Rokkantsági ellátás: az Alkotmánybíróság szerint szakértővel kell bizonyítani az állapotjavulást

A felperes 2011. december 31-én III. csoportos rokkantsági nyugdíjat kapott 101.455 forint összegben. A megváltozott szabályozás miatt ezt az ellátást 2012. január 1-jétől rehabilitációs ellátásként folyósították tovább azzal a feltétellel, hogy részt kell vennie a komplex felülvizsgálaton. E felülvizsgálat eredményeképpen 2012. július 1-jétől a korábbinál jóval alacsonyabb összegű 28.420 forint rehabilitációs ellátásra vált jogosulttá b1 komplex minősítés alapján. A felperes az ellátás megállapításáról rendelkező határozat felülvizsgálata során a közigazgatási, majd a peres eljárásokban azt sérelmezte, hogy a nélkül állapították meg az egészségi állapotának javulását, hogy nem végeztek szakértői vizsgálatot arra vonatkozóan, hogy a fizikai állapota ténylegesen – élethelyzetét pozitívan befolyásoló módon – kedvezőbben változott-e.

Az Alkotmánybíróság 2019. január 29-i határozatának indokolásában egyebek mellett azt is kifejtette, hogy a tisztességes bírósági eljáráshoz való jog – melynek a Kúria eljárásában is érvényesülnie kell – az általa vizsgált döntések meghozatala során sérült, mivel a bíróság nem vizsgálta, és ezáltal nem is indokolta meg, hogy az állapotjavulás – melyre figyelemmel az érintett részére a korábbinál jóval alacsonyabb összegű ellátás megállapításra kerülhetett – valóban bekövetkezett-e. Az állapotjavulás tényét a bíróság nem az erre irányuló szakértői vizsgálat lefolytatásával, hanem csupán a korábbi rokkantsági nyugdíj besorolás, valamint az új, Mmtv. szerinti eltérő alapokon nyugvó minősítési rendszer egybevetésével állapította meg, holott nincs olyan előírás, amely értelmében az állapotjavulás tényét bizonyítaná önmagában a korábbi besorolás és az új minősítési rendszer százalékos összevetése. Mindezekre figyelemmel az Alkotmánybíróság – összhangban a korábbi döntésével – azt állapította meg, hogy „.az Mmtv. 33/A. § (1) bekezdés a) pontjában szereplő állapotjavulás, az ellátás csökkentésére kiható olyan tényezőnek tekintendő, amely az eljárás során önállóan, az érintett személy egyedi helyzetére tekintettel, orvosszakmai (és nem pusztán jogi) szakértői vizsgálatot és bizonyítást igényel, ugyanis az állapotjavulás bizonyításának hiányában az eljáró hatóságok nem tesznek eleget a tisztességes eljáráshoz való jog alkotmányos követelményének.”

A rokkantsági ellátásra vonatkozó szabályozással már tavaly is foglalkozott az Alkotmánybíróság. A 21/2018. (XI. 14.) AB határozatában – a fent ismertetetthez hasonló tényállású ügyet vizsgálva – nemzetközi egyezménnyel ellentétesnek ítélte, hogy a 2011. évi CXCI. törvény (Mmtv.) elfogadásakor elmaradt azon szabályok megalkotása, amelyek az új rendelkezések hatályba lépése előtt ellátásban részesülők esetében rendeznék azt, hogy a komplex felülvizsgálat eredményeként megállapításra kerülő ellátásuk összege összefüggést mutasson a korábbi ellátásuk összegével, illetve élethelyzetüket érdemben meghatározó tényleges fizikai állapotuk javulásának mértékével. Az Alkotmánybíróság döntése értelmében alkotmányos követelmény, hogy a Mmtv. 33/A. § (1) bekezdés a) pontjának állapotjavulásra vonatkozó kitétele kizárólag azon ellátásra jogosultak esetén alkalmazható, akiknek nem csak jogi értelemben vett állapota, hanem az élethelyzetét érdemben meghatározó tényleges fizikai állapota is kedvezően változott. A hiányosságok kiküszöbölése érdekében az Alkotmánybíróság arra hívta fel az Országgyűlést, hogy 2019. március 31-ig tegyen eleget jogalkotási kötelezettségének, mellyel rendezi ezt a helyzetet.

Jelenleg tehát már két AB határozat mondja ki, hogy a 2012. előtt ellátásban részesült, az új rendszerben pedig rokkantsági ellátásra jogosult érintettek esetén az állapotjavulás tényét nem elég a két minősítési rendszer összevetésével megállapítani, hanem arra vonatkozóan szakértői bizonyítást kell lefolytatni. Ezt a folyamatban lévő és a jövőben induló közigazgatási, illetve bíróság előtt folyó eljárásokban is alkalmazni kell.