Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Jazzklub - Zsuffa Péter m*sora
48
hallgató

Világbajnok vitorlázónk nyolc közé vágyi

- 2008. augusztus 20. 19:34 - 1064 megtekintés

Pegan Zoltán szülei 1956-os menekültként Ausztráliában majd pedig Kanadában éltek. Így Zoltán Kanadában nőtt fel, ahol a légierőnél volt mentő és felkutató pilóta. Egy ejtőernyős baleset következtében huszonöt éve kerekesszékhez van kötve.

A balesete után már egyedül visszaköltözött Ausztráliába, és ott kezdett el vitorlázni tizenegy évvel ezelőtt. A Földnek azon a részén nagy kultusza van a vitorlázásnak, és a fogyatékkal élő emberek sportjának is. Hat éve él Magyarországon, mert a felesége budapesti, és honvágya volt. Zoltán ebben az évben a portugáliai világbajnokságon aranyérmes lett, a challenger osztályban, mely sajnos ez nem paralimpiai versenyszám. Ezt követően, mivel a világranglistán előtte álló versenyző lemondta a paralimpiai részvételt, kvótát szerzett a pekingi ötkarikás játékokra. – Mikor kezdett el vitorlázni? – 1983-ban, tehát huszonöt éve volt a balesetem, és azóta kerekesszékes vagyok. Tizenegy éve vitorlázom. Sydneyben éltem, és mivel ott egész évben szinte mindig jó az idő, ezért választottam a vitorlázást. – Mit szeret a vitorlázásban? – Számomra a sós víz, a jó levegő, a napsütés maga a nyugalom, ezért a vitorlázás mellett döntöttem. Ráadásul ez nem annyira fizikai, hanem inkább elméleti sport, hiszen állandó koncentrálást igényel. A nézők számára sokszor unalmas és lassú, de aki ezt egyszer megízleli, az rögtön beleszeret. – Ausztráliában milyen hagyományi vannak ennek a sportágnak? – Sydneyben van nyolc-tíz klub, és általában mindegyikben hat-nyolc versenyző, de van olyan egyesület is, ahol tizenkét hajó is van. Ausztráliban háromszáz-négyszáz körül van a mozgáskorlátozott versenyzők száma. – Idén a világbajnokság aranyérmes lett. Milyen emlékei vannak róla? – A világbajnokság Portugáliában volt, amelyet nem kizárólag parasportolóknak rendeztek. Mozgássérült versenyzők összesen huszonnyolcan voltunk tizenkét országból. A világbajnokságot nyolc pont előnnyel zártam, és nagyon örültem, hogy a tavalyi világbajnoki címem után az idei évben is sikerült hasonló szép eredményt elérnem. – Hogyan sikerült megszereznie a paralimpia kvótát? – Tavaly a világbajnokságon lehetett a kvótát megszerezni a paralimpiára. Akkor először tizennégy, majd még két kvóta került kiosztásra, én a vb-n tizennyolcadik lettem, így először nem kaptam kvótát. Majd többen is lemondták a paralimpia szereplést, és mivel az előttem álló új-zélandi versenyző is így tett, ezért értelemszerűen én következtem a ranglistán, és ennek köszönhetően mehetek Pekingbe. – Hogyan készül a paralimpiára, mennyit edz? – Nem könnyű a felkészülésem, mivel a hajómat, ami Magyarországon az egyetlen ilyen típusú, már rég elszállították Kínába a verseny helyszínére. Általában hétvégén edzem Balatonfűzfőn, mert az edzőm és a segítőm akkor érnek rá. – Mit szeretne elérni a pekingi ötkarikás játékokon? – Szeretnék a legjobb nyolc közé bekerülni, de ez nem lesz könnyű, hiszen ellenfelek és társak nélkül edzeni nagyon nehéz. Ennek ellenére mindent megteszek a lehető legjobb eredmény elérése érdekében.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


- egy = 2

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 9:00: - Zsuffa Péter műsora két órán keresztül
    Zsuffa Péter 1998-ban kezdett rádiózni Egerben a Rádió7 101.9-en. Akkor egy 3 fős stábbal indult a Starsky és Hutch Jazz Klub.

