zsaroltatni nem engedi.


1865. Húsvét. Deák Ferenc híressé vált cikke a Pesti Naplóban megjelent, melyben kimutatni igyekezett, hogy a nemzet kész törvényeit a birodalommal összhangba hozni.


Váci Mihály
/ 1924. dec.25. - 1970. ápr. 16. /

Százhuszat verő szív

"...Úgy éltem, mint a százhúszat verő szív,
úgy gyűlöltem és szerettem:
mindenhez úgy fogtam, kívánva,
hogy az legyen a vesztem!
Úgy éltem én, ahogy itt élni kell,
ahogy érdemes élni!
Egy emberöltőt éltem - de a sorsom
történelem és ezerévnyi!"

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő szorozva egy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com