Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Nekem 90 - Zenék a 90-es évekb*l
58
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Pénzbüntetésre ítélte a magyar államot az Emberi Jogok Európai Biztosa

- 2012. november 9. 13:36 - 2972 megtekintés

Tizenhatezer euró nem vagyoni jellegű kártérítés és 2150 euró perköltség megfizetésére kötelezi Magyarországot a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának hozott ítélete, amely szerint a magyar hatóságok több ponton is megsértették egy fogyatékos, súlyos testi és szellemi fogyatékkal élő panaszos jogait.

Az ítélet szerint a siketnéma panaszos, aki sem írni, sem olvasni, sem a jelnyelvet használni nem képes, nem kapott megfelelő, általa is érthető tájékoztatást őrizetbe vételének okáról, amikor rablás gyanúja miatt elfogták a rendőrök, továbbá mintegy három hónapos fogva tartásának körülményei kimerítették a kínzás vagy embertelen bánásmód fogalmát, amivel a magyar hatóságok két ponton is megsértették az Emberi Jogok Európai Egyezményét.

A perirat alapján a panaszost, akit visszaeső bűnelkövetőként és közepesen értelmi fogyatékosként írnak le a dokumentumban, egy Gyürén elkövetett rablást követően igazoltatták a rendőrök, szökni próbált, de elfogták, a rabolt tárgyakat megtalálták nála, és előállították a vásárosnaményi rendőrkapitányságon, ahol – mivel valamilyen jelnyelvet használt – azonnal jelnyelvi tolmácsot kapott, majd nem sokkal később ügyvéd jelenléte nélkül rablás miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A magyar kormány álláspontja szerint a gyanúsított aláírta a kihallgatás jegyzőkönyvét, ezzel elismerte a bűncselekményt és tudomásul vette a vádakat. A panaszos szerint viszont az általa és a jeltolmács által használt jelnyelv nem volt azonos, ezért képtelen volt a kommunikációra. Később kiderült, hogy az írni és olvasni nem tudó panaszos közepesen értelmi fogyatékos, intelligenciahányadosa 39, és csakis és kizárólag az édesanyjával képes kommunikálni. A panaszos ezt követően rablás gyanúsítottjaként előzetes letartóztatásba került, később vádat is emeltek ellene a bűncselekmény elkövetése miatt. Azt állítja, három hónapos fogva tartása alatt szexuálisan és más módon is molesztálta a többi fogva tartott.

A fogva tartás embertelen vagy megalázó körülményeire vonatkozó állítással szemben a magyar kormány azt hozta fel érvként, hogy a fogva tartott sosem jelezte a börtön illetékeseinek, hogy a fogva tartás körülményei nem megfelelőek, vagy, hogy bántalmazták. A kormány szerint képes volt megértetni magát, állapota miatt pedig különleges körülményekről gondoskodtak. A panaszos szerint viszont állapota miatt, mivel képtelen a kommunikációra, nem tudta senkivel sem közölni, hogy nem megfelelőek a fogva tartás körülményei és bántalmazták, és ezt ésszerűen nem is lehet tőle elvárni. Azt is állította továbbá, hogy édesanyjával mindössze havonta két alkalommal találkozhatott, a börtön vezetője által elrendelt különleges körülmények pedig nem feleltek meg egy siketnéma, írni-olvasni nem tudó, értelmi fogyatékkal élő ember szükségleteinek.

Azzal kapcsolatban, hogy a panaszos állítása szerint nem kapott megfelelő, számára érthető tájékoztatást előállítása, letartóztatása okáról és az ellene felhozott vádakról, a kormány szintén azzal védekezett, hogy a gyanúsított aláírta a jegyzőkönyvet, jeltolmács jelenlétében hallgatták ki, és a hatóságok szerint megértette a vádakat, az eljárással szemben pedig nem tett panaszt. A panaszos viszont ezzel szemben azt állítja, hogy ő nem érti a hivatalos jelnyelvet, csak az édesanyjával képes kommunikálni a kettejük sajátos jelnyelvén, amit tanúvallomásokkal is alátámasztott. A jegyzőkönyvön lévő aláírást pedig szerinte nem lehet érvényesnek tekinteni, mivel siketnéma és írástudatlan, tehát sem elolvasni nem tudta, mi áll a dokumentumban, sem megérteni, ha felolvassák neki. Úgy vélte, ügyvéd vagy más törvényes képviselő segítségére szorult volna, hogy megérthesse, miért állították elő.

