Legfrissebb híreink
Így táncol a kerekesszékes feleség az ép férjével az esküvőn
Két órát várt a kerekesszékes férfi éjszaka az esőben, mert a MÁV rossz vonatot küldött
100 éves a MVGYOSZ. – 100 hangoskönyv
„Egy CI műtétnek köszönheti a kislányom, hogy hallja, amit mondok”
Luca füle mögött egy hallókészülékre emlékeztető eszköz van, kapcsolódik egy másikhoz, ami a fején található. Nem ő az egyetlen, akinek CI berendezés vitt új színt az életébe. Nemrég egy háromgyermekes anyuka felhívást tett közzé a közösségi médiában, arra kérve a többi szülőt, ismerjék meg azt a szerkezetet, ami a visszaadta a kislánya hallását, és bátran beszéljenek róla a saját gyereküknek. De mi is az a CI?
Rekviem a bedolgozói munkakörért 3.rész
Megalázta a fapados a 81 éves nénit és mozgássérült fiát
Nyomtatott bionikus szem segíthet látni a vakoknak
A Minnesotai Egyetem kutatói működő, fényreceptorokkal rendelkező bionikus szemet nyomtattak, amely, ha továbbfejlesztik, alkalmas lehet arra, hogy visszaadja a vakoknak a szemük világát. Eddig ez a legfejlettebb ilyen bionikus szem a világon, de nem az egyetlen: 2016-ban is voltak hasonló próbálkozások.
TÖBB SZÁZ MILLIÓ EMBERÉRT VERSENYEZNEK AZ IT-GURUK
Eljött A NAP – kefegyári capriccio 2.
Üzenőfal
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás


9°C