Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Bob the Builder - Can we fix it
55
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

VELO Túra – Velünk lovagol ép és sérült

- 2009. május 21. 7:56 - 4378 megtekintés

Példaértékű összefogásnak köszönhetően ma Keszthelyen útra kelt a világ egyetlen, mozgássérültekből és épekből álló lovas túracsapata. A VELO Túrán 350 km-t tesznek meg Veszprémen és Székesfehérváron át Budapestre, ahol indulnak a Nemzeti Vágtán. Sztárlovasuk, Oszter Alexandra komoly edzésnek veszi a bő egyhetes utat.

Összefogással országos program Május 20-án az akadálymentesített Wellness Park Panzióban a VELO Túra lovasai nevében Tihanyi Endre marketingvezető üdvözölte a sajtó munkatársait. Az összefogás erejéről beszélt, amelynek felismerésére most, a gazdasági, politikai, szociális válság idején kiemelten nagy szüksége van a nemzetnek. Összefogás keretében indultak el a mozgássérült és ép lovasok. Pártfüggetlen regionális összefogás segíti indulásukat Vácrátótról és fogadja útjukon Keszthelytől Budapestig. A lovardák, szálláshelyek, éttermek, rendőrkapitányságok, rengeteg cég és magánszemély összefogása eredményeként szállhattak most nyeregbe, hogy megmutassák: ha megadjuk az Esélyt annak, akiről nem is gondolnánk, hogy érdemes, de különösen ha Együtt teszünk jót, akkor többre vagyunk képesek mi itt, a Kárpát-medencében. Hungarikum születik? Felemelő érzés látni, hogy egy kerekesszékes vagy féllábú ember szédítő vágtában is milyen magabiztosan uralja mozgását. Egész Magyarországon, de talán a világon nincs más hobbilovas csapat, melynek tagjai súlyos mozgássérültségük ellenére is ilyen embert próbáló lovastúrára képesek. Két rossz láb helyett négy jó Dr Hajdi László, a Velo Alapítvány kuratóriumának elnöke két botra támaszkodva emelkedett szólásra: két éves kora óta gyermekparalízis következtében mindkét lába mozgásképtelen. 58 éves koráig kellett várnia, hogy megtudja: a határon túl létezik, működik a „biztonsági nyereg”. Ez pedig még az ő sérülése mellett is lehetővé teszi a lovaglást! „Lovon vágtázva úgy éreztem, újjászülettem: mintha saját lábamon száguldanék. Mozgáskorlátozottságom – ha ideiglenesen is – megszűnt, mozgásom korlátlanná vált. A SZABADSÁG – a mozgásszabadságon túli szabadság –, nagyszerű élménye töltötte el egész lényemet.” A mozgás szabadságát mindenkinek! Hajdi László első tereplovaglásán határozta el, hogy sorstársaival megosztja ezt az élményt. Vácrátóton, a Duna-Ipoly Nemzeti Park sarkában egy hatalmas, szabad területen építette fel a Velo-tanyát, majd a MEOSZ segítségével az ezt üzemeltető Velo Alapítványt. Magyarországon ez az egyetlen alapítványi lovarda, ahol 2005 óta a fogyatékosok ingyen lovagolhatnak. 2009-re olyan szakembergárda jött létre önkéntesekből, amely csapatorvost, gyógypedagógust, konduktort, gyógytornászt, gyógymasszőrt foglal magában. A terápiás team célja, hogy közelítse a lovasterápia nemzetközi módszereit és a magyar lovasélet rendkívüli lehetőségeit. Hogy az önálló lovaglás szabadságát adják meg a lehető ép és sérült embernek. Két módszer egy helyen A Velo Alapítványnál persze nemcsak a felnőttek önálló lovagolásával foglalkoznak, hanem a gyerekek, fiatalok hagyományos lovasterápiájával is. Rendszeres lovasaik többek között a Pető Intézet, a Mozgásjavító Általános Iskola, a Vakok Intézete, a váci Zichy Iskola tanulói, növendékei közül kerülnek ki. VELO Túra – Velünk lovagol ép és sérült Nagy Balázs lovasoktató elmesélte, hogy a VELO Túrán 11 mozgássérült és ép lovas együtt teszi meg a 350 kilométeres utat Keszthelytől Veszprémen és Székesfehérváron át Budapestig. Útjukat a helyi polgármesterek, lovardák, vállalkozók, szálláshelyek segítik. Sőt többen lovon is csatlakozni fognak e különleges csapathoz. Több helyen is találkozhatnak a VELO Túra lovasaival: Keszthelyen május 20-án 11 órakor a Fő téren, Veszprémben május 23-án 13:30kor az Óváros téren, Székesfehérváron május 25-én 11:30-kor a Bregyó Sportközpontban, illetve Budapesten május 30-június 1. között a Nemzeti Vágta gyógylovas sátrában az Olof Palme sétány és az 56-osok tere között. A fenti városokban az érdeklődők megnézhetik, hogy milyen eszközökkel lehet elérni, hogy súlyos mozgássérültek is önállóan vágtázzanak. A bemutató után a rászorulók természetesen ki is próbálhatják, milyen érzés igazán nyeregben lenni. Természetesen csak lépésben, a vágta helye a szabad mező, illetve a versenypálya! Közös siker Oszter Alexandra meglepő módját választotta, hogy a Nemzeti Vágtára felkészüljön. A VELO Túrán nem lesz teli vágta, mert kímélni kell a lovakat. De a hosszú út alatt remekül össze tud majd hangolódni Berci nevű lovával. Az ilyen szoros kapcsolat többet képes kihozni mindkettőjükből, mintha csak a verseny előtt ismerkednének össze. Emellett testileg-lelkileg megedzi őket e tíz nap sok élménye. „Berci számára nem lesz újdonság a Nemzeti Vágtán az ismeretlen talaj, az integető tömeg, a városi környezet. Csak rám és a célra fog figyelni.” Az sem utolsó szempont, hogy a lovaglás a szívügye, a lovasterápia rendkívül szimpatikus neki, és egy olyan programban vehet részt, amivel sok embernek segíthet. „Talán több sorstárs kedvet kap ahhoz, hogy kimozduljon a négy fal közül. Talán több sporttárs is megteremti a lehetőséget ehhez a saját lovardájában” – zárta a túraindító bemutatkozást Oszter Alexandra, a VELO Túra sztárlovasa. Rengeteg érdeklődő Keszthelyen Rendőri felvezetéssel, a helybeli huszárok kíséretében érkeztek meg ma a keszthelyi Fő térre a lovasok. A meleg üdvözlés után Keszthely alpolgármestere és Szentgyörgyvár polgármestere a VELO Túra mozgássérült lovasainak nyújtották át zászlaikat, hogy felvigyék magukkal a Nemzeti Vágtára. A bátrabb fogyatékosok kipróbálhatták a gyógylovaglást, az óvatosabbak a Georgikon díszhintójára szállhattak fel. A huszárokkal huszonöt fősre duzzadt lovascsapat délután átlépte Veszprém megye határát. Tihanyi Endre

