Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lord - Ha tudnám
45
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Legfrissebb híreink

Tízezrek nem kapnak rokkantsági ellátást egy szoftverhiba miatt

- 2012. augusztus 8. 12:05 - 1716 megtekintés

Az MSZP szerint egészségkárosodottak tízezrei hónapok óta hiába várják ellátásukat egy szoftverhiba miatt. A szocialisták ezért felszólították Orbán Viktort és kormányát, hogy vizsgáltassa ki a történteket, illetve azonnal fizessék ki az érintettek sok esetben május óta elmaradt járandóságát.

Programajánló – lábbal és szájjal festők műveinek kiállítása

- 2012. augusztus 2. 16:14 - 2022 megtekintés

Rendhagyó kiállítás nyílik szeptemberben a Magyar Nemzeti Galériában Az Újrafestett valóság – Rendhagyó kiállítás a sokszínűség jegyében című kiállítás keretében szeptember 5-től a Magyar Nemzeti Galériában mozgássérült és ép kortárs képzőművészek közös alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők.

Tanulmány a rokkant emberek állami átveréséről

- 2012. augusztus 1. 11:49 - 3575 megtekintés

Az MSZF Összefogás a korhatár alatti rokkantak emberi jogaiért csoport szerint a rokkant embereket kifinomult állami módszerekkel kijátsszák. Alább közreadjuk a csoport tanulmányát, benne konkrét tanúvallomásokkal

SZÁZSZORSZÉP FESZTIVÁL

- 2012. augusztus 1. 11:48 - 3459 megtekintés

A Komárom-Esztergom Megyei Tehetséggondozó és Léleksegítő Alapítvány, valamint a Magyar Művelődési Társaság hagyományaink folytatásaként 2012. augusztus 25-én megrendezi a SZÁZSZORSZÉP FESZTIVÁLT!

Rokkantnyugdíjazás: ombudsmani vizsgálat

- 2012. augusztus 1. 11:46 - 3392 megtekintés

A bizalom még megmaradt! ?Az alapvető jogok biztosa szerint a rokkantsági ellátórendszer 2012-es átalakítása során nem biztosították a szerzett jogok fenntartásába vetett bizalom védelmét, továbbá az alacsony összegű ellátás melletti munkavállalás lehetőségének korlátozása folytán sérül az esélyegyenlőség elve.?

Az Alkotmánybírósághoz fordult az ombudsman az új rokkantsági ellátórendszer ügyében

- 2012. július 31. 19:21 - 1725 megtekintés

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) az alapvető jogok biztosához fordult még a tavasszal, mert úgy véli, hogy a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól szóló törvény több ponton ellentétes az Alaptörvénnyel. A tárgyban közel negyven magánszemély is megkereste a Biztost, aki áttekintette a beadványokat, és arra a következtetésre jutott, hogy a törvény elfogadásával és egyes rendelkezéseivel kapcsolatban alkotmányossági aggályok merülnek fel, ezért kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál a jogszabály utólagos vizsgálatát.

Esélyegyenlőségi Magazin 2012 augusztus

- 2012. július 28. 14:43 - 3388 megtekintés

Esélyegyenlőségi Magazin Műsor előzetes: 2012 augusztusi adásunk tartalmából: Közel jövőben újabb utazási lehetőségekkel bővül MÁV Start Zrt. szolgáltatása. Utána pedig X-dik, jubileumi kosárlabda bajnokság egészséges emberek, és kerekes székesek között. Adásunkba bemutatjuk Önöknek a Hallatlan Közhasznú Alapítványt. És az adásunk legvégén pedig bemutatunk Önöknek a Konyha Szerviz Stúdiót. Varja Önöket a vevőkészülékek elé, két házi gazda Bratkó József és Bratkóné Földesi Ágota Link: Link

Éber kómában Topika – segítsünk együtt!