    Az idők folyamán sokminden változott, így a csapat is a műsor is más lett, de egy dologban 1998-óta nincs változás.
    Ebben a 2 órás Zsuffa Péter Jazz Klubban mindig a lehető legjobb zenék szólnak a világ legjobb jazz-muzsikusaitól.
    Zsuffa Péter a jazz műfaj egyik leglelkesebb hazai szakértője és kutatója. Műsora alap a jazz műsorok palettáján, ha kikapcsolódni szeretnél és elfelejteni a mindennapok rohanását; ez az amit keresel.
  • 11:00: Szevasztok - Szicsó (Gárdonyi Szilárd) fiatalos "bolondos" műsora, ahol a jókedv-kacagás a lényeg. Az önfeledt poénkodás a hallgatók szórakoztatását hivatott elősegíteni.
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - a Hobby Rádió informatikai magazinja (a pénteki műsor ismétlése)

    Érdeklik önt az informatikai újdonságok? Szeretne naprakész információkat kapni a szoftverek akadálymentességéről? Szeretne képben lenni az IT világ fontosabb történéseivel? Ha ezekből legalább egyre igen a válasz, hallgassa a műsort minden pénteken 8-tól (ismétlésként este 20-tól) a Hobby rádióban!

    Rövid bemutatók, interjúk, érdekes beszélgetések. Az önfelett szórakoztatást a három házmester biztosítja: Bojtor Zoltán, Rauch Róbert és Szakács Máté.

    Gépház - Kopogjon be hozzzánk!

  • 16:00: US fever show - listavezető dalok Amerikából két órán keresztül
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: - a HELMA beszélgetős irodalmi műsora. Szerzők és könyveik bemutatása. - Műsorvezetők: Pregh Balázs és Dvariecki Bálint
    A HELMA kiadónál megjelenő szerzők és azok köteteinek bemutatása.

    Izgalmas és érdekes szerzőkkel és kötetekkel ismerkedhet meg a hallgatóság.

    Ha szereted a könyveket, szeretnél a szerzők életébe bekapcsolódni, akkor itt a helyed nálunk!

    Az adások 40-60 perces időtartamban mutatják be az aktuális vendégünket, írói munkásságát.

    A két műsorvezető Pregh Balázs és Dvariecki Bálint vár mindenkit szeretettel!

    Keresd hangoskönyveinket a www.helma.hu web-oldalon.
    A HELMA Facebook oldala
  • 21:00: - Zsuffa Péter műsora két órán keresztül
    Zsuffa Péter 1998-ban kezdett rádiózni Egerben a Rádió7 101.9-en. Akkor egy 3 fős stábbal indult a Starsky és Hutch Jazz Klub.

    Az idők folyamán sokminden változott, így a csapat is a műsor is más lett, de egy dologban 1998-óta nincs változás.
    Ebben a 2 órás Zsuffa Péter Jazz Klubban mindig a lehető legjobb zenék szólnak a világ legjobb jazz-muzsikusaitól.
    Zsuffa Péter a jazz műfaj egyik leglelkesebb hazai szakértője és kutatója. Műsora alap a jazz műsorok palettáján, ha kikapcsolódni szeretnél és elfelejteni a mindennapok rohanását; ez az amit keresel.
  • 23:00: Szevasztok - Szicsó (Gárdonyi Szilárd) fiatalos "bolondos" műsora, ahol a jókedv-kacagás a lényeg. Az önfeledt poénkodás a hallgatók szórakoztatását hivatott elősegíteni.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2023. június 4. vasárnap, Bulcsú napja van.
Az év 22. hete és 155. napja.
Holnap Fatime napja lesz.

1189. III. Béla nagylelkűen látja el I. Fridrik kereszteshadát. A királyné bíborral bevont és gazdagon bútorozott sátort ajándékozott a császárnak. Béla pedig úgy itt, mint az ország déli határánál, nagymennyiségű élelmiszerrel látta el ingyen a hadat.


1508. Az egy éves és tizenegy hónapos II. Lajos koronázása Fehérvárott, Bakacs Tamás bíbornok érsek által. Az ez évi rákosi országgyűlés föltételesen engedte meg a csecsemő Lajos koronáztatását.


Vidor Miklós: Labda

Bokorsövény fölött
a labda átszökött,
a kőrakásra ugrott,
s abban a pillanatban
átrúgtatta a partot,
s a gyors folyóba csattant:
az ár csobogva
továbbsodorta.

Úszott a labda, útra kelt,
a víz alatta
énekelt,
hullám dobálta,
elkapta hab,
forgó lökött rajt
jó nagyokat.

De ő nem bánta.
Hej, bántam én!
A parton állva
sirattam én!
Kértem is volna
békítve már,-
hullámsodorban
rég messze jár!

Még egyre látom:
föl-le bukik,
habtaraj-háton
tengerekig,
úsztatja tőlem
a gyors folyó,
tűnő időben
kalandozó!

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét szorozva kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 317

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com