Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Rotfront - Kemények a Fények
61
hallgató

Tiszta Szívvel a csongrádi gyerekekért

- 2013. augusztus 27. 16:15 - 2315 megtekintés

A csongrádi fafaragó, Tisza Sándor három éve nyaraltat, táboroztat hátrányos helyzetű, illetve fogyatékos gyerekeket, és a cél érdekében az elmúlt év októberében létrehozta a Tisza Szívvel a Gyermekekért Alapítványt.

Ahogy fogalmazott, Isten „súgta” neki, hogy ezzel foglalkozzon.

– Nem viccelek, valóban így történt – mondta Tisza Sándor –, négy évvel ezelőtt Csongrád lengyel testvérvárosában, Belchatowban voltunk városi küldöttséggel, és egy teremben hátrányos helyzetű és fogyatékos gyerekek adtak előadást. Rendkívül megható volt, mindenki megkönnyezte a produkciójukat, és az általuk készített alkotásokat is megvásároltuk, hogy segíthessük őket. Az említett helyiség tele volt II. János Pál pápát ábrázoló festményekkel és fotókkal, ezért gondolom azt, Isten szólt, hogy foglalkoznom kell ezekkel a fiatalokkal.

A következő évben már csongrádi vendégházában, saját költségén nyaraltatott lengyel gyerekeket. Ezt követően igyekezett mecénásokat találni, ebben az évben már a teljes költséget a támogatók fedezik. Idén nyáron augusztus 19-étől 24-éig táboroznak a gyerekek, összesen tizennégyen, kísérőkkel kiegészülve. A programok között a fafaragás oktatása is szerepel Tisza Sándor révén, amiben párja, Éva is segít, valamint gondoskodnak a fiatalokról, például szendvicseket készítenek nekik.

Tisza Sándor elmondta, a támogatói kör kiszélesítésével ezt a tevékenységet a jövőben is folytatni, ha lehet még bővíteni is akarja: egy tanyát szeretne létrehozni, ami jövőre elkészülhet. Ott már 40 rászoruló, hátrányos helyzetű, illetve fogyatékos gyermek nyaralhatna.

Forrás: delmagyar.hu

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


2 * egy =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. április 25. péntek, Márk napja van.
Az év 17. hete és 115. napja.
Holnap Ervin napja lesz.

1205. III. Ince pápa Imre király árvája, özvegye és a királyi jogokról gondoskodva 4 iratot bocsátott ki, és felhívta a nemességet és a népet, hogy az elhunyt király iránt hívek legyenek.


1783. II. József császár a magyarországi földrengés és egyéb ínség hírére bejött az országba és körutat tett.


Végh György: Virághozó április

Elmúlt a tél: itt a tavasz,
minden bokor újra éled -
a földből a virágokat
előhúzzák a tündérek.

Április is segít nekik,
megáll minden kicsi fánál -
virágot tűz mindenhová:
tavasz van ott, merre járt már.

Virágot hint a friss szélbe,
száll a színek zivatarja -
s merre elmegy, a kopár föld
virágoktól tarkabarka.

Időjárás

2025-04-25, 03:32
Mainly clear
NW
Mainly clear
16°C
1.9 m/s
Apparent: 16°C
Nyomás: 1010 mb
Páratartalom: 87%
Szél: 1.9 m/s NW
Széllökések: 7.3 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /90% / Rain
Napfelkelte: 05:36
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


négy plusz kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 326

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com