OrCam – a diszkrét segítség
Március 11-én érkezett meg az MVGYOSZ-hez egy OrCam nevű, elsősorban a kevés látásmaradvánnyal rendelkezők életminőségét javító mini eszköz.
Március 11-én érkezett meg az MVGYOSZ-hez egy OrCam nevű, elsősorban a kevés látásmaradvánnyal rendelkezők életminőségét javító mini eszköz.
A Centenáriumi évben megrendezett Nőnapi Operett és Kuplé után 2019-ben is megtelt a székház Hermina terme.
A legfontosabb a probléma korai felismerése, amelyre a számítógépes látásvizsgálatnak köszönhetően igen kis elváltozások esetén is fény derülhet.
A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége nemcsak a fizikai, hanem a virtuális terek akadálymentessé tételéért is igyekszik minél többet tenni.
Otthonától mintegy 50 kilométerre kötött ki.
Az Országos Fogyatékosügyi Program (OFP), mint a fogyatékos emberek életkörülményeinek javítását, társadalmi befogadását és esélyegyenlőség ük biztosítását célul kitűző stratégia a 2015-2025. közötti időszakra határozza meg az állam és intézményrendszerének feladatait a területen.
Hamarosan fontos, a lakosság számára is látványos mérföldkőhöz érkezik a 3-as metróvonal felújítása.
Rajta kívül még nem tanult kerekesszékes diák a Közép-európai Egyetemen. Hosszú és küzdelmes utat járt be a CEU-s diplomáig: az általános iskolát csak magántanulóként végezhette el, az egyetemen pedig volt, hogy a tanára ölben vitte vizsgázni.
Az ÉFOÉSZ Elfogadásért Önérvényesítő Egyesület
az
ESÉLYEGYENLŐSÉG NAPJA – ANYÁK NAPJA
alkalmából
PÁLYÁZATOKAT
hirdet.
Mind a két pozícióra határozott időre, 2019. április 1. és december 31. között köt a MVGYOSZ. teljes munkaidős munkaszerződést a kiválasztott jelentkezőkkel.