Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Gépház - Informatikai magazin - a mikrofonnál: Bojtor Zoltán, Rauch Róbert és Szakács Máté
65
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Számítógépeket hozott a roma tanodába a Mikulás

- 2013. december 9. 8:04 - 1743 megtekintés

Nagy volt a gyerekzsivaj a szegedi, Rákóczi utcai roma tanodában szombat délután, a gyerekek és szüleik Mikulás-ünnepségre jöttek. A Mátrix Közhasznú Alapítványtól a nagyszakállú nemcsak a szokásos csomagokat és szaloncukrokat hozta ajándékba, hanem öt komplett számítógépet is. 25-30 óvodás és iskolás korú gyerek fogadta dalokkal a Mikulást, aki fényképezőgépről is gondoskodott, hogy megörökíthesse a mosolygós arcokat.

A Mátrix Közhasznú Alapítvány, a Szegedi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat (SZCNÖ), a Védegylet és az Elszalasztott 1000 Év Egyesület összefogásával valósulhatott meg a rendezvény – tudtuk meg Nagy Mihálytól. Az SZCNÖ elnöke szerint három éve jó kapcsolatot ápolnak ezekkel a szervezetekkel.

Eddig három-három számítógépet használtak a szegedi és a dorozsmai roma tanodában, és jól jött az utánpótlás, mert sokszor sorbanállás van a gépteremben. Igazságosan elosztják az adományt a két tanoda közt. A fiatalok mellett a szülők is tanulják a számítógépek használatát, járnak tanfolyamokra – tette hozzá Nagy Mihály. Kiemelte a Védegylet segítségét: „egész évben itt vannak velünk, részt vettek a tanoda megalakításában, a háttérmunkában, kint terepen dolgoznak a szegedi Cserepes sori és a dorozsmai Árpa utcai szegregátumban, és képviselnek minket a távollétünkben” – fogalmazott.

Dudás Zsanett alapítványi elnök elmondta, hogy a MÁTRIX Közhasznú Alapítvány évente tízezernél több egyént, családot, közösséget is támogat. A szeretetből fakadó segíteni akarás fő célja a pillanatnyi segítségnyújtás és örömszerzés mellett a mintateremtés, a tanítás / tanulás elősegítése, az egyén motiválása a jobb körülményre törekvésre. A számítógép eszköz adományozás egyébként a rajta keresztül végbevihető tanulással segíti a résztvevőket az esélyegyenlőség révén a felzárkózásban is. A tanodai rendezvényeken immár hagyománnyá vált a vendéglátás, uzsonnára sonkás szendvicseket, kókuszgolyót és szörpöt készítettek a segítők a jelenlévőknek, melyből a Mátrix Alapítványi Mikulás is kapott kóstolót.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


egy + 6 =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. február 6. péntek, Dorotya, Dóra napja van.
Ma van a(z) A magyar rádiótechnikai fegyvernem napja.
Az év 06. hete és 37. napja.
Holnap Tódor, Rómeó napja lesz.

1445. Országos kapitányok választása. Hederváry Lőrincz nádor Székesfehérvárra országtanácsot hívott össze, hol országos kapitányok választattak. Ilyen lett Hunyadi János is, kire Erdély és a tiszántúli vidék bízatott.


1945. Közzé teszik az ideiglenes kormány rendeletét, amely hatályon kívül helyezi a zsidótörvényeket és rendeleteket.


Csokonai Vitéz Mihály: Dorottya
"...A szegény Dorottya, nem lévén már foga,
Csak holmi lágyacskább csemegén nyámmoga.
Néhány kráfli álla tányérján előtte,
Mellyel görcsös gyomrát apránként töltötte.
Éris hát tündéres erejét felvevé,
S magát egy gömbölyű kis formába tevé:
S midőn a fortélyban jó módot talála,
Dorottya tányérján egy kráflivá vála.
Ah! Vigyázz kisasszony, most vigyázz ám nagyon,
Ím a tányérodon méreg s veszély vagyon..."

Időjárás

2026-02-06, 21:04
Overcast
ENE
Előjelzés
6°C
1.4 m/s
Apparent: 3°C
Nyomás: 996 mb
Páratartalom: 93%
Szél: 1.4 m/s ENE
Széllökések: 4.2 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /75% / Rain
Napfelkelte: 07:03
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


négy plusz hat = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 329

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya
Unable to decode JSON data from the specified URL

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com