Magyar kisfiú rajza kerül 50 ezer képeslapra
Egy 14 éves mozgássérült magyar kisfiú rajza kerül egy német bank karácsonyi üdvözlőlapjára, amely 50 ezer példányban jelenik meg.
A Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézete csütörtökön festőversenyt rendezett 33 óvodás és 15 iskolás neveltjének a német Oberbank AG támogatásával. A mozgássérült gyerekek zsírkrétával, színes ceruzával és festékkel készíthették el alkotásukat, amelynek témája a karácsony volt. A verseny győztese Paulik Ferenc 14 éves tanuló lett, aki kerekesszékkel közlekedik és nem tudja használni a kezeit, ezért a fejére erősített eszköz segítségével készítette el a téli tájat ábrázoló alkotását – mondta az MTI-nek Kocsis Ágnes, a nevelőintézet pr és marketing munkatársa. A magyar kisfiú rajza a támogató banknak köszönhetően karácsonyi üdvözlőlapra kerül, amely 50 ezer példányban jelenik meg és pénzintézet üzleti partnereinek küldi el a világ számos pontjára. A rajzokat a nevelőintézet rajztanárai, munkatársai és a bank képviselői mellett Fark László mozgássérült képzőművész értékelte. Forrás: MTI
Ezeket is olvassa el:
Lélekbonbonok - beszélgetések a nyár folyamán is
Ismerje meg a Two Blind Brotherst
Braille-papír újrahasznosítása
Nemsokára ilyen emeletes vonatokkal utazhatunk az agglomerációban!
Szent György-napi Sokadalom és Kézműves Vásár Óbudán
Családi pótlék utalás 2026 szeptember: itt vannak a hivatalos folyósítási dátumok
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
3°C






Vélemény, hozzászólás?