Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Dolly Roll - Végleg a szívügyem maradtál
57
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Jól működött a TérErő – Záróeseményéhez ért a Látó lélek programsorozat

- 2026. június 30. 10:10 - 117 megtekintés

A Vakok és Gyengénlátók Békés Megyei Egyesülete a Családokért Alapítvány – Közösség és Támogatás TérErő Pályázat keretében az elmúlt év során nyerte el a Látó lélek – A belső fény útján című, öt állomásos programsorozat megvalósításának a lehetőségét. A behir.hu a csütörtök délelőtt a Békés Megyei Könyvtárba szervezett zárórendezvényre látogatott el.

A Vakok és Gyengénlátók Békés Megyei Egyesülete 2025 novemberében örömmel értesült arról, hogy a Közösség és Támogatás TérErő Pályázat keretében megnyerte a Látó lélek – A belső fény útján című, öt állomásos programsorozat megszervezését – mondta Szabó Alexandra.

Az egyesület főszervezője hozzáfűzte, a program célja, hogy a látássérült résztvevők és a családtagjaik élményalapú akadálymentes közösségi programot biztosítsanak, amely elősegíti a résztvevők generációk közötti kapcsolódását, a mentális jóllétét és a társadalmi integrációt.

A program öt alkalomból állt – mint például a szeniortánc foglalkozásból, hangtálfürdő meditáció, hangfürdő és hangmasszázsból, természetgyógyászati előadásból, pszichológiai előadásból és élményfestésből.

– Illetve a mai napon, Amikor a szívünkkel látunk címmel Baraksó-Kovács Andrea szociálpolitikus tartott előadást, aki a munka-magánélet egyensúlyáról, a mentális jólétről, valamint a látássérültségről beszélt – tette hozzá.

A csoportos interaktív beszélgetés őszinte, vidám párbeszédekkel telt, mely során kacifántos sorsok rajzolódtak ki, a megélt lehetőségek elhalaszthatatlanságával – és sok-sok nevetéssel egyetemben. Azt követően A zene az kell, hogy ne vesszünk el címmel Szabó Mátyás zeneterapeuta tartott egy szuper foglalkozást.

Forrás: behir.hu



A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük, azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása).
Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!


Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


nyolc - = 5

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - Kabaréjelenetek a hétvégére
    Eegy teljes órában a magyar kabaré legjobb és legviccesebb jeleneteit hozzuk el Önnek. Klasszikusok és modernebb poénok – garantáltan feltöltődhet humorral a teljes hétvégére!
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Zenei visszatekintő Baluval
    Utazz velünk az időben a Back in Time-mal! Minden adásban egy-egy különleges évszámot veszünk górcső alá 1970-től egészen 2022-ig, hogy újraéljük a korszak legmeghatározóbb zenei pillanatait. Felcsendülnek a feledhetetlen slágerek, amelyek generációk életérzését formálták meg. Legyen szó a diszkó fénykoráról, a 90-es évek dance-lázáról vagy a közelmúlt listavezetőiről, nálunk minden dal egy időkapszula. Tarts velünk, és nosztalgiázzunk együtt a múlt legnagyobb kedvenceire! Kapcsolódj be, és hagyd, hogy a zene visszarepítsen a kedvenc éveidbe!
  • 15:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 22:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. július 18. szombat, Frigyes napja van.
Az év 29. hete és 199. napja.
Holnap Emília napja lesz.

1671. A bujdosókat a szultán nem pártfogolja.


1703. Rákóczi Naményből fegyverbe szólította az ország lakosait.


Karinthy Frigyes: Előszó

" Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

Próbáltam súgni, szájon és fülön,
Mindnyájatoknak, egyenként, külön.

A titkot, ami úgyis egyremegy
S amit nem tudhat más, csak egy meg egy.

A titkot, amiért egykor titokban
Világrajöttem vérben és mocsokban,
A szót, a titkot, a piciny csodát,

Hogy megkeressem azt a másikat
S fülébe súgjam: add tovább..."

Időjárás

2026-07-18, 19:40
Overcast
NW
Előjelzés
32°C
3.8 m/s
Apparent: 32°C
Nyomás: 1012 mb
Páratartalom: 51%
Szél: 3.8 m/s NW
Széllökések: 8.6 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /34% / Rain
Napfelkelte: 05:05
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


nyolc plusz egy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com