Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

nincs
0
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (iPhone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Több mint egy évet vesztegetett el a kormány fogyatékosügyben – a MEOSZ várja az intézkedési tervet

- 2015. március 27. 6:48 -

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) alapvetően egyetért az Országgyűlés Népjóléti bizottsága által szerdán tárgyalt, 2015-2025-re szóló Országos Fogyatékosságügyi Programmal, kár, hogy a kabinet mulasztása miatt több mint egy évet késett.

A Szövetség reméli, hogy a stratégia megvalósítását szolgáló intézkedési tervet a kormány minél hamarabb kidolgozza a fogyatékos embereket képviselő érdekvédelmi szervezetek bevonásával, és nekilát a felzárkóztatásuknak, mert az életkörülményeik az elmúlt években csak romlottak. Az előző, 2007-2013-as időszakra szóló Országos Fogyatékosügyi Programot 2014-ben követnie kellett volna a következő időszakra szóló stratégiának, azonban azt a kormány csak idén tavasszal nyújtotta be az Országgyűlésnek. Bár az előző program 2012-2013-as évekre szóló intézkedési tervének megvalósításáról szóló jelentés – amelyet a Népjóléti bizottság szintén szerdán tárgyalt és fogadott el – azt sugallja, hogy fogyatékosügyben minden a legnagyobb rendben van, ez koránt sincs így. A jelentésből kimaradt például, hogy a súlyosan fogyatékos embereket iskolába, munkába, orvoshoz vagy fejlesztésre szállító, és az önálló életvitelükben segítséget nyújtó támogató szolgálatok a folyamatosan csökkenő állami támogatás miatt az elmúlt években nagy számban szűntek meg, a többiek pedig az összeomlás szélén állnak. Míg a szolgálatok 2008-ban 8 milliárd forintból gazdálkodhattak, 2013-ban már csak alig több mint 3 milliárd forint jutott nekik. A gyógyászati segédeszközök támogatási rendszerét is úgy sikerült felülvizsgálni, hogy számos eszköz, köztük az ortopéd cipők térítési díja emelkedett, a súlyosan mozgássérült embereknek pedig évek óta csak napi három nadrágpelenkát támogat a társadalombiztosító. A beígért segédeszköz-kölcsönző rendszer nem indult el, és a közösségi közlekedés akadálymentesítése is alig haladt előre, a vizsgált időszakban a témában leginkább csak tanulmányok születtek. A jelentés az elért eredmények között sorolja fel egy akadálymentesítési adatbázis létrehozását 61 millió forintból. A gond az, hogy az adatbázis késve készült el, majd hetekig egyáltalán nem volt elérhető, és nem használható arra, hogy a 7 ezer közintézmény felmérését tartalmazó rendszerből átfogó, reprezentatív adatok legyenek lehívhatók. Így, hiába költött rá az állam, még 2015-ben sem tudjuk pontosan, hol tart ma Magyarország az akadálymentesítésben, amelynek egyébként 2013 tavasza óta törvényi határideje sincsen, mert azt is eltörölték. Az új határidőket az új fogyatékosügyi programhoz kapcsolódó intézkedési tervnek kellett volna kitűznie, de a kormány mulasztása miatt eddig erre sem került sor. A MEOSZ reméli, hogy a kabinet nekilát az érdemi munkának, elkészíti a következő évekre szóló intézkedési tervet, amelyben elegendő forrást rendel majd a fogyatékos emberek oktatásának, foglalkoztatottságának javításához, egészségügyi és szociális ellátásainak biztosításához, az akadálymentesítés folytatásához, és meg is valósítja azt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


* három = 15

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Mentők, tűzoltók - a <a href=http://www.tradio.hu target=_blank>T-Rádió</a> műsora
  • 9:00: - Műsorvezető: Tandari Ági
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár.
  • 10:00: - Berta István autós és kütyüs magazinja
    Autó és kütyümustra, ahol az autókról nem "szakmai tudományossággal", hanem sokkal inkább felhasználói megközelítésből beszélünk. Heti rendszerességgel érintünk egy-egy közlekedéssel, vagy épp' "elfelejtett KRESZ-szabállyal" kapcsolatos témát, az adás utolsó blokkjában pedig egy éppen tesztelt kütyüről mesélünk röviden.