A bíróság szerint a fogva tartás tekintetében alkalmazott különleges rendelkezések nem zárták ki, hogy a panaszos, mivel különösen sebezhető társadalmi csoporthoz tartozik, megalázó vagy embertelen bánásmód áldozatául essen a börtönben, amiért az állam felelőssé tehető. A bíróság megállapítja továbbá, hogy a panaszos állapotából fakadó elszigeteltség és tehetetlenség érzése, párosulva azzal, hogy nem érti a helyzetét és a börtön rendjét, olyan fokú kínt és szorongást okozhatott, amely átlépte az embertelen és megalázó bánásmód határát, különösen, mert elszakadt az egyetlen olyan személytől, akivel képes kommunikálni. A bántalmazást a bíróság szerint bizonyíték nem támasztja alá, ám ha megtörtént volna, a panaszos valószínűleg akkor sem lett volna képes erről tájékoztatni a börtön személyzetét.

A bíróság a másik pontban is megalapozottnak találta a panaszos állítását, miszerint a kirendelt jeltolmáccsal nem volt képes kommunikálni, mert nem ismeri a hivatalos jelnyelvet, így a bíróság nem győződött meg arról, hogy a panaszos megfelelő tájékoztatást kapott arról, mivel gyanúsítják. A törvényszék azt is megjegyzi, hogy a rendőröknek fel kellett volna ismerniük, hogy képtelenek érdemben kommunikálni gyanúsítottal, és segítséget kellett volna kérniük az édesanyjától, aki tájékoztathatta volna őket fia állapotáról.

Ezért a bíróság úgy találta, hogy a magyar hatóságok ebben az esetben két ponton is megsértették az Emberi Jogok Európai Egyezményét, a panaszos által igényelt 30 ezer euró kártérítés és 9000 euró perköltség helyett viszont 16 ezer euró kártérítés és 2150 euró perköltség megfizetésére kötelezte a magyar államot.

Forrás: MTI

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


7 + = kilenc

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. december 5. péntek, Vilma napja van.
Az év 49. hete és 339. napja.
Holnap Miklós napja lesz.

1251. IV. Béla kiváltságlevele a magyarországi zsidók számára. Ennek tartalma: a keresztény egymaga nem tanúskodhatik zsidó ellen, kell zsidó tanút is alkalmazni. Ha a keresztény a zsidót megveri, bírságot fizet a kincstárba, ha megsebzi, a birságon felül a sértettnek a gyógyítási költségeket is megfizeti. Aki zsidó gyilkolása miatt gyanúba esik, párviadallal köteles magát igazolni.


1906. Megnyitották a budapesti Szépművészeti Múzeumot, Schickedanz Albert alkotását.


Áprily Lajos: Hóban

Az erdőszélen lopva róka jár,
s csapás végén havas bozótba fordul.
Mint holt kastélyon bűvös mese-zár,
a hó a sí alatt halkan csikordul.

A köd mögül rekedten szól a "kár",
jeges bajusszal ballag a favágó,
az útnál megváltó napokra vár
s vércseppeket hullajt a kecskerágó.

Felborzolt tollal ül a hím-pirók,
hózúzmarát szitál az ág le rája,
félálomban lát nyár-illúziót
s olyankor szól althangú fuvolája.

Időjárás

2025-12-05, 17:13
Overcast
NNE
Előjelzés
9°C
1.6 m/s
Apparent: 6°C
Nyomás: 1010 mb
Páratartalom: 89%
Szél: 1.6 m/s NNE
Széllökések: 4.4 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 2.5mm /82% / Rain
Napfelkelte: 07:15
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kilenc plusz három = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 328

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com