Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Máté Péter - Éjszakák és nappalok
62
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Legfrissebb híreink

Tűz keletkezett a metrókocsi alatt

- 2009. április 17. 8:38 - 3904 megtekintés

Az utasok nem voltak veszélyben, személyi sérülés nem történt Ma reggel 6 óra 39 perckor, a Kőbánya-Kispest irányába haladó Dózsa György úti megállóba érkező metrószerelvény utolsó előtti kocsija alatt eddig ismeretlen okból tűz keletkezett. A szakemberek időben észlelték a tüzet, és – bár az utastér és az utasok nem voltak veszélyben – mindenkit leszállítottak a szerelvényről. A járművezető egy utas közreműködésével azonnal eloltotta a tüzet, melynek köszönhetően személyi sérülés nem történt. A tűz mielőbbi eloltásában segítő utas lélekjelenlétét ezúton is köszönjük. A tűz nem terjedt tovább, így a járműben csupán kisebb kár keletkezett. A tűz keletkezésének okát a Tűzoltóság szakembereinek bevonásával jelenleg is vizsgálják. A forgalom zavartalanságának érdekében 8.25 óráig az Árpád híd és a Deák Ferenc tér között pótlóbuszok közlekedtek, ezt követően megindult a forgalom a metró teljes vonalán. Hírforrás: BKV ZRt. Sajtó csoport

Nehezebb lesz bizniszelni a mozgássérült-engedélyekkel

- 2009. április 15. 6:38 - 3885 megtekintés

Szigorítanák a mozgáskorlátozottaknak kiadható parkolási engedélyek feltételeit; újfajta típusú és színű dokumentumokat vezetnének be. Aki csak szállítja a mozgássérültet, az csak egy órán át parkolhatna ingyen. Az engedélyt a jövőben nem a háziorvos, hanem a rehabilitációs intézet adná ki. Aki jogtalanul beáll a mozgássérült helyére, háromszázszoros pótdíjra számíthat.

A mozgássérült igazolványok harmada kamu?

- 2009. április 15. 6:36 - 4222 megtekintés

A mozgáskorlátozottak parkolási igazolványára vonatkozó szabályok szigorítására országgyűlési határozatot nyújtott be Hagyó Miklós fővárosi főpolgármester-helyettes.

Európa-szintű képviseletet kaphatnak a fogyatékkal élők

- 2009. április 15. 6:28 - 3883 megtekintés

A fogyatékosok ügyével foglalkozó önálló európai direktíva létrehozását szorgalmazza a Fidesz – jelentette be Szájer József. A legnagyobb ellenzéki párt európai parlamenti választási listáján 12. helyen szereplő hallássérült Kósa Ádám az uniós támogatások szigorúbb elosztása mellet a képzési- és munkafeltételek összehangolását tartaná a legfontosabbnak.

Euhu – nyári tábor

- 2009. április 15. 6:12 - 4010 megtekintés

nyelv-, kézműves, sport- és mágus tábor gyerekeknek I. helyszín: Budapesten – napközis tábor – Csillebércen II. helyszín: Hatvanban – bentlakásos tábor – családi farmon A táborokat: · kis létszámú csoportokban; 5-től 15 éves korig, egész nyáron · jó levegőn, családias környezetben szervezzük.

THE BLACK EYED PEAS The E.N.D.

- 2009. április 15. 6:09 - 3934 megtekintés

Új album júniusban! Boom Boom Pow #1 A 2005-ben megjelent Monkey Business után júniusban új stúdióalbummal jelentkezik a Black Eyed Peas. A címmel ellentétben a formáció nem tervezi a visszavonulást, sőt! Az E:N.D. akroním az Energy Never Dies rövidítése, melyről will.i.am. így nyilatkozik: “Az albumra felteszünk 12 dalt, és már a megjelenés másnapján születhet 100 új dal és 1000 blogbejegyzés vele kapcsolatban. A lényeg, hogy az energia nem vész el, egymást inspiráljuk. Ami az új dalokat illeti, előtérbe kerül a dance, az elektro és a funk.”

