Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

A VGYKE. podcast m*sora
56
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Legfrissebb híreink

PID-A fogyatékos szülők támogatásának európai gyakorlata

- 2013. augusztus 14. 13:48 - 2355 megtekintés

A fogyatékos emberek éppúgy párkapcsolatra vágynak, szeretnének házasságban élni, családot alapítani, gyermekeket nevelni, mint más emberek. A tapasztalatok szerint azonban ez gyakran az ellátó szolgáltatóktól való függőséghez vezet és sok esetben fordul elő az is, hogy elveszítik gyermekeiket.

Felére csökkentheti a tüdőrákkockázatot a fokhagyma

- 2013. augusztus 14. 13:42 - 2612 megtekintés

Hetente kétszer nyers fokhagymát fogyasztva csaknem megfeleződik a tüdőrák kialakulásának kockázata, ráadásul a fokhagymaevő dohányosoknál is jelentősen csökken a tüdőrák veszélye. Az erről szóló kínai tanulmány online jelent meg a Cancer Prevention Research folyóiratban.

Budapesten lesz a 10. Nemzetközi Autizmus Kongresszus

- 2013. augusztus 14. 13:39 - 2344 megtekintés

Szeptember 26. és 28. között Budapesten rendezik meg a 10. Nemzetközi Autizmus Kongresszust ? jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális és családügyért felelős államtitkára a Heves megyei Karácsond autista farmján.

Hogyan viselkedjünk egy fogyatékos gyerekkel vagy felnőttel?

- 2013. augusztus 11. 18:52 - 3413 megtekintés

Az idegenek, de a hozzátartozók, rokonok, ismerősök is sokszor azért jönnek zavarba, ha fogyatékos gyerekkel vagy felnőttel találkoznak, mert úgy érzik, ismeretlen helyzetbe kerültek, ahol ismeretlen szabályokat kellene betartaniuk. Olyan csapdában érzik magukat, amiben nincs garantáltan helyes mozdulat, jó szándékkal is bánthatnak, faragatlanok lehetnek, ha van rajtuk sapka, ha nincs.

meosz.hu/pkcf/img_c/d_egyesuletek_39_hirek_1835_w_500_h_641_sorszam_1.jpg

Tárgyalnak a megváltozott munkaképességűek közfoglalkoztatásáról

- 2013. augusztus 11. 18:50 - 3079 megtekintés

www.orientpress.hu/portals/orientpress.hu/images/oplogo_2012.png

Jelenleg zajlik az egyeztetés az egy éve felállt Rehabilitációs Szakigazgatási Szerv ügyfeleinek közfoglalkoztatásáról. A megváltozott munkaképességűek bevonása emellett az új hivatal együttműködései révén erősödik. A TÁMOP 1.1.1 pénzbeli támogatást nyújt az alkalmazáshoz és a képzések finanszírozásához, míg az alternatív programok a munkahelykeresésben segítenek. A Rádió Orient műsorában Borsos József megbízott igazgató elmondta, Zala megyében havi átlagban közel 650 a rehabilitációs ellátott, melyből az elmúlt 1 évben 168 rehabilitált embert helyeztek újra állásba.

meosz.hu/pkcf/img_c/d_egyesuletek_39_hirek_1834_w_259_h_194_sorszam_1.jpg

Magyarországon a gyermekek közül minden hetedik súlyos súlyproblémákkal küzd

- 2013. augusztus 11. 18:31 - 1538 megtekintés

Közel 50 torta érkezett az Update1 Europe Zrt. által meghirdetett, „Az ország update tortája” elnevezésű versenyre, melynek célja, hogy felhívja a családok figyelmét az egészséges táplálkozás fontosságára, a kiegyensúlyozott szénhidrátbevitelre és arra, hogy a finom ételek, édességek is lehetnek egészségesek. A zsűrizés a napokban zajlik, melynek során nem csak az ízvilágot pontozzák a zsűritagok, hanem a beérkezett pályaművek összetételét is, miszerint mennyi szénhidrátot, ízfokozót valamint mesterséges színezéket tartalmaz a desszertkülönlegesség.

Bírság a rossz helyre tett mozgáskorlátozott igazolványért

- 2013. augusztus 10. 18:58 - 3135 megtekintés

A behajtani tilos tábla szerinti tilalom alól az a rokkant szállító gépjármű élvez mentességet, amelynek szélvédőjén jól láthatóan mozgáskorlátozott-parkolási igazolványt helyeztek el – mondta ki a Kúria egy eseti döntésében.

Visszautalták a bírságot

- 2013. augusztus 10. 18:53 - 2467 megtekintés

www.tozsdeiskola.hu/image/dm_logo.gif

Sorra büntették az embereket egy szabálytalanul kialakított mozgáskorlátozott-parkolóban a Mars téren. Egy nyugdíjas mérnök ezt nem hagyta annyiban, addig járt a hatóságok nyakára, amíg sikerült az igazát bizonyítania. A kiszabott 50 ezer forintos büntetést is visszautalták.

www.meosz.hu/pkcf/img_c/d_egyesuletek_39_hirek_1838_w_600_h_397_sorszam_1.jpg

1 833 834 835 836 837 990

Üzenőfal

Az üzenet küldéshez bekell jelentkeznie.

Ginny Weasley - 2015-09-04 21:46

Mit mond a kannibálgyerek az anyjának ha meglát az utcán egy terhes nőt? -Anyu nézd...kindertojás!

Ginny Weasley - 2015-09-04 21:40

-Mi a tönkrement tömegközlekedési eszköz? -Rombusz

Ginny Weasley - 2015-09-04 21:39

Hogy lehet az esést fölfogni?? Gondolkozol rajta.

Melinda - 2015-09-04 21:37

A múlt század 20-as éveiben városi tanító érkezik a falusi iskolába: -Gyerekek! Mától kezdve,szépen kell beszélnetek: Nem tenta,hanem tinta,nem vella,hanem villa és nem penna.hanem.khm.izé..TOLL

Ginny Weasley - 2015-09-04 21:36

-Miért nem lehet a feleségem egy brazil válogatott csatár? -Mert Neymar.

Oldal: 21 / 207: 1...18192021222324...207

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. július 18. péntek, Frigyes napja van.
Az év 29. hete és 199. napja.
Holnap Emília napja lesz.

1671. A bujdosókat a szultán nem pártfogolja.


1703. Rákóczi Naményből fegyverbe szólította az ország lakosait.


Karinthy Frigyes: Előszó

" Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

Próbáltam súgni, szájon és fülön,
Mindnyájatoknak, egyenként, külön.

A titkot, ami úgyis egyremegy
S amit nem tudhat más, csak egy meg egy.

A titkot, amiért egykor titokban
Világrajöttem vérben és mocsokban,
A szót, a titkot, a piciny csodát,

Hogy megkeressem azt a másikat
S fülébe súgjam: add tovább..."

Időjárás

2025-07-18, 15:10
Overcast
WNW
Előjelzés
23°C
2.4 m/s
Apparent: 18°C
Nyomás: 1013 mb
Páratartalom: 69%
Szél: 2.4 m/s WNW
Széllökések: 8.2 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /90% / Rain
Napfelkelte: 05:05
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


nyolc mínusz nyolc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 327

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com