Kutyaütők helyett férfiak – Férfiak Klubja

Hiába változnak az idők, a férfi-női szerepek, az évezredes kulturális minták ma is utat mutatnak, segíthetnek abban, hogy valóban boldogok legyenek a párok és megtalálják helyüket egy kapcsolatban – állítja Bedő Imre, a Férfiak Klubja alapítója, motivációs mozgalmár, aki előadásokon és tréningeken igyekszik közvetíteni a férfiértékeket. Szerinte egyáltalán nem kellene foglalkozni a genderelméletekkel, a férfiaknak […]

Hiába változnak az idők, a férfi-női szerepek, az évezredes kulturális minták ma is utat mutatnak, segíthetnek abban, hogy valóban boldogok legyenek a párok és megtalálják helyüket egy kapcsolatban – állítja Bedő Imre, a Férfiak Klubja alapítója, motivációs mozgalmár, aki előadásokon és tréningeken igyekszik közvetíteni a férfiértékeket. Szerinte egyáltalán nem

Bedő Imre Férfiak Klubja

kellene foglalkozni a genderelméletekkel, a férfiaknak meg kellene tanulni nem megfutamodni, mert a nők élete állandó vívódás lesz, ha egyedül kell gyermeket nevelniük. A mai városi párkapcsolati életmód kialakítására az erdélyi falusi nagyszülők értékrendje lehet a példaadó. Ő mindezt komolyan gondolja.

– A honlapján azt írja, hogy a férfiasság megnyilvánulásában az utóbbi 1000 évben nem volt akkora törés, mint most. A felelősségvállalás, a tartás, a döntésképesség, a józan ítélőképesség, az önállóság és megannyi férfiérték hanyatlásban van. Ennek orvoslására ön férfimotivációs mozgalmat indított. Milyenek a visszajelzések?

– Úgy látom, az emberek értékelik, hogy hozzá mertem nyúlni a témához. De nem pszichológiai szempontból, hanem a kultúránkra alapozva közelítek a férfi és a nő felé. Azok örök egyenlősége és egymásnak való kiszolgáltatottsága ma is egyértelmű. A lényeg, hogy ne az egyik nem legyen a haszonélvezője valaminek, hanem mindenki tegye a dolgát, és értelmes élete legyen azáltal, hogy a férfi hozzátesz a nők világához és a nők a férfiakéhoz. Eleve férfinak lenni csak a nőkhöz képest lehetséges. Leginkább abban próbálok segíteni, hogy hogyan tehető élhetőbbé a városi élet, amit sokan kapcsolatfosztott mókuskeréknek élnek meg. A legnagyobb boldogtalanságot a családok és pár-kapcsolatok szétesése okozza, ahhoz, hogy ezt meg tudjuk oldani, iránytűt kell adni a városi élet okozta terhek cipeléséhez és meg kell találni a magánéleti boldogulást. Én az őseink világára alapozok, az az értékrend, amely szerint nagyanyáink, nagyapáink éltek, most is aktuális lehet. Nem a kifordult régi valóság, hanem a régen is követendőnek tartott tiszta értékrend. Magamat ezen értékek városi közvetítőjének tartom.

– Hogy kell ezt elképzelni a gyakorlatban?

– A párkapcsolatok közé éket ver az a modern, divatos felfogás, hogy mindenkinek szüksége van félreértelmezett énidőre, mindenki csak erre vágyik. De ha ezt kergetjük, akkor mindig valami olyanra vágyunk, ami kevéssé lehetséges. Helyette a régiektől kellene példát venni. Gondoljunk csak bele, ők elmentek, és napokon keresztül kapáltak, nem tehették meg, hogy minden kapavágásnál azon átkozódjanak, hogy nincs énidejük. Nekik minden idejük énidő volt, amikor a gyerekeikkel voltak, amikor együtt dolgoztak, amikor a bálban táncoltak. Igenis lehet énidő a feleségemmel, a bevásárlással vagy az utazással töltött idő is. Ahogy ők, mi se engedhetjük, hogy életidőnk nagy részében állandóan másra vágyjunk.

– Két könyve is megjelent a témában, ezekben is visszatérő motívum, hogy az őseink példáját kellene követni ahhoz, hogy boldogok legyünk, és hogy egy férfi férfi lehessen. Milyen tanulmányokra alapozza a nézeteit?

– A könyveimet az életutamra és a megélt, általam mélységeiben feltárt kultúránkra alapozom. Sok időt töltöttem Erdélyben, egy faluban, ahol a nagyszüleim éltek. Rajtuk keresztül láttam, hogy’ élhettek az emberek évszázadokon keresztül, még mielőtt így felgyorsult volna a világ. A férfiak és nők akkor még tudtak szimbiózisban élni. Nem idilli kapcsolatban, hanem olyan együttműködésben, ami kölcsönös tiszteletet és megbecsülést szült. A városiasodást kellene úgy menedzselni, hogy közben ne veszítsük el a kapcsolatainkat, ne égjünk ki, legyenek életcéljaink, és a gyermekeinkkel együtt örüljünk a mindennapoknak.

– A férfi-női szerepek, a családmodellek és egyáltalán a párkapcsolati formák jelentős átalakuláson mentek keresztül az utóbbi évtizedekben. Egy nő manapság már nem feltétlen kizárólag gyermeket nevel, emellett akár családfenntartó is lehet, vagy gyermekét egyedül nevelő szülő háztartással, karrierrel. Ón mégis azt mondja, oda kellene visszatérni, ahol még nem volt annyi egyenlőség sem férfi és nő között, mint most. Miért?

