Nem bosszút akar Éva, akinek kálvária lett a kerekesszékes vonatútjából
A MÁV pedig már belső vizsgálatot indított az ügy kivizsgálására.
A MÁV pedig már belső vizsgálatot indított az ügy kivizsgálására.
Az Ability Fashion modellje, Koselák Renáta születése óta kerekesszékes.
1889. augusztus 13. A következő generációk már legfeljebb történelmi érdekességként fogják ismerni a nem is olyan régen még meghatározó városképi elemnek számító telefonfülkéket, illetve a kártyás és pénzbedobós készülékeket. Ahogy a mobiltelefonok megjelenése, úgy utóbbiaké is teljesen átalakította annak idején a telefonálási szokásokat, tömegeknek téve elérhetővé a technika ezen áldását. A telefon Bell általi, 1876-os […]
Mindenkinek jár a szerelem, sokan élnek is a lehetőséggel, hogy megtalálhassák életük társát.
Egyszerű, mégis nagyszerű találmányok, melyek nagyban megkönnyítik az életet.
A kormány tegnapi bejelentésének megfelelően megjelent a nyugdíjasoknak szóló rezsiutalványokról szóló kormányrendelet. A rezsiutalványra az öregségi nyugdíjasok mellett a nyugdíjszerű ellátásban részesülők jogosultak. Ez nagyjából 2,6 millió embert érint – áll a közleményben.
Százmillió forintos zsákmány reményében támadtak rá egy mozgásában korlátozott idős férfira Nemesbükön azok az elkövetők, akik ellen fegyveres rablás miatt emeltek vádat Zalában.
2019.szeptember 13. MVGYOSZ székház, Hermina Terem
Meghívó Joel Synder Ph.D., az amerikai Audionarrációs Társaság (Audio Description Associates, LLC) elnökének különleges előadására!
A Romániai Magyar Nemlátók Egyesülete idén szervezett először tábort Erdélyben élő magyar látássérült gyermekek és családjaik számára.
Az MVGYOSZ szervezésében megvalósult informatika oktatás középiskolás látássérült fiatalok számára második napján dr. Nagy Sándor nevében Gulyásné dr. Bölkény Ágota, az MVGYOSZ jogtanácsosa köszöntötte a tréning résztvevőit.