Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

2 Hot 4 You - Can't Take My Hands Off You
51
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Térítésmentes jelnyelvi tolmácsszolgáltatás működtetésére lehet pályázni

- 2018. január 27. 9:39 -

Pályázatot hirdetett az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) térítésmentes jelnyelvi tolmácsszolgáltatások működtetésére – jelentette be Czibere Károly, a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár egy budapesti sajtótájékoztatón.

Czibere közölte, a felhívásra február 28-ig jelentkezhetnek azok a társadalmi szervezetek, amelyek vállalják, hogy az arra jogosult hallássérült vagy siket embereknek térítésmentes jelnyelvi tolmácsolást biztosítanak.

A pályázaton megyénként egy, a fővárosban pedig három, azaz összesen 22 szolgáltatót tudnak támogatni.

Az állam a nyerteseknek három éven keresztül – április 1-jétől 2021. március végéig – biztosít támogatást, az első évre elnyerhető keretösszeg 420 millió forint – ismertette az államtitkár.

Hozzátette, hogy az ingyenes szolgáltatás országszerte 2300-2400 embernek jelent folyamatos segítséget.

A kormány elkötelezett amellett, hogy lebontsa a fogyatékos emberek körül lévő akadályokat és minden lehetséges eszközzel támogassa a teljes társadalmi integrációjukat.

A siketek és nagyothallók esetében a jelnyelv az egyik legfontosabb eszköz ahhoz, hogy önálló, autonóm életet tudjanak élni és hozzáférhessenek a közszolgáltatásokhoz– mondta Czibere Károly.

Kiemelte, a kormánynak kötelessége, hogy a jelnyelvre ne csak egyfajta szolgáltatásként, hanem a kultúra fontos elemeként tekintsen,ezért került be az alaptörvénybe is, hogy a jelnyelv a magyar kultúra része, amelyet Magyarország véd.

2009 óta külön jelnyelvi törvény is van, tavaly pedig a magyar jelnyelv napjává nyilvánította az Országgyűlés november 9-ét.

Tapolczai Gergely (Fidesz) országgyűlési képviselő, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének (Sinosz) elnökségi tagja örömmel fogadta, hogy immár harmadik alkalommal írják ki három évre szólóan a finanszírozási pályázatot, hiszen így sokkal kiszámíthatóbban tudnak működni a tolmácsszolgálatok.

A pályázatról a http://fszk.hu/palyazat/21881/ oldalon lehet további információkat találni.

Forrás:origo.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


+ négy = 5

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 8. vasárnap, Zsombor napja van.
Az év 45. hete és 312. napja.
Holnap Tivadar napja lesz.

1848. A Károlyi huszárok alakítása. A főispán huszárezred alakítását vállalta el, az alkalmas egyének soroztassák be magukat. Közölte a besorolási feltételeket.


1896. Átadták a forgalomnak a Dunán átvezető újpesti vasúti hidat.


Babits Mihály: A dal
"...Megmondom a titkát édesem a dalnak:
önmagát hallgatja, aki dalra hallgat.
Mindenik embernek a lelkében dal van
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek...."

Időjárás

2026-11-08, 15:52
Clear sky
ESE
Clear sky
10°C
1.6 m/s
Apparent: -0°C
Nyomás: 1031 mb
Páratartalom: 57%
Szél: 1.6 m/s ESE
Széllökések: 4.5 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /2% / Rain
Napfelkelte: 06:38
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


öt plusz nyolc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com