Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Marcel Romanoff - Tears on my Pillow
65
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Százmillió forint mozgáskorlátozottaknak az Autóplusz 2018 programban

- 2018. május 20. 5:01 -

.

A tavalyi összeg kétszerese, százmillió forint áll rendelkezésre idén a súlyosan mozgáskorlátozottaknak gépkocsibeszerzésre az Autóplusz 2018 pályázat keretében – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára.

Czibere Károly elmondta: az Autóplusz elnevezésű pályázatot először tavaly írta ki a minisztérium, arra több száz igény érkezett. Ezért a 2018-as költségvetésben megduplázták a keretet, így idén százmillió forint áll rendelkezésre két körben. Az első körben már 17 nyertest hirdettek, a második körre pedig május 31-ig lehet beadni a pályázatot – írja az MTI.

Az államtitkár hangsúlyozta, a pályázatban a korábbi lehetőségekkel szemben nincs kötelező hitelfelvétel, nincs márkakötöttség, sem modellkötöttség, és a támogatási összeg is magasabb.

Nem hagyhatjuk a fogyatékos embereket magukra, nem hagyhatjuk azt, hogy a fogyatékosság egyenlő legyen az elszigetelődéssel, a magára hagyottsággal, a négy fal közé szorulással – fogalmazott az államtitkár. Ezt a célt szolgálják a fogyatékos emberek számára biztosított autóbeszerzési támogatások – fűzte hozzá.

Felidézte, a 2012-ben indult, Lehetőségautó nevű programban hitelfelvétel mellett Suzukik közül választhattak a pályázók, és hat év alatt több mint 4600 autót vásároltak mintegy 3,5 milliárd forint kormányzati támogatással. Czibere Károly elmondta: idén januártól az érdekképviseletek és az érintettek jelzései alapján ezt a rendszert is rugalmasabbá tették azzal, hogy jogszabályilag megszüntették a támogatás feltételeként szabott kötelező hitelfelvételt.

Az államtitkár az MTI kérdésére elmondta: szükség van a Lehetőségautó és az Autóplusz pályázatokra egyaránt, illetve azok továbbfejlesztésére is, hogy egyre jobban igazodjanak a fogyatékos emberek szükségleteihez, társadalmi integrációjuk erősítéséhez.

Szekeres Pál, az Emmi fogyatékos emberek társadalmi integrációjával kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztosa kiemelte: az Autóplusz pályázatban két kategóriában indulhatnak a súlyosan mozgáskorlátozottak. Külön pályázhatnak magasabb összegre az elektromos kerekesszéket használók – akik közül sokan nem is tudnak átszállni a gépkocsik ülésébe – és külön az önhajtós kerekesszéket vagy elektromos mopedet használók. Szekeres Pál úgy fogalmazott: ilyen típusú gépkocsipályázat a rendszerváltás óta nem volt.

Kovács Ágnes, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége elnöke hangsúlyozta: a legnagyobb közlekedési hátránnyal élőket célozza meg az Autóplusz program; legfőbb újdonsága, hogy a súlyosan mozgássérült emberek az egyéni szükségleteiknek, életkörülményeiknek leginkább megfelelő autótípust választhatják ki.

Forrás:behir.hu/MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


kettő * = 6

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 8. vasárnap, Zsombor napja van.
Az év 45. hete és 312. napja.
Holnap Tivadar napja lesz.

1848. A Károlyi huszárok alakítása. A főispán huszárezred alakítását vállalta el, az alkalmas egyének soroztassák be magukat. Közölte a besorolási feltételeket.


1896. Átadták a forgalomnak a Dunán átvezető újpesti vasúti hidat.


Babits Mihály: A dal
"...Megmondom a titkát édesem a dalnak:
önmagát hallgatja, aki dalra hallgat.
Mindenik embernek a lelkében dal van
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek...."

Időjárás

2026-11-08, 06:13
Clear sky
NNW
Clear sky
2°C
1.1 m/s
Apparent: -0°C
Nyomás: 1031 mb
Páratartalom: 57%
Szél: 1.1 m/s NNW
Széllökések: 4.1 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /12% / Rain
Napfelkelte: 06:38
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kilenc plusz kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com