DIGITÁLIS VALÓSÁGOK – Digitalizáció és innováció az oktatás-nevelésben
2021-ben, március 20-án harmadik alkalommal szervezik meg a Digitális Valóságok konferenciát.
A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
2021-ben, március 20-án harmadik alkalommal szervezik meg a Digitális Valóságok konferenciát.
A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
A februári online matematikai kurzus technikai okok miatt félbeszakadt, ezért a programot új időpontban ismétlik meg.
Az NFSZK Nonprofit Kft. MONTÁZS projektje „Tudatos felkészüléssel az autista emberekért” elnevezésű elismeréseket ad át az autizmus világnapján azoknak az intézményeknek, amelyek a projektben megvalósuló szakmai támogató programjaikban részt vettek.
2020-ban az otthoni munkavégzésre történő átállás természetesen a megváltozott munkaképességű munkavállalókat is érintette.
A jól megszokott időpontban, március első péntekén este nyolckor ismét felcsendülnek a Gépház szignáljai, a műsorvezetők pedig ezúttal is mindenkit szeretettel várnak egy órányi kiadós számítástechnikára.
Személyesen nem, de online és postai úton továbbra is kiszolgálják az igényeket!
A csomagban egyebek mellett D-vitamin, popsitörlő és pelenka is található. Széles Diána alpolgármester azt mondta, ezzel is szeretnék segíteni útjukon a kicsiket és minden édesanyát, aki egyedül neveli gyermekét.
Józsán, a Lencztelepen és a Tócóvölgyben építenének új bölcsődéket. Emellett két bölcsire már a kivitelezési közbeszerzés is folyamatban van.
A Tüdőgyógyászati Klinika, a Bőrgyógyászati Klinika, a Szemészeti Klinika és az Elméleti Tömb nagyelőadó tantermének felújítására írt ki közbeszerzést a Debreceni Egyetem.
A projekt célja kortárs segítők hatékony mentorálása, valamint a kortárs segítők aktív részvételével, önsegítő csoportok létrehozásának támogatása 18 és 30 év közötti mozgáskorlátozott emberek számára, egyéni mentorálás biztosításával és három nemzetközi mobilitás megvalósításával Magyarországon, Romániában és Szlovákiában.