Megjelent az NVDA 2024.1
Egy ideje nem jelentkezett a honosító csapat az NVDA újdonságaival, de csak jobb később, mint soha.
Van bőven miről beszámolni!
Fontos figyelmeztetések
Kezdjük mindjárt két fontos figyelmeztetéssel.
Az első, hogy ennél a kiadásnál szükség van a bővítmények kompatibilitásának újbóli ellenőrzésére. Ez azt jelenti, hogy előfordulhatnak fennakadások a jól megszokott bővítményeinkkel. A jó hír, hogy a fejlesztők folyamatosan frissítik a bővítményeiket, úgyhogy mire ez a cikk kikerül, az NVDA már csak kevés kiegészítőnél fog kompatibilitási problémát jelezni.
A második fontos figyelmeztetés a támogatott operációs rendszerekre vonatkozik:
A Windows 7 és a Windows 8 támogatása befejeződött, így mostantól a Windows 8.1 a legrégebbi Windows verzió, amin az NVDA legújabb kiadása még futtatható.
Aki mégis ragaszkodik a régebbi Windowshoz, annak sem kell kétségbe esnie, az NVDA 2023.3.4 kiadása továbbra is ellátja a feladatát.
Most térjünk át az NVDA kezelőfelületét érintő változásokra.
On-demand beszédmód
Új beszédmódot adtak az NVDA-hoz, ami az on-demand névre hallgat. Aki használta korábban a Magic képernyőnagyító szoftvert, annak ismerős lehet a funkció.
Ebben a beszédmódban az NVDA nem ad automatikus visszajelzéseket a kurzor mozgásakor, de a szöveges visszajelzést adó billentyűparancsok a megszokott módon működnek. Például, ha egy ablakra navigálunk, az NVDA nem mondja be automatikusan az ablak címsorát, de a lekérdező billentyűparancsra már válaszol.
Ez a mód elsősorban a gyengénlátóknak lehet hasznos, ahol nincs szükség minden mozzanatról hangos visszajelzésre, de a felhasználó mégis beszédtámogatást kérhet mondjuk egy szöveg formátumának lekérdezésével, vagy épp folyamatos olvastatással.
A beszédmódok elszaporodásával egyidőben a fejlesztők személyreszabhatóvá tették a beszédmódok közti váltást. Az NVDA beállítások Beszéd kategóriájában most már kiválaszthatjuk, hogy mely beszédmódok közt szeretnénk váltogatni a kapcsolódó billentyűparanccsal (alapértelmezetten NVDA+s).
Ez a megoldás egyúttal kiváltja a „Hangjelzés beszédmód kikapcsolása” nevű bővítményt, ezért az feleslegessé vált, és az összeakadások elkerülése végett javasolt a nyugdíjazása. Más szóval, aki eddig azt használta, most rövid úton távolítsa el az NVDA-ból.
Könnyedén reprodukálhatjuk a bővítmény működését azzal, hogy a beállítások közt letiltjuk a „Hangjelzés” és „On-demand” beszédmódokat.
Változások a billentyűparancsok között
Az alábbi parancsok már támogatják a kétszeri és a háromszori lenyomást, amivel a visszajelzés betűzhető karakterleírások nélkül, ill. karakterleírások használatával: Kijelölés bemondása, Vágólap tartalmának bemondása, ill. Aktív elem bejelentése.
– A Képernyőfüggöny kapcsolgatásának most már van alapértelmezetten hozzárendelt parancsa: NVDA+Ctrl+Esc.
– Négyszeri lenyomásra a Kijelölés bemondása parancs böngészhető üzenetben ad visszajelzést.
Audiobeállítások kezelése
A tavalyi év során az NVDA beállításai között felbukkant egy új, Audio névre hallgató kategória. Ez lett az új gyűjtőhelye az NVDA hangkimenetét érintő olyan beállításoknak, mint a kimeneti eszköz kiválasztása vagy a hangerő-igazítás.
Ezzel összefüggésben a Beszédszintetizátor kiválasztására szolgáló párbeszédablakról eltávolították a kimeneti eszköz és a hangerő-igazítás beállítására szolgáló opciókat.
Emellett az Audio kategóriában lehet külön szabályozni az NVDA hangjelzéseinek hangerejét, már amennyiben a vonatkozó jelölőnégyzet nincs bejelölve. Ilyen hangjelzések pl. az indítóhang, a fókuszmódra váltás hangja egy szerkesztőmezőbe lépéskor, vagy épp egy keresőmezőben a javaslatok jelenlétét jelző hang.
Az Audio kategória megnyitható az NVDA+Ctrl+u billentyűparanccsal.
A Bővítménykezelő újdonságai
A bővítménykezelő most már képes csoportosan kezelni a bővítményeket. Lehetőségünk van egyszerre több bővítményt kijelölni és együtt telepíteni, letiltani vagy eltávolítani őket.
Ha egyesével akarunk valamit tenni a bővítményeinkkel, akkor a bővítmény kiválasztása után a Műveletek címkéjű gomb lenyomásával hívhatjuk elő a lehetőségek tárházát. Csoportos kijelölés esetén viszont hiába is keresnénk a Művelet gombot, ilyenkor a kijelölés után hívjuk elő a helyi menüt a billentyűzet menügombjával, vagy ennek hiányában a Shift+F10 billentyűparanccsal.