Info-őrület: műsorajánló

- 2009. április 9. 13:24 - 2115 megtekintés

Számítógépen nyílván sokan szeretnek játszani. Rengeteg népszerű játék van, amelyek azért népszerűek, mert életszerűek is. De vajon mik azok az audiojátékok, ráadásul 2, ill. 3 dimenzióban? Április 10-én pénteken (holnap) megtudják az Info-őrületből, a Hobbyrádió informatikai magazinjából, este 21-23 óráig.

Locsoljunk együtt :)

- 2009. április 7. 17:22 - 1893 megtekintés

„Zöld erdőben jártam, Hangszórót is láttam, A Hobby szólt belőle, Gyerünk srácok, előre!”

A főosztályvezető-helyettes cáfolja, hogy a vakok szövetségét fenyegette volna

- 2009. április 4. 14:20 - 4446 megtekintés

Nagyon úgy tűnik, Dr. Micserics József, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének (MVGYOSZ) Hivatalvezetője tavaly októberben arról tájékoztatta a szervezet elnökségét, hogy a szövetség állami támogatását finanszírozó minisztérium tisztségviselője megfenyegette őt, ha az MVGYOSZ kritizálja a minisztériumot, csökkenhet az állami apanázs. A főosztályvezető-helyettes kategorikusan cáfol, félreértésre gyanakszik.

Továbbra is jelezze időben leszállási szándékát!

- 2009. április 1. 14:59 - 4103 megtekintés

Bevált az utasbarát, energiatakarékos újítás A BKV Zrt. a 4-es és 6-os, a 17-es, a 42-es, az 50-es, a 61-es, a 62-es, a 62A, valamint a 69-es villamosaira; illetve hétvégenként és ünnepnapokon a 21-es és a 21A villamosaira is kiterjeszti a február 1-jén sikeresen bevezetett lépését. Az energiatakarékos és egyben utasbarát intézkedés szerint mától a fenti vonalakon járó, leszállásjelzővel felszerelt villamosok csak akkor állnak meg a megállóhelyeken, ha ott felszállni szándékozó utas várakozik, vagy a járművön valaki előre jelezte leszállási szándékát.

1 970 971 972 973 974 992

Üzenőfal

Az üzenet küldéshez bekell jelentkeznie.

LAJOS - 2015-07-24 20:46

[b]Szervusztok ! Jó buli, jó szórakozást kívánok ! Kérésem Deep Purple Fireball... Köszönöm...Koc-koc 🙂 [/b]

Melinda - 2015-07-24 20:46

Akkor talán legyen a HAVE A DREAM az ABBÁTÓL! Köszönöm és bocsika!

Melinda - 2015-07-24 20:29

Sziasztok kellemes bulizós,iszogatós estét kívánok mindenkinek,műsorvezetőknek,hallgatóknak... Kérem szépen az ABBA The piper című számát! Köszi szépen.

Ginny Weasley - 2015-07-24 20:13

Sziasztook! Szeretném kérni a bulibárót és küldeném geeforce-nak ! Király az adáás:)

