Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Teremtés koronái - Csak arról ami a férfiakat érdekli
53
hallgató

Nekünk munka, nekik álom

- 2017. május 9. 9:29 - 1470 megtekintés

Egy nap a fogyatékossággal élő emberekért

Országossá nőtte ki magát a Neked MUNKA, nekem ÁLOM! program, amelynek célja, hogy egy napra összehozza a fogyatékossággal élő, valamint a megváltozott munkaképességű álláskeresőket a fogadásukra nyitott vállalatokkal, cégekkel. Május 30-án Budapesten és 19 vidéki helyszínen rendeznek különleges nyílt napot, ahol a programra pályázó fogyatékossággal élő jelentkezőknek lehetőségük adódik bepillantást nyerni álommunkájukba. Idén várhatóan több mint 200 résztvevő és ugyanennyi munkáltató vehet részt a programban.

A Neked Munka, Nekem ÁLOM! azoknak a fogyatékossággal élő embereknek szól, akik szeretnék kipróbálni álmaik munkáját és azoknak a nyitott munkáltatóknak, akik szívesen adnának nekik lehetősége erre. A program Írországból indult a Job Shadow Day keretében, amely napon az érdeklődő fogyatékossággal emberek átélhetik és kipróbálhatják milyen is lehet az „álommunkájukban” dolgozni.
Az alapítvány 1993 óta támogatja a fogyatékos embereket munkában való elhelyezkedését, képességeik kibontakoztatását, valamint azt, hogy lehetőségük legyen megteremteni maguknak az önálló élet feltételeit. A program 2015-ben indult el Budapesten, azóta hat városban vált ismertté és közel 60 fogyatékos ember és csaknem ugyanennyi munkáltató kapcsolódott be a programba. Idén további 13 helyszínnel bővül a lista, és jelenleg várhatóan több, mint 200 vállalat fogadja a fogyatékos résztvevőket. A szervezet meggyőződése, hogy az integráció és a befogadás ügyét legjobban a személyes találkozások szolgálják és ezt hivatott elősegíteni a Neked MUNKA, nekem ÁLOM kezdeményezés. – hangsúlyozta Bíró Veronika a program vezetője.

Az eseménysorozat 2017. május 30-án indul Budapesten, és május 30-ától június 2-ig kerül sor a nyílt napokra országszerte. A programba bekapcsolódó munkáltatók esetében nem csak a cég mutatkozik be a résztvevő fogyatékossággal élő embereknek, hanem egy-egy konkrét munkakört ellátó munkavállaló is. Ő fogadja a fogyatékossággal élő munkavállalót, míg a résztvevő nyomon követheti a fogadó munkavállaló napját. A folyamatot tapasztalt mentorok segítik országszerte, elkísérik a munkahelyekre a résztvevőket, és a helyszínen egész nap hozzáértő támogatást biztosítanak a munkáltatóknak is egyaránt. A programban részt vehet bármilyen jellegű, magán, nonprofit szektorban vagy a közszférában működő munkáltató, vállalkozás és szervezet.
A Neked MUNKA, nekem ÁLOM kezdeményezés újabb mérföldkövet jelenthet a fogyatékossággal élő emberek támogatásában, megismerésében, elfogadásában és elősegítheti, hogy közülük egyre többen tudjanak a nyílt munkaerő-piacon elhelyezkedni.

A nagy érdeklődésre való tekintettel Budapesten már beteltek a helyek, azonban a programmal együttműködő vidéki partnerszervezetek továbbra is várják a nyitott munkáltatók és az érdeklődő, fogyatékossággal élő emberek jelentkezését. További információ a program részleteiről: http://nekedmunka.hu

A programot az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. támogatja.

***A hátrányos helyzetű- és fogyatékos emberek foglalkoztatása, munkanélkülisége tekintetében Magyarország még sok kihívás, megoldandó feladat előtt áll, derült ki az Eurostat által 2015-ben készített felmérése alapján. Az alacsony foglalkoztatási arány (Mo: 18,1%, EU28 átlag: 38,1%) és magas munkanélküliségi ráta (Mo: 24,9%, EU28 átlag:17,4%) Európa több országára jellemző ebben a célcsoportban. Magyarországon pedig a 2011-es népszámlálási adatok alapján az országban fogyatékkal élők száma közel 500 000 fő volt, és a fogyatékossággal élő emberek mindössze 13-14%-a volt a felmérés időszakában foglalkoztatott, messze elmaradva a fogyatékkal nem rendelkezőktől, akiknél ez az arány 48%. Ez a társadalmi csoport tehát nagymértékben veszélyeztetett a kirekesztődés, a tartós munkanélkülivé válás és az ezzel együtt járó pénzügyi nehézségek szempontjából.
Így különösen nagy igény mutatkozik arra, hogy olyan munkahelyek jöjjenek létre, melyek illeszkednek a képességeikhez, hosszú távon kínálnak munkalehetőséget és a tartós foglalkoztatás érdekében valós piaci keresletet elégítsenek ki.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


+ 4 = nyolc

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. április 19. péntek, Emma napja van.
Az év 16. hete és 110. napja.
Holnap Tivadar napja lesz.

1566. A hős Zrínyi Miklós tárnokmester és Szigetvár parancsnokának nemes elszántsága a vár megvédésére.


1848. Pesten népgyűlésen a csőcselék azt kívánta, hogy a háztulajdonosok a következő negyedévi lakbér követeléséről mondjanak le.


Reviczky Gyula: Emma

Mint nyári éjszakán
A csillagot:
Úgy nézlek csöndes vággyal én,
Ha egyedül vagyok,
S mint nyári éjszakán
A csillagok:
Zajgó szívem hullámiban
Szép szemed úgy ragyog.

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kilenc plusz öt = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com