– Nagyon csalóka és káros ilyen egysíkú módon beskatulyázni a múltat. Mi mai, városi életet akarunk, mindent megtanulva, ami régen működött. A tiszta, eredeti kultúránk ma is irányt mutat. Nem volt abban alá-fölérendeltség soha! Nagy probléma, hogy sokan ezt elhitték, mert ez nem igaz. A háztartást sem csak a nő vezette soha, hiszen több ezer évig a férfi kinti munkát végzett, ami mind a háztartáshoz tartozott. Mindketten kivették a részük a munkából. A régi paraszti kultúrában mindketten reggeltől estig nélkülözhetetlen házi munkát csináltak. Ezt manapság elvégzik helyettünk a gépek, nem kell fát vágni, mosni. A lényeg, hogy ami marad, azt ma is vállvetve végezzék a nők és a férfiak – mint mindig. A férfi-női együttműködés mintázata nem változott. Nem a szerepek időtállóak, hanem az ember maga. Régen mind a ketten tették a dolgukat, a közösért. Hiába vannak sokan olyan helyzetben, hogy egyedül nevelik a gyereküket, őket mégiscsak kivételként kell kezelni. Hihetetlen nehézséget vállal, aki mindkét szerepben helytáll, és valójában nem tudja mindkettőt betölteni. Ma sokkal kevesebb idő marad a valódi életre. A történelem folyamán még soha nem volt akkora szükség arra, hogy két ember neveljen egy gyereket, mint most. Mind pénzben, mind időben és odafigyelésben nehezebb összerakni a méltányos minőséget. Egyre kevesebben számíthatnak nagyszülőkre is, így még nehezebbek a mindennapok, ezért van olyan nagy szükség az együttműködésre és szövetségre.

– A legtöbb nő esetében nem választás, hogy egyedül akarnak gyereket nevelni, belekényszerülnek egy ilyen helyzetbe egy tragédia vagy válás/szakítás miatt.

– Ez annak is köszönhető, hogy a férfiak megváltoztak. Az egész civilizációnk arról szólt régen, hogy a férfi kötelezve volt a felelősség vállalására, míg a nő a férfi tiszteletére. Ezek ma már nincsenek jelen. A nők azt mondják, hogy a férfiak kutyaütők – és igazuk is van. A válások 73 százalékát nők indítják, zömében, mert nem tudnak felnézni a férfiakra, akik csak a munkahelyen teljesítenek, de tutyimutyik, nincs véleményük otthon. Mégis, hihetetlen nagy probléma, ha egyedül maradnak egy gyerekkel, hiszen sok feladatot nem tudnak elvégezni, egy állandó vívódás és lelkiismeret-furdalás lesz az élet. A férfiak örök feladata, hogy csökkentsék ezt a terhet és ne megfutamodjanak. Manapság a globalizáció is azt üzeni a nőknek, hogy ha otthon maradnak, az nem elég, nem becsülik meg őket. Aki manapság férfi és női szerepekről beszél, az félrevezeti az embereket. Ez csak egy tudományoskodás. Ha hazamegyek, állandóan keresem a feladatot, azt nézem, mit kell megoldani, nem azt, hogy mi az én szerepem és mi a másiké. Nem feltétlen az anyagi biztonság létrehozása a férfi dolga, sokkal nagyobb szükség van a teljes család érzelmi biztonságára. Fontos, hogy a nő tudja, minden körülmények között ott van mellette társként és nem hagyja el, lehet rá számítani. Még csak nem is a kommunikációra, hanem a tettekre kellene fókuszálni.

– Gyakran beszél arról, hogy tál nagy hangsúlyt kap manapság a férfiak semmirekellőségéről szóló propaganda. Tál hangos a nemeket egymásnak uszító „elméletieskedő” vita. Mennyire nyitottak a férfiak azokra az üzenetekre, amiket ön szeretne közvetíteni?

– Maga a férfikép is szét van zilálva manapság, a férfi úgy van bemutatva, hogy agresszív, kisajátító, dominanciára tör, uralkodni akar. Ehhez a mesterségesen stigmatizált képhez pedig nem akarnak közelíteni a fiatalok. Azért szeretnek eljönni az előadásaimra, mert erőt kapnak és kapaszkodót arra, hogy ebben a városi létben mi mindent csinálhatnak megbecsült férfiként, a nőkkel közös világban. Eddig azt üzente nekik a média, hogy az ő helyük a munkahelyen van, ezen kell változtatni. A közösségi oldalon 150 ezer ember követ minket, de a tartalmaink havonta 6-800 ezer embert érnek el.

– Mit gondol a genderelméletekről és arról, ahogy ezek hatására átalakul a világ?

– Értem, hogy ez egy forrongó kutatási terület, de nagyon az elején járnak, akik ezzel foglalkoznak. A férfiak és a nők életét szétzilálja, ha egy még nem kikristályosodott valami mentén elkezdik lebontani a saját identitásunkat. A sok társadalmi nem felmentések, önigazolások sokaságára ad lehetőséget, miközben egyre kevesebbet vállalnak a másik nemmel együtt építendő világ kötelezettségeiből. Össze kellene fogni, tenni a dolgunkat, a gyerekeinkkel és az otthoni léttel kellene foglalkozni, nem pedig semlegesíteni magukat a nemi szerepeiktől. A gyerekeknek ugyanis szükségük van férfi és női mintára, illetve az együttműködés mintáira is. Ezek nélkül később kapcsolódásképtelenek lesznek a most felnövő gyerekek.

(megjelent: Magyar Nemzet hétvégi melléklet: 2020. 01. 18.)

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.