Sérült gyermekek javára rendeztek árverést Debrecenben
Testi- és értelmi fogyatékos gyerekek megsegítésére rendeztek jótékonysági árverést vasárnap Debrecenben. Több mint 100 olyan alkotás került kalapács alá, amit hazai képzőművészek és gyűjtők ajánlottak fel.
Főként a Kelet-Magyarországon élő művészek és gyűjtők ajánlották fel a jótékonysági aukcióra műveiket. Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke köszöntőjében azt mondta: ebben a gazdasági helyzetben egyre nagyobb szükség van a jóakaratú emberekre, akiknek módjuk van másokon segíteni. Az aukciót Varnus Xaver orgonaművész nyitotta meg. A licitálók több mint 2 millió 300 ezer forintért vásárolták meg az alkotásokat. A befolyt pénzből a Debreceni Nagytemplomi Református Egyházközösség Immánuel Otthonában lakó mozgássérült gyerekeknek vásárolnak speciális székeket és mozgásterápiás eszközöket – tájékoztatta a Független Hírügynökséget Győri Zsófia, az intézmény vezetője. Tavaly is volt hasonló árverés, akkor 1,5 millió forint gyűlt össze, amiből az otthon játszóterét újították fel. Hírforrás: FH
Ezeket is olvassa el:
„Intézmények helyett önálló életre és támogató szolgáltatásokra van szükségünk.”
Koronavírus hírek – november 9.
Integrált divatbemutató a Hotel Benczúrban
Több mint 700 látássérült és fogyatékkal élő ember kapott örömmel ajándékot.
Összkép az autizmussal élő személyek és családjaik helyzetéről
60 éve a fogyatékkal élő gyermekekért
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
8°C






Vélemény, hozzászólás?