Geeforce - 2015-07-17 23:08

na mindegy srácok elmegyek aludni joéjt nektek sziasztok

Oldal: 59 / 207: 1...56575859606162...207

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: - Ferenczi István népzenei műsora
    A Népzenei kavalkád c. műsor nem egy konkrét nép zenéjével foglalkozik, hanem általában a népzenével és vonulataival. A műsor első felében népi hangszereket mutat be a műsorvezető, nemcsak történetükről, hanem azok hangját is meghallgathatjuk az adásban.
    A műsor második részében néhai adatközlőket, énekeseket, hangszereseket, illetve zenekarokat mutat be Ferenczi IStván,. majd más népek zenéjét hallgathatjuk a műsorban.
    A műsor utolsó részében ma élő adatközlőket, hangszereseket, énekeseket, és zenekarokat ismerhetünk meg, valamint olyan együtteseket, énekeseket, zenekarokat, akik ma művelik a népzenét és egy kicsit hozzá nyúltak, illetve beleraktak más műfalyokat, pl. jazz, és a könnyűzene.
  • 9:00: - Szabolccsal
    A Sztárportré egy több éve működő rádióműsor sorozat, ahol hétről-hétre közismert emberek nyilatkoznak, mindig egy-egy újabb, gyakran a személyükhöz igen közel álló témában. A Sztárportré optimista műsor, törekszik mindenről valódi képet festeni. Az adások szereplői olyan közismert emberek, akiket a legtöbb magyar ember a sajtóból jól ismer, és szívesen hallgat. Könnyű téma, nehéz kérdések, alapos válaszok.

    Bővebb információ: www.sztarportre.hu
  • 10:00: - Turcsányi Sipos Éva műsora
    Beszélgetés betegségekről és azok alternatív úton történő egyszerű meggyógyításáról, megelőzéséről ismert emberekkel.
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 15:00: 4 ütem - autós magazin
  • 16:00: -
    • A hét prózája - Zsoldos Árpád - Irodalmi rádió műsora)
    • Take away - a BBC. Angol nyelvleckéje
    • QTC - Zentai Tibor rádióamatőr műsora (Szerkesztő: Rózsa Dezső)
    HA2MN - Tibi a Hobbyrádiónak

    Hívójelem HA2MN, nevem Zentai Tibor. A név nem hiszem, hogy sokat mondana bárkinek, ugyanis a hívójelem alapján ismernek világszerte. Amatőr rádiós vagyok, az első rádió-összeköttetésemet saját építésű rövidhullámú adóval már több mint 44 évvel ezelőtt "kínlódtam össze". Azóta a rádióhullámok segítségével bejártam a világ szinte minden szegletét, s ahova eddig nem jutottam, igyekszem eljutni.

    Első szakmám szerint erősáramú üzemmérnök vagyok, s hogy elektromos területet választottam szakmámnak, köszönhető a rádióamatőrködés iránti gyermekkori érdeklődésemnek. Később külkereskedelmi végzettséget is szereztem, s valahol ebben is ott van a rádiós hobbi hatása - ugyanis a nemzetközi rádióamatőr forgalomban az angol nyelv használata kényszerűség. Én pedig tanultam a nyelvet szorgalmasan.

    A Hajdú QTC a rádióamatőrök havi hangos híradója, amelyet a rádióamatőr hullámsávokban sugároznak. A QTC nemzetközi rádiótávírász rövidítés, jelentése "közlemények vannak"

    Rózsa Dezső, HG0EK a Hajdú QTC főszerkesztője a 2000-es évek közepén keresett meg, hogy legyek QTC készítőinek munkatársa önálló anyagokkal, sorozatokkal. Ez idő óta minden hónapban jelentkezem jegyzetekkel és sorozatokkal, amelyeket magam írok és a hangfelvételt, a hanganyag szerkesztését is - mintegy botcsinálta hangmérnökként - magam végzem. Dezső tőlem adás-kész hangfelvételt kap, természetesen e-mailben.

    A rádióamatőr hobbi hazánkban éppen nem a legfényesebb éveit éli ama tekintetben, hogy az engedélyes rádióamatőrök száma évről, évre csökken, mialatt Európában, Amerikában, Ázsiában és Óceániában az e hobbit művelők száma szépen emelkedik.

    A hobbi kezdete nehéz, hiszen sokat kell tanulni és kitartás kell ahhoz, hogy valaki sikeres rádióamatőr vizsgát tegyen és hívójelet szerezhessen, azaz rádióamatőr engedélyt kapjon.

