Közlekedés hóban vakvezetőkutyával

A szervezet előző tájékoztatója a fehérbotos tájékozódás nehézségeit tekintette át, míg a jelen írás célja a vakvezetőkutyával hóban való közlekedés sajátosságait ismertetni.

Mit tud egy vakvezetőkutya, amit a fehérbot nem?

Az emberekhez hasonlóan természetesen a kutyák karaktere is eltérő. Legtöbbjük örömmel veti bele magát a hóba, míg mások megszeppenhetnek a szokatlan körülményektől. Tény, hogy egy a hóban is komfortosan mozgó négylábú jelentősen megkönnyíti gazdája dolgát. Jóhír, hogy a vakvezetőkutya az esetek többségében hóval fedett járdán is képes tájékozódni. Jól ismert útvonalon még zord időben is követi a megszokott útvonalat, és a járdához hasonlóan a hóval borított zebrát is megtalálja. Egy vakvezetőkutya számára egy havas, botlásveszélyes akadály is csak egy a sok közül, tehát gazdáját vezetve rutinosan kikerüli. Érdemes ugyanakkor fehérbottal a kézben közlekedni, mert mély hóban a kutya sem vesz minden szintkülönbséget garantáltan észre.

Télen nem csupán a hó okoz nehézséget, legalább ennyire problémás az is, amikor olvadni kezd, és lépten-nyomon tócsába lépünk. Amennyiben van kellő hely kikerülni a tócsát, a vakvezetőkutya ezt is megteszi.

Mi mindenre kell a gazdának hóban történő közlekedéskor figyelnie?

A vakvezetőkutyával jellemzően hóban is gyorsabban lehet haladni, mint csupán fehérbottal. A túl gyors tempó azonban csúszással fenyegethet, ezért érdemes a „lassabban” vezényszót használni. A vezényszót a kutyakiképző megtanította, így kutyánk tudni fogja, hogy lassítson, és kevésbé húzza a hámfogót.

Ahogyan korábban írtuk, elengedhetetlen, hogy hóban egy látássérült ember jól tapadó csizmát vagy bakancsot viseljen, amelyre kis acél szegecsekkel borított csúszásgátlót erősíthet, így kisebb a csúszásveszély. Épp ennyire fontos, hogy kutyánk mancsait védjük. Télen mindig adjunk rá kutyacipőt. Ezzel megelőzhetjük, hogy a járdára szórt só marja a kutya talppárnáit, és a sérülésektől is védi. Legyen nálunk továbbá törölköző. Ha felszálltunk egy járműre, vagy zárt helyre érkeztünk, töröljük meg a kutya hasát és lábait.

Végül ne feledkezzünk meg arról, hogy ha mi magunk nagyon fázunk, akkor valószínűleg négylábú barátunknak sincsen melege. Nagy hidegben megfontolandó a szokásosnál rövidebb sétákat tenni. Hóban egy látássérült ember számára fehérbottal és vakvezetőkutyával is jóval nehézkesebb és veszélyesebb a közlekedés, így érdemes azt észszerűen minimalizálni.

Köszönet Gabelics-Szilágyi Melindának, Angyal Gábornak és Schiff Mónikának, a MVGYOSZ Vakvezetőkutya-kiképző Központ munkatársainak, a cikk megírásához nyújtott értékes gondolataikért!

Dr. Gombás Judit – MVGYOSZ.