Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Del Shannon - Runaway
61
hallgató

Százmillió forinttal támogat gyermekeket segítő alapítványokat az MVM

- 2021. november 22. 11:10 - 579 megtekintés

Az MVM Csoport idén tizennegyedik alkalommal adott át a gyermekek oktatását, fejlesztését és gyógyítását célzó adományokat komoly segítő munkát végző civil szervezeteknek. A „Legszebb napom!” Élménynap kezdeményezés keretein belül már több mint egymilliárd forint támogatást osztottak ki. A rendezvény a pandémia miatt ugyan idén is elmaradt, a kicsik azonban nem maradtak szórakoztató, sztárokat felsorakoztató program nélkül.

Összesen 100 millió forint támogatást juttat az MVM 21 civil szervezetnek a „Legszebb napom!” Élménynap elnevezésű kezdeményezés keretében. A támogatásban részesülő hátrányos helyzetű és tartósan beteg gyermekek fejlesztését, gyógyítását és oktatását segítő alapítványokat idén az energetikai holding dolgozói választhatták ki szavazás útján. Csak az Élménynap program keretén belül az elmúlt közel másfél évtizedben így már egymilliárd forint forrást biztosított jótékonysági szervezeteknek az MVM.

„A pandémia ellenére is mindent meg kell tennünk azért, hogy a rászoruló, beteg és fogyatékkal élő gyerekek a lehető legjobb ellátásban, gondozásban részesüljenek. Ezért fontosnak tartjuk, hogy a már nagy hagyománnyá vált Élménynappal és az ehhez hasonló jótékony akciókkal támogassuk a gyermekeket és családjaikat segítő szervezeteket” – mondta Jákó Eszter, az MVM csoportszintű kommunikációs igazgatója.

AZ MVM 14 ÉVE RENDEZI MEG A „LEGSZEBB NAPOM!” SZLOGENT VISELŐ ÉLMÉNYNAP ELNEVEZÉSŰ RENDEZVÉNYÉT.

Az esemény célja, hogy évente több mint 800 fogyatékkal élő, rászoruló és hátrányos helyzetű gyermek számára biztosítson egy emlékezetes, programokkal, szórakozással teli napot. A járványhelyzet miatt a Millenárison elmaradt az esemény, de azokhoz az intézményekhez, ahol arra lehetőség volt, kisebb létszámban a szervezők házhoz vitték a gyerekeknek a programokat.

Az adományokat a megszokott módon eljuttatták a szavazáson kiválasztott szervezeteknek. A szórakoztató programot pedig a kimondottan az intézmények gondozásában lévő gyerekek részére, külön erre az alkalomra készült Élménynap kisfilm helyettesítette. Az egyórás műsorban olyan hazai fellépők szórakoztatták a gyerekeket, mint a The Biebers zenekar, Csatai Gergő lufizsonglőr, Kristály Márton vízgömbművész, illetve Végh Lajos homokanimációs művész.

A 2021-ben támogatást kapott intézmények:

  • A Tűzoltó utcai Gyermekklinika Betegeiért Alapítvány
  • Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány
  • Bethesda Kórház Alapítvány
  • Gyermekleukémia Alapítvány
  • SOS – Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa
  • „Bice-Bóca” Alapítvány a Mozgássérült Gyermekekért
  • Gyermekkori Autizmus Alapítvány
  • Az Értelmi Fogyatékosok Fejlődését Szolgáló Magyar Down Alapítvány
  • Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesület
  • Zenével a Rákos Gyermekekért Alapítvány
  • Csodalámpa Óhaj-Sóhaj Kívánságteljesítő Alapítvány
  • Lovasterápia a Fogyatékkal Élőkért Egyesület
  • Kovács Csongor Alapítvány a Gyengénlátó Gyermekekért
  • „Nem maradsz egyedül” Alapítvány (Sztehlo Gábor Gyermekotthon és Fogyatékosokat Befogadó Otthon)
  • Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat Közhasznú Alapítvány
  • „Tölösi Péter” Alapítvány a leukémiás- és tumoros megbetegedésű gyermekek gyógyításáért
  • Életmentő a Beteg Gyermekekért és a Nagycsaládosokért Alapítvány
  • ,,Kézenfogva” Összefogás a Fogyatékosokért Alapítvány
  • Gyermekotthonunkban Élő Gyermekeink Jövőjéért Alapítvány
  • Korai Fejlesztő Központot Támogató Alapítvány
  • Bókay Gyermekklinikáért Közhasznú Alapítvány
(Forrás:Origo)
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


* 4 = nyolc

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 9:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - a Hobby Rádióban.
  • 10:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Zamat - finom falatok a konyhában (két órán keresztül)
  • 16:00: Retikül - női magazin sok csajos hírrel és kevés focival
  • 17:00: Nagy generáció - Mindenki, aki a 70-es és 80-as években formálta a zenei világot (retró műsor a legnagyobbakkal)
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 21:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - szombaton 17 órától a Hobby Rádióban.
  • 22:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. október 9. szerda, Dénes napja van.
Ma van a(z) Postai világnap, Szent Dénes ünnepe.
Az év 41. hete és 283. napja.
Holnap Gedeon napja lesz.

1719. A főpapság adózása a várak fenntartására. III. Károly gróf gyűlést rendelt tartani. A főpapság megadóztatása életbe lépett, melyet az országgyűlések mindig a sérelmek közé soroltak.


1966. Felavatják a Dunántúl egyik legnagyobb hídját, a 140 méter hosszú Rába-hidat.


Tornai József / 1927. okt.9. - /

Zene, margaréta

Megismered a gyermekkort, a végsőt,
az aggodalmakat anyád szavából;
a munkát és a könyvek szárnyát később
s amit sugall egy hullócsillag-zápor.

A sorsot, istent, zenét, margarétát;
hazád, amelynek irgalom a földje,
és az időt, a süketet és bénát
s a titkot, ahogy titok mindörökre.

Barátaid és minden ellenséget,
s a szerelmet, amelyért fizetsz százszor,
s mint aki villám-csattanásra ébred,
kísértet-arccal kimész a világból.

Időjárás

2024-10-09, 05:18
Overcast
SSE
Előjelzés
15°C
2.3 m/s
Apparent: 15°C
Nyomás: 1006 mb
Páratartalom: 82%
Szél: 2.3 m/s SSE
Széllökések: 7.4 m/s
UV-Index: 0
csapadék.: 61mm /96% / Rain
Napfelkelte: 06:54
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kilenc plusz hat = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com