Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

A VGYKE. podcast m*sora
65
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Legfrissebb híreink

Civil szervezeteket támogathatunk az Adhat Vonal segítségével

- 2012. október 5. 18:49 - 3027 megtekintés

Az Adhat Vonallal egy olyan gyors és kényelmes, mindenki számára könnyen elérhető adományozási rendszer jött létre, amely elősegíti az adományozási kultúra és a civil társadalom fejlődését. A három nagy országos szolgáltató és a NIOK közös rendszer felépítését határozta el, melyben az adománygyűjtő szervezetek mindegyike ugyanolyan feltételekkel tud gyűjteni.

Munkába kényszerítheti az állam a súlyos betegeket?

- 2012. október 4. 18:51 - 2915 megtekintés

A középkorú férfi középvezetőként jól keresett, hirtelen megbetegedett, így fel kellett adnia a munkáját, pedig még szívesen dolgozott volna. Az állam 110 ezer forint rokkantnyugdíjat állapított meg a számára, amiből egyik napról a másikra 28 ezer forint lett, és felszólították, hogy keressen munkát.

Szoftverbemutató

- 2012. október 4. 18:43 - 1811 megtekintés

A Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete és a Hobby Rádiót működtető Net-média Alapítvány 2012. október 25-én 11 órától szoftverbemutató keretében megismerteti a látássérülteket, és az őket oktató pedagógusokat és minden érdeklődőt az NVDA nevű képernyőolvasó szoftverrel.

Bódi Sylviék cukormadárrá avatták Weisz Fannit

- 2012. október 3. 11:50 - 2939 megtekintés

Igazán csajos estét tartottak a Sugarbird lányok A sztártervezők új őszi/téli kollekciójának darabjairól már csak néhány utolsó simítás hiányzik, így Bódi Sylvi, Dukai Regina, Zimány Linda, Horváth Éva és Debreczeni Zita fergeteges bulizással ünnepelte meg a hetek óta tartó közös munkát. A lányokhoz a szezon vendégtervezője, Weisz Fanni is csatlakozott, a jól összeszokott csapat hatodik tagjaként. A csinos hölgykoszorú nagy feltűnést keltett a luxusszállodában, ahol hajnalig szórakoztak önfeledten.

redlemon.hu/sites/default/files/imagecache/small/_MG_1768_ok.jpg

Egy hónap a látás jegyében!

- 2012. október 2. 18:47 - 1590 megtekintés

Lássunk tisztán, vigyázzunk együtt szemünk épségére! Október idén is a Látás Hónapja.

Néma nyelvtudás

- 2012. október 2. 11:40 - 1671 megtekintés

Budapest, 2012. október 2. – Amikor külföldiek megszólítanak egy járókelőt az utcán, gyakran csak zavart mosoly a válasz még akkor is, ha a mosoly tulajdonosa tanult idegen nyelvet. A statisztikák rendre arról szólnak, hogy hányan beszélnek idegen nyelvet Magyarországon, azonban arról kevés szó esik, hogy milyen szinten. E téren, ha lehet, még lesújtóbb a helyzet – állítja Bacsa Andrea a Master Class ügyvezetője, a külföldi iskolák szakértője.

Opel taxi mozgássérülteknek

- 2012. október 2. 7:11 - 3062 megtekintés

Taxitanulmányt mutatott be az Opel. A Vivaro alapjaira készülő Multi-Taxi-Konzept hamar átalakítható a kerekes székes utasok igényei szerint. Egy kerekes székes utazó mellet még öten férnek el a belső térben.

1 880 881 882 883 884 990

Üzenőfal

Az üzenet küldéshez bekell jelentkeznie.

Vucsics Valéria. - 2019-01-24 20:06

Remélem jó helyen járok.

Pille - 2018-09-11 19:44

Akinek nem sikerül a regisztráció, kérjük az info@hobbyradio.hu mail-címre hibaüzenettel együtt jelezze a problémát! (a "nem működik" hibának nem tudunk utána nézni :D)

Zsotza - 2018-01-02 07:49

Boldog Újévet kívánok,- sok hallgatót, és a műsorkészítőknek sok erőt, kitartást, és örömet! 🙂

Zsotza - 2017-09-29 04:47

Jó reggelt, és jó kedvet kívánok! 😀

pisti - 2017-09-17 18:56

szép jó estét kivánok mindenkinek

Oldal: 4 / 207: 1234567...207

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. július 18. péntek, Frigyes napja van.
Az év 29. hete és 199. napja.
Holnap Emília napja lesz.

1671. A bujdosókat a szultán nem pártfogolja.


1703. Rákóczi Naményből fegyverbe szólította az ország lakosait.


Karinthy Frigyes: Előszó

" Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

Próbáltam súgni, szájon és fülön,
Mindnyájatoknak, egyenként, külön.

A titkot, ami úgyis egyremegy
S amit nem tudhat más, csak egy meg egy.

A titkot, amiért egykor titokban
Világrajöttem vérben és mocsokban,
A szót, a titkot, a piciny csodát,

Hogy megkeressem azt a másikat
S fülébe súgjam: add tovább..."

Időjárás

2025-07-18, 15:21
Overcast
W
Előjelzés
23°C
2.7 m/s
Apparent: 18°C
Nyomás: 1013 mb
Páratartalom: 69%
Szél: 2.7 m/s W
Széllökések: 8.2 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /90% / Rain
Napfelkelte: 05:05
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő szorozva hat = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 327

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com