Bővítmények frissítésénél nagyon is jól jöhet ez a funkció, hiszen ott egyértelműen minden frissítésre váró kiegészítőnket frissíteni akarjuk. Innentől kezdve ezt már nem kell egymás után, egyesével megtennünk.
Ezen kívül íme még néhány pozitív változás a Bővítménykezelőben:
- Ha a bővítmények listáján egy fókuszban lévő bővítmény állapota megváltozik, pl., ha elkészül a letöltés, akkor az NVDA már bejelenti az új állapotot.
- Egy nem kompatibilis bővítmény újbóli telepítése után a bővítmény már nem lesz automatikusan letiltva.
- Most már lehet frissíteni a letiltott és nem kompatibilis bővítményeket.
- Az NVDA most már visszaszerzi a fókuszt és hibaüzenetet ad, amennyiben egy bővítmény letöltése nem sikerül.
Újdonság az egérrel
Az NVDA Egér beállítások között átneveztük „A vezérlőelem típusának bemondása az egérmutató mozgásakor” opciót, új neve „Elemek bemondása az egérmutató mozgásakor”.
Erre azért volt szükség, mert az opció bekapcsolt állapotában a korábbinál több információhoz jutunk az egérmutató alatt található elemről. Ilyen információ például az elemek állapota (kiválasztva vagy lenyomva) ill. a cellák koordinátái egy táblázatban.
Hagyományos kijelölési mód a Firefoxban.
Elérhetővé vált a hagyományos kijelölési mód a Mozilla Firefoxban. Alapértelmezett billentyűparancsa: NVDA+Shift+F10.
Bekapcsolt állapotban böngészőmódban a szövegkijelölés egyúttal a Firefox saját szövegkijelölésére is hatással van.
A Ctrl+C billentyűparancsot az NVDA átadja a Firefoxnak, ezáltal lehetőség nyílik arra, hogy a másolás rich text formátumban történjen, és ne az NVDA által használt egyszerűbb Plain text formátumban.
Fontos tudni, hogy ebben a módban a Firefox kezeli a kijelölést, így az NVDA nem ad visszajelzést a szöveg vágólapra másolásáról.
Microsoft Office
- A fentebb említett böngészőmódú másolás az Officeban is beköszönt.
Ha böngészőmódban használjuk a Microsoft Word alkalmazást, akkor a másolt szöveggel együtt másoljuk annak formátumát is. Ennek a folyományaként az NVDA a Word és az Outlook böngészőmódú használata esetén sem ad visszajelzést a szöveg vágólapra másolásáról. A másolt szöveget ilyen esetekben is az említett alkalmazások kezelik és nem az NVDA. - Az Excelben cellaformátum lekérdezésekor csak akkor hangzik el a szegéllyel és a háttérrel kapcsolatos információ, ha azok be vannak állítva az adott cellához.
- Az NVDA visszatért ahhoz a korábbi viselkedéshez, amikor nem mondja be a címkézetlen elemcsoportokat. Ennek pl. a Microsoft Office 365 menüjében van jelentősége.
- Az NVDA már helyesen jelenti be a célcellát, amikor egy táblázatban a hagyományos Wordös navigációs parancsokkal navigálunk. („alt+home„, „alt+end„, „alt+pageUp„ és „alt+pageDown„).
LibreOffice 24.2 és újabb verziók:
- Az NVDA már bejelenti a „`ctrl+backspace” billentyűparanccsal törölt szavakat, olyan esetekben, amikor a törölt szó után úgynevezett whitespace karakter, azaz üres hely van. Ezek jellemzően olyan nem látható karakterek, mint a szóköz, vagy a tabulátor.
- Az állapotsor lekérdezésére szolgáló billentyűparancs „NVDA+end„ most már működik a LibreOffice párbeszédablakainál.
- Az NVDA már le tudja kérdezni egy szöveg minden olyan tulajdonságát, amit a Microsoft Wordben is.
Ennek köszönhetően az NVDA már jelzi a hibás szavakat a Writerben. - Az NVDA már jelzi a címsorok szintjét is.
Frissülő OCR
- Az NVDA most már képes bizonyos időközönként automatikusan frissíteni az optikai karakterfelismerés eredményét és be is mondja az észlelt változásokat. Más szóval nem kell kilépni a karakterfelismerés eredményéből, ha időközben változik a tartalom.
Ehhez aktiválja „A felismerés automatikusan ismétlődő frissítése” opciót a Windows OCR kategóriában az NVDA beállításai között. - Amennyiben az opció engedélyezve van, a változások bemondása szabályozható a „Frissülő tartalom bemondása” opcióval, ami az Objektumok megjelenítése kategóriában található.
Végezetül még néhány említésre méltó újdonság:
- Firefox és Chrome: Az NVDA már automatikusan visszatér böngészőmódba, amikor egy kombinált listamezőt az Esc vagy az alt+felnyíl billentyűparanccsal zárunk be.
- Elemnavigáció során az NVDA már nem hagyja figyelmen kívül a letiltott/nem elérhető elemeket.
- Folyamatos felolvasásnál és betűzős parancsok használatakor a mondatok és karakterek közti szünetek hossza már nem rövidül az idő függvényében.
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
13°C
Vélemény, hozzászólás?