    Érzékelve a hobbi hazai gondjait elhatároztam, hogy "emberi nyelven" írok egy mesét arról, hogy mi a rádióamatőr, mit csinál a rádióamatőr, s nagyjából mit kell megtanulnia ahhoz, hogy az éter hullámain létrehozhassa első rádió-összeköttetését a világgal. Azért gondoltam "emberi nyelvre", mert ha két rádióamatőr magyarul beszélget egymással, kódokkal, rövidítésekkel, szakszavakkal, hívójelekkel dobálózik, s nincs a hobbin kívülálló ember aki azt megértené.

    Ugyanis mi rádióamatőrök - többek között - a Titanic hivatásos rádióstisztjeinek civil és amatőr leszármazottai és örökösei vagyunk.

    Annyit még meg kell jegyezni, hogy a hangzóanyag minősége korlátozott, hiszen a rádióamatőrök a lehető legkisebb sávszélességre törekednek éterbeli munkájuk során. A hi-fi hangminőség nem ránk jellemző, ellenben a zajos viszonyok közötti legjobb érthetőség elérésére való törekvés igen.

    73 - vagyis magyarul minden jót kívánok a hallgatóknak!

    Tibi, HA2MN
  • 17:00: Live Hungary - a legnagyobb hazai előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: - Ferenczi István népzenei műsora
    A Népzenei kavalkád c. műsor nem egy konkrét nép zenéjével foglalkozik, hanem általában a népzenével és vonulataival. A műsor első felében népi hangszereket mutat be a műsorvezető, nemcsak történetükről, hanem azok hangját is meghallgathatjuk az adásban.
    A műsor második részében néhai adatközlőket, énekeseket, hangszereseket, illetve zenekarokat mutat be Ferenczi IStván,. majd más népek zenéjét hallgathatjuk a műsorban.
    A műsor utolsó részében ma élő adatközlőket, hangszereseket, énekeseket, és zenekarokat ismerhetünk meg, valamint olyan együtteseket, énekeseket, zenekarokat, akik ma művelik a népzenét és egy kicsit hozzá nyúltak, illetve beleraktak más műfalyokat, pl. jazz, és a könnyűzene.
  • 21:00: - Szabolccsal
    A Sztárportré egy több éve működő rádióműsor sorozat, ahol hétről-hétre közismert emberek nyilatkoznak, mindig egy-egy újabb, gyakran a személyükhöz igen közel álló témában. A Sztárportré optimista műsor, törekszik mindenről valódi képet festeni. Az adások szereplői olyan közismert emberek, akiket a legtöbb magyar ember a sajtóból jól ismer, és szívesen hallgat. Könnyű téma, nehéz kérdések, alapos válaszok.

    Bővebb információ: www.sztarportre.hu
  • 22:00: - Turcsányi Sipos Éva műsora
    Beszélgetés betegségekről és azok alternatív úton történő egyszerű meggyógyításáról, megelőzéséről ismert emberekkel.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. július 28. hétfő, Szabolcs napja van.
Az év 31. hete és 209. napja.
Holnap Márta, Flóra napja lesz.

1867 A király szentesíti az 1867:XII. törvénycikket, a kiegyezés 69 paragrafusból álló törvényét, ezzel utat biztosítva hazánk kapitalista fejlődésének, a királyság intézményén belül. Az un. gazdasági kiegyezés tízévenként megújítandó, illetve felmondható.


1870. Létrejön a "fiumei provizórium": Fiume városa a magyar koronához csatolt külön testként a magyar kormány fennhatósága alá kerül.


Székely Magda / 1936. júl.28. -/

Albigens töredék

II. Mikor a jóra semmi jel,
jel nélkül is indulni kell
az egyre sürgetőbb sötétben,

amíg kigyúlva, mint az ablak,
magam világítok magamnak.

Időjárás

2025-07-28, 14:25
Clear sky
NW
Clear sky
26°C
4.8 m/s
Apparent: 27°C
Nyomás: 1005 mb
Páratartalom: 56%
Szél: 4.8 m/s NW
Széllökések: 11.4 m/s
UV-Index: 6.4
Rövid leírás: 0mm /67% / Rain
Napfelkelte: 05:17
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét mínusz egy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 328

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com