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


* egy = 8

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - Kabaréjelenetek a hétvégére
    Eegy teljes órában a magyar kabaré legjobb és legviccesebb jeleneteit hozzuk el Önnek. Klasszikusok és modernebb poénok – garantáltan feltöltődhet humorral a teljes hétvégére!
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Szilágyi János és Frenkl András szórakoztató műsora két órán keresztül
    Sorozatok, technika, tudományok, közlekedés, zene, bulvár, informatika, egészség, közösségi média, rövid interjúk TV-s celebekkel, énekesekkel, zenészekkel. www.intimreszek.hu
    Keresd Facebook-on is
  • 15:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 22:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. december 27. szombat, János napja van.
Az év 52. hete és 361. napja.
Holnap Kamilla napja lesz.

1237. Julianus domonkos rendi szerzetes a Volga melléki ősmagyaroktól hazaérkezett. "Megtalálta őket, kik, látva, hogy magyar, igen örvendettek, körül hordozván Őt házanként és falvanként. Földet nem mívelnek, lóban, fegyverben bővelkednek." Julianus 1237. június 21-én indult hazafelé és e napon lépett be Magyarország kapuján.


1901. Megkezdték a budapesti Halászbástya építését Schulek Frigyes tervei alapján. Elkészült 1903-ban.


János napja ma vagyon,
eldöcögtünk a fagyon.
Adjatok vagy hat garast,
kolbászt ide, hat araszt,
egy kis bort a bélembe,
kalácsot a kezembe.

népköltés

Időjárás

2025-12-27, 10:56
Clear sky
ESE
Clear sky
3°C
1.1 m/s
Apparent: -3°C
Nyomás: 1029 mb
Páratartalom: 70%
Szél: 1.1 m/s ESE
Széllökések: 13.6 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 07:31
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


négy szorozva három = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 329

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com