- 2012. július 28. 9:23 - 1751 megtekintés

Vízvári Krisztina öt pici gyermeket nevel anyaotthonban, egyedül. A létért való küzdelmét áprilisban tragédia törte ketté: fia, a tíz esztendős Józsika egy busz mögül szaladt ki az úttestre, ahol az éppen odaérkező autó elütötte. Az életrevaló gyerekek, az anya a rehabilitációt igénylő Józsika felépüléséért abban bízik, hogy külső segítség révén még rendbe jöhet minden jelenlegi problémájuk.

Paralimpia: Kerekesszékkel Londonig

- 2012. július 27. 11:47 - 3818 megtekintés

A Tolerancia Tour küldetése, hogy Bók László parasportoló 2012 kilométeren keresztül napi átlag 100 kilométeres távot teljesítve, huszonöt nap alatt kijusson egy kézi hajtású triciklivel ( hand-bike ) a 2012-es Paralimpiai Játékok helyszínére, Londonba.

kép

1 945 946 947 948 949 1 040

Üzenőfal

Az üzenet küldéshez bekell jelentkeznie.

casanova7507 - 2010-05-17 18:54

Hobby Rádió nagyon szuper rádió.:)

Pille - 2010-05-05 07:42

Köszönjük az észrevételt, javítottuk a hibát, már működik újból a "szar", lehet kérni újból.

Gabriella88 - 2010-05-03 10:11

milyen ez az oldal, egy szar, kértem egy számot, és nem teljesítették. Utánna mégegyszer beléptem, akkor meg kiírja hogy teljesítve van.

knollne - 2010-05-02 18:39

[url][/url]Nagyon örülök,hogy itt lehetek.Szép jó estét mindenkinek. Jutka

krisztandy - 2010-04-25 10:44

A kampánycsendet nem sértjük, de minden fontos és hasznos információt közlünk, majd este hét után az aktuális adatokat. Tartsanak velünk!

Oldal: 197 / 207: 1...194195196197198199200...207

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 9:00: - Ruzsa Viktor műsora
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 10:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: Life is life - életmód magazin
  • 17:00: Live World - a legnagyobb külföldi előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 21:00: - esélyegyenlőségi magazinműsor Ruzsa Viktorral
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 22:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 23:00: - Reményik László interjú műsora
    A Vakok Állami Intézete, és az ötlet-, és házigazda Reményik László, "Ezer arc, ezer talentum" című közös programja minden hónap második keddjén (kivéve a nyári időszakot) megtekinthető élőben a Hermina út 21. szám alatt.
    (a rendezvények ingyenesek!)

    Cél, hogy minden hónap második keddjén olyan személyek legyenek a vendégek, akik tevékenységük, tudásuk, gondolataik, élettapasztalatuk révén szellemi munícióval tudnak szolgálni.

    Az interjú sorozat alkalmain két embert ismerhetnek meg a rendezvény látogatói, míg rádiónkban hetente egy-egy vendéget mutatunk be hallgatóink előtt (így a következő hétre csúszik át az aktuális rendezvény második vendége).

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. december 2. kedd, Melinda, Vivien napja van.
Az év 49. hete és 336. napja.
Holnap Ferenc, Olívia napja lesz.

1867. A pesti Torna Egylet Nemzeti Torna Egyletté alakul, és megkezdi a tornatanító-képzést és a Szentkirályi utcai Tornacsarnok felépítésének megszervezését.


1933. Megkezdi rendszeres működését a 120 KV-os a Laki-hegyi rádiós nagyadó.


Radnóti Miklós: Tél

Hóbafagyott levelet
kaparász dideregve a szellő.
Duzzadt, mint tele zsák:
hóval telik újra a felhő.
Nincsen csillag, a fák
feketéllő törzse hatalmas.
Megfagy az őz nyoma is.
Készül le a völgybe a farkas.

Időjárás

2025-12-02, 06:43
Overcast
ENE
Előjelzés
2°C
0.6 m/s
Apparent: -2°C
Nyomás: 1024 mb
Páratartalom: 89%
Szél: 0.6 m/s ENE
Széllökések: 3.9 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 07:12
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


négy mínusz kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 328

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com