Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Szemfüles - a Látássérültek Vas Vármegyei Egyesületének mûsora
62
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Legfrissebb híreink

Hiánypótló képzés a MEOSZ-ban

- 2019. szeptember 1. 16:04 - 2510 megtekintés

Augusztus 21-én Kiss Csaba, a MEOSZ munkatársa – aki maga is súlyosan mozgássérült, kommunikációjában akadályozott- , mutatta be egy-egy napján, hogy milyen akadályokba ütközik egy-egy programja megtervezésekor, megszervezésekor.

Dragomán György: Zakuszka

- 2019. augusztus 31. 19:23 - 2204 megtekintés

– Mindent úgy csinálunk, ahogy apáddal csináltuk volna. – Anya ezt vagy kétszázadszor mondta, háromszázadszor, ezredszer, Dénes már nem számolta, csak ezredszer is azt válaszolta, amit először. – Igen, édesanyám, pont úgy, pontosan ugyanúgy – közben próbált is ugyanúgy mosolyogni, úgy tenni, mintha nem idegesítené halálosan ez az egész helyzet. Tekerte a húsdarálót, közben két […]

Semmit, Rólunk, Nélkülünk!

- 2019. augusztus 31. 18:40 - 1899 megtekintés

Önálló életre vágyó értelmi sérültek

A sztereotípiák szerint minek nekik okostelefon, minek nekik saját vélemény, minek önállóság. Pedig rengeteg értelmi fogyatékossággal élő ember sokkal többre képes, mint gondolnánk.

Újítja a MÁV az állomásait, csak épp az akadálymentesítésről feledkeztek meg

- 2019. augusztus 29. 11:23 - 1284 megtekintés

Noha felújítják az évente közel félmilliós utasforgalmat bonyolító Kőbánya alsó vasútállomást, az akadálymentesítésre már nincs pénz. Erről a MÁV elnök-vezérigazgatója beszélt az ATV Híradónak. A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége jogsértőnek nevezte a gyakorlatot. 2023-ig egyébként 50 állomást újítanak fel az országban.

Csomagokban érkezik az írószer adomány

- 2019. augusztus 29. 11:23 - 1231 megtekintés

Szorgos kezek csomagolják az íróeszközökkel, színessel, grafittal, tollal, táskákkal teli csomagokat, melyre a Mátrix Közhasznú Alapítvány felhívására jelentkeztek iskolák, családsegítők és kisgyermekes családok. A szervezetnél 5000 íróeszköz áll rendelkezésre, melyet 6-13 év közötti gyermekes családoknak, segítőknek ad át iskolakezdésre az alapítvány. A cél az esélyegyenlőség támogatása.

Laptop könnyíti meg a mozgáskorlátozottak mindennapjait

- 2019. augusztus 26. 22:02 - 1219 megtekintés

Lezárult a mozgássérülteket segítő pályázat második része, az új jelentkezők hamarosan megkapják számítógépes eszközeiket, tájékoztatta lapunkat Szabó Sándor, a Mozgássérültek Tolna Megyei Egyesületének elnöke.

Egyetlen álma van a vak banai lánynak, aki eddig minden akadályt legyőzött

- 2019. augusztus 26. 21:59 - 1428 megtekintés

Miként lehetséges az, hogy egy lány, aki születése óta teljes vakságban él, a sötét világban megtanul beszélni, majd írni és olvasni, kitűnő érettségit, és jogi diplomát szerez? Hihetetlen élni akarásának, valamint családja támogatásának és segítségének köszönhetően sikerült neki. Nagy Tamás írásába egy nem mindennapi történetet mesélek el, egy nem mindennapi, banai lányról.

1 533 534 535 536 537 993

Üzenőfal

Az üzenet küldéshez bekell jelentkeznie.

Geeforce - 2015-07-17 22:59

Kérném szépen magnacum laude köszönet című számát

LAJOS - 2015-07-17 22:59

Van itt egy kérés ! Melinda 2015-07-17 23:27 Szeretném kérni Polgár Petitől a PÁLINKA NÓTÁT! Köszönöm szépen.

Geeforce - 2015-07-17 22:22

srácok kérhetnék egy buli bárót meg egy lepa brena janos című számot?

Melinda - 2015-07-17 21:27

Szeretném kérni Polgár Petitől a PÁLINKA NÓTÁT! Köszönöm szépen.

LAJOS - 2015-07-17 21:26

Örülhet a szomszéd...fullon szól ! 🙂

Oldal: 60 / 207: 1...57585960616263...207

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. augusztus 1. péntek, Boglárka napja van.
Ma van a(z) A Forint Születésnapja, Anyatejes táplálás világnapja.
Az év 31. hete és 213. napja.
Holnap Lehel napja lesz.

1444. Szegeden 10 évi fegyverszünet köttetik a törökkel a következő feltételek mellett: A szerződők egymás vagyonába nem ütnek. A foglyokat mindkét fél feltételek nélkül szabadon bocsátja, de Cselebiért a nagyvezír öccséért váltság fizettetik.


1946. A kormány kibocsátja az értékálló pénzt, a forintot. Egy forint négyszázezer quadrillió pengővel, másként 200 millió adópengővel egyenértékű.


Juhász Gyula: Augusztus

"Sötét szemem az éjbe réved,
Köszöntelek, dús álmú élet!
Ott künn a rózsák násza van ma:
Az örök vágynak diadalma!..."

Időjárás

2025-08-01, 13:22
Overcast
WSW
Előjelzés
28°C
2.2 m/s
Apparent: 28°C
Nyomás: 1014 mb
Páratartalom: 37%
Szél: 2.2 m/s WSW
Széllökések: 8.5 m/s
UV-Index: 6.6
Rövid leírás: 0mm /17% / Rain
Napfelkelte: 05:22
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


öt plusz egy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 328

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com