    írjátok meg bátran, ha van ötletetek, mit mutassunk be, vagy ha esetleg van olyan autótok, kütyütök, amit velünk együtt mutatnátok be Ti magatok. 
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Gery
    Pletykák a nagyvilágból, érdekességek, remek zenékkel tűzdelve. A műsor élőben zajlik, így a hallgatók hozzászólását is várják a műsor készítői!
  • 15:00: Délután - benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: - Anonymous műsora
    Műsorunk az egyetemes és magyar színművészet jelentős személyiségeinek pályáját szeretné bemutatni. Ahol hozzáférhető riportok, esetleg kortársak nyilatkozatai, emlékiratok, hangfelvételek elérhetők ,ezeket is bemutatjuk . Nyílván ,mint minden ilyen műsor esetében, a teljességre csak törekedni tudunk, hiszen még közeli barátainkat sem ismerhetjük meg teljesen,egy régebben elhunyt legendás művész estében ez még nehezebb. Néha egy anekdóta többet mond, mint a tudományos értekezés. Az emlékezésekből ezek a nagyon jellemző történetek sem maradnak ki. Ja ,igen..Miért nevezem magam Anonymusnak? Talán mert én nem vagyok fontos. Legyen a művész arca a fontosabb... A műsorokhoz jó szórakozást kívánok Anonymus
  • 17:00: Nekem 80 - zenék a 80-as évekből
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Mentők, tűzoltók - a <a href=http://www.tradio.hu target=_blank>T-Rádió</a> műsora
  • 21:00: - Műsorvezető: Tandari Ági
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár.
  • 22:00: - Berta István autós és kütyüs magazinja
    Autó és kütyümustra, ahol az autókról nem "szakmai tudományossággal", hanem sokkal inkább felhasználói megközelítésből beszélünk. Heti rendszerességgel érintünk egy-egy közlekedéssel, vagy épp' "elfelejtett KRESZ-szabállyal" kapcsolatos témát, az adás utolsó blokkjában pedig egy éppen tesztelt kütyüről mesélünk röviden.

    írjátok meg bátran, ha van ötletetek, mit mutassunk be, vagy ha esetleg van olyan autótok, kütyütök, amit velünk együtt mutatnátok be Ti magatok. 

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. szeptember 23. szerda, Tekla napja van.
Ma van a(z) Nemzetközi hulladékgyűjtő világnap.
Az év 39. hete és 266. napja.
Holnap Gellért, Mercédesz napja lesz.

1597. Báthori Zsigmont újabb tárgyalásokat indíttat követe útján Prágába lemondásáról és Mária Krisztiernától való válásáról.


1705. Kivégeztetés a szécsényi gyűlésen. Véres igazságszolgáltatás Rákóczi Ferenc pártjának mindegyik ülésén volt. Szécsényben Bremer ezredes, ki az ellenséggel titkon levelezett, és Bottyánnak a paksi hídnál június 23-án szándékosan nem vitt segélyt, a gyűlés helyén kívül agyonlövetett.


Kiss Anna: Fűszedő

Szedésre érett már a fű,
borzong a félsötétben,
Boróka asszony pendelye
világol kinn a réten.

Talán füvek közt válogat,
sejtésnyi még az illat,
álom füvére hogyha lel,
magának is szakíthat.

Szedésre érett már a fű,
harmat suhog le róla,
csücsökre fogja pendelyét
a jó fűvek tudója.

Úgy válogat, hogy szóban is
elősorolja őket,
igazlátókat, éltetőt,
lélekcseréltetőket.

Vigyázva, hogy virága is
hullatlan megmaradjon,
vének szívében ifjúság
belőlük hogy fakadjon.

Szedésre érett már a fű,
borzong a félsötétben,
Boróka asszony pendelye
világol kinn a réten.

Időjárás

2026-09-24, 01:01
Clear sky
WNW
Clear sky
14°C
1.8 m/s
Apparent: 12°C
Nyomás: 1022 mb
Páratartalom: 54%
Szél: 1.8 m/s WNW
Széllökések: 12.8 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /73% / Rain
Napfelkelte: 06:33
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő mínusz öt = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com