Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Nekem 90 - Zenék a 90-es évekb*l
52
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Zente édesanyja megerősítette: Mészáros Lőrinc adta az utolsó százmilliót

- 2019. szeptember 29. 16:09 - 1642 megtekintés

Arról is beszélt a kisfiú édesanyja, hogy mikor kezdhetik el az életmentő gyógyszerrel a kezelést.

Mészáros Lőrinc adta az utolsó száz millió forintot Zente gyógykezelésére – ezt Tóth Krisztina, a kisfiú édesanyja mondta az RTL-nek. Azt is elmondta, szerinte ez egyébként is kiderül abból a bejegyzésből, amit a Facebookra tett ki. Mint fogalmazott, „ez egyértelműen le lett írva, de erre nem szeretnék jobban kitérni.” A gyűjtés alatti minden napot végig izgultak, csak arra tudtak gondolni, hogy ne álljon meg a lendület. Zente leghamarabb másfél hónap múlva egy infúzióval kaphatja meg az életmentő gyógyszert, azt még nem tudni, hogy itthon vagy külföldön – mondta. Ahogy arról mi is beszámoltunk, szerda délelőtt sikerült összegyűjteni a 700 millió forintot az izomsorvadásban szenvedő magyar kisfiú, Zente kezelésére.  Az édesanya elsőre annyit árult el, hogy az utolsó 100 milliót egyetlen ember utalta át a számlájukra, aki nem akarja, hogy nyilvánosságra kerüljön a neve. A tegnap esti Facebook-posztjában – amiben köszönetet mondott -, viszont már arra utalt, hogy Mészáros Lőrinc lehetett a titkos adakozó. Zente tavaly február 28-án, tökéletes értékekkel született, és az első napokban semmi sem utalt rá, hogy bármilyen problémája lenne. Ám ezután több aggasztó jel és számtalan vizsgálat után néhány hónap múlva kiderült, a kisfiút az izomsorvadás legsúlyosabb fajtájával, SMA-1 típusával diagnosztizálták. A Zentét érintő SMA-1 esetében a tünetek már az első hónapokban jelentkeznek, a légzőizmok bénulása miatt pedig a gyerekek a legtöbb esetben nem élik meg a kétéves kort. A kisfiú a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő pozitív elbírálásának köszönhetően néhány hónapos kora óta már kap egyfajta kezelést, melynek és a gyógytornának köszönhetően tud stabilan ülni, 25 percig képes a fejét tartani, jókedvű baba. A család most egy génterápiás kezelésre gyűjtött, ez kerül 700 millióba. A kezelést jelenleg csak az Egyesült Államokban lehet elvégezni, két éves kor alatt. (Forrás: HVG/RTL KLUB)



A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük, azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása).
Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!


Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


* kettő = 10

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. április 17. péntek, Rudolf napja van.
Az év 16. hete és 107. napja.
Holnap Andrea, Ilma napja lesz.

1330. Zach Felicián leányának, Klára udvarhölgynek a királyné testvére, Kázmér herceg által a királyné közreműködésével történt meggyalázását megbosszulandó, Visegrádon a királyi ebédlőbe rohant, Erzsébet királyné négy ujját kardjával leszelte, s a királyt karján megsebesítette.


1721. A protestánsok vallásügye országos bizottságban, mely több hónapos viszálykodás után önmagát föloszlatta.


Szabó Lőrinc: Az áprilisi rügyekhez

"...De szépek vagytok, tavaszi rügyek,
de bátrak vagytok! Nem kérdezitek,
mi vár rátok- ha itt az ideje,
mint a barna földből a rét füve,
a barna
ágból kicsaptok ti is,
akármilyen hideg az április."

Időjárás

2026-04-17, 17:54
Mainly clear
NNW
Mainly clear
22°C
4.1 m/s
Apparent: 14°C
Nyomás: 1021 mb
Páratartalom: 72%
Szél: 4.1 m/s NNW
Széllökések: 13.3 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /4% / Rain
Napfelkelte: 05:51
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


egy plusz hat = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com