Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

US fever show - listavezető dalok Amerikából
68
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

ParaSzuperSztár – tizenkilencen jutottak tovább a döntőbe

- 2014. október 14. 15:16 -

Tizenkilencen jutottak tovább a Paraszupersztár október 6-án és 7-én megrendezett elődöntőjéből a december eleji döntőbe. A Mozgáskorlátozottak
Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) által szervezett tehetségkutató verseny célja, hogy rátaláljon olyan, fogyatékossággal élő tehetségekre, akik eddig nem tudták megmutatni magukat a szélesebb nyilvánosságnak és egy jövőre induló tehetséggondozó program keretében segítse őket művészi pályájukon.

A zsűri tagjai: Monspart Sarolta világbajnok tájfutó, Príma-díjas sportoló, a zsűri elnöke; Both András színész, az RTL Klub hangja, Dévai Nagy Kamilla Liszt Ferenc-díjas énekes, előadóművész, László Attila Liszt Ferenc-díjas érdemes művész, gitárművész, a Zeneakadémia tanára, Pozsgai Zoltán Artisjus-díjas zongoraművész és Tóth Richárd színész-koreográfus voltak. Az elődöntőt Vincze Zoltán rendezte.

A zsűrinek nem volt könnyű dolga, a kétnapos elődöntőben sok jó produkció vonult fel, a versenyzők felkészültek voltak. A nézők színes műsort láthattak, megható előadásokkal. A fellépők kerekesszékes tánccal, néptánccal, kiváló zongora-, citera-, klarinét- és tangóharmonika előadással szórakoztatták a közönséget. A legtöbben az ének kategóriában léptek fel, angol- és magyar nyelvű könnyűzenei dalokat, népdalokat, musical-részleteket adtak elő, de a Pillangókisasszony nagyáriája is hallható volt. A vers- és prózamondók szintén jól szerepeltek. Ebben a kategóriában indult a verseny legfiatalabb versenyzője, a 10 éves Harza Márk és a legidősebb, 90 éves Jobák Márta is, mindketten döntősök lettek. A műsort két zsonglőrmutatvány is színesítette.

A továbbjutók névsora: Balázs Zsolt (ének), Cselinácz Marko (tangóharmonika), Diószegi Piroska (ének), Harza Márk (próza- és versmondás), Hegedüs Petra (klarinét), Jánoki Márió (zongora), Jobák Márta (próza- és versmondás), Licsicsányi Viktória (ének), Mátyus Dániel (próza- és versmondás), Miklós Rómeó (tánc), ParaDance Company (tánc), Rolling Country (tánc), Severa Ágnes (ének), Szarkaláb zenekar (hangszeres zene), Szilágyi Roland (zongora), Szluka Lídia (ének), Szántó Sándor és az Iringó Hagyományőrző Csoport (tánc), Tóth Károly (tánc) és Tóth Viktória (ének).

A Paraszupersztárt alkotóművészeti kategóriában (saját irodalmi alkotás, festészet, fotó, grafika, kisplasztika, kisfilm, nép- és iparművészeti alkotás) is meghirdette a MEOSZ. A kategória legjobb alkotásainak és nyerteseinek bemutatására a december 5-i döntőn kerül sor.

A verseny fővédnöke Dr. Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


három - = 2

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. október 18. vasárnap, Lukács napja van.
Ma van a(z) Élelmezési világnap.
Az év 42. hete és 291. napja.
Holnap Nándor napja lesz.

1552. Eger ostroma. Ahmed és Ali pasák Eger felé tartottak mintegy 150.000 főnyi sereggel. A várnak Dobó István és Mecskey István voltak a parancsnokai. A vitézek esküt tesznek, hogy készek meghalni, mintsem a várat feladni. Bornemissza Gergelynek újtalálmányú kartácsai sodorták a törököket. Az ellenség nagy veszteséggel elvonult a vár alól. Az erődbe lövött 12.000 nagyobb golyó a székesegyház előtt felhalmozva hirdette a lefolyt 38 nap halhatatlan dicsőségét.


1904. A budapesti Központi Városháza Károly körúti szárnyának I. emeletén megnyílik a Fővárosi Könyvtár.


Déry Tibor / 1894. okt.18. - 1977. ápr.18. /

Ősz, Feldafing

segítsetek
még nem haltam meg
még felébredek még ősz van
rohan a hajnali szél a hegyoldalon
és aki öreg arcát az ablaküveghez szorítja
a vörös napkorongban a tél hideg alakjait látja
csókolózni
és hajnaltesttel sír a szélben
az avarban ide-oda röpköd
levelei lehullanak
mert mégis sötétedik
és mindörökre sötétedni fog..."

Időjárás

2026-10-18, 17:15
Overcast
S
Előjelzés
20°C
1.5 m/s
Apparent: 11°C
Nyomás: 1018 mb
Páratartalom: 38%
Szél: 1.5 m/s S
Széllökések: 4.5 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /2% / Rain
Napfelkelte: 07:06
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő plusz kettő = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com