Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Bad Boys Blue - You're A Woman
54
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

A mozgáskorlátozottak szerint szűkmarkú velük a kormány.

- 2018. március 2. 7:45 - 1371 megtekintés

Olcsó és silány minőségű gyógyászati segédeszközökhöz jutnak hozzá a mozgáskorlátozottak, a támogatásra szánt állami keret az elmúlt nyolc évben alig emelkedett. Az érdekképviselet az eszközöket sújtó áfa csökkentését szeretné elérni, egyelőre eredménytelenül.

A Látótérnek nyilatkozó Erzsébet kerekesszéke régi darab, lejárt az úgynevezett kihordási ideje. Hogy ne vesszen oda az állami támogatás, újat kellett igényelnie. Az új szék azonban olyan silány, hogy egyelőre a szobában pihen.

A régit hetente egyszer töltöm, amíg ugyanazzal az útviszonnyal, meg a használattal az újat, amit meg kellett igényelnem, naponta kell tölteni panaszolta Rigóné Faragó Erzsébet.

Koller Sándor 8 éve került kerekesszékbe egy baleset után. Most a mozgáskorlátozottak szövetségének egyik szószólója. Neki is sokat panaszkodnak a sorstársak a közgyógyellátásban elérhető eszközökre.

Általában olyan segédeszközöket írnak föl a rehab szakorvosok, amit ők preferálnak, tehát, hogy mondjam, azoknak a segédeszközeit próbálják előtérbe helyezni, akivel megállapodásuk van. Tehát nem a személyre szabott segédeszközt írják föl emelte ki a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) ifjúsági tagozatának elnöke.

Pedig ennek komoly egészségügyi következményei is lehetnek. Ami meg jó lenne, az hamarabb tönkre megy, mint ahogy azt a hivatalban előre kiszámolták.

Mondjuk egy ruhavédő ilyen 30-60 ezer forintos kategória. Például egy ülőpárna, amin ülök, annak a kihordási ideje az 5 év és az 130 ezer forint. És aki aktív életet él, merem állítani, hogy az 5 évet nem bírja ki, tehát jó ha 2-3 évet kibír egy ilyen párna jegyezte meg Vágola Imre, a MEOSZ diszpécsere.

A mozgáskorlátozottak szerint a kormányzat szűkmarkú velük. Magyarország a szlogen szerint jobban teljesít, ám az elmúlt nyolc évben valahogy erre a területre nem jutott több forrás.

Rendkívül alacsony és már 8 éve ugyanakkora összeget szán a költségvetésből a gyógyászati segédeszközök támogatására. Ami azt jelenti, hogy a gyógyászati segédeszközök ára közben folyamatosan növekszik. Ennek az a következménye, hogy az elérhető segédeszközöket megpróbálják a gyártók olcsóbb segédeszközökkel felváltani. Ezek nyilvánvalóan rosszabb minőségűek nyilatkozta Gulyásné Bölkény Ágota, a MEOSZ emberi jogi munkacsoportjának vezetője.

A MEOSZ azt is szeretné elérni hogy a gyógyászati segédeszközök áfája 27-ről 5 százalékra csökkenjen. A kérés a kormányzathoz eljutott, de még nem tudni, hogy meghallják-e a szavukat, vagy süket fülekre talál.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


6 - = kettő

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 9:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - a Hobby Rádióban.
  • 10:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Zamat - finom falatok a konyhában (két órán keresztül)
  • 16:00: Retikül - női magazin sok csajos hírrel és kevés focival
  • 17:00: Nagy generáció - Mindenki, aki a 70-es és 80-as években formálta a zenei világot (retró műsor a legnagyobbakkal)
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 21:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - szombaton 17 órától a Hobby Rádióban.
  • 22:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. július 30. szerda, Judit, Xénia napja van.
Az év 31. hete és 211. napja.
Holnap Oszkár napja lesz.

1875. Gróf Széchenyi Istvánné szül. Aspangi Seilern Crescentia grófnő csillagkeresztes palotahölgynek halála.


1791. Az egész éves kocsmáltatási jog eltörlése miatt Móron ( Fejér megye ) jobbágymegmozdulás tör ki.


József Attila: Jutka verse

Kislány ő még, a mamája nyújtózkodva karjára
veszi,
Odahajol az arcához,
az őzek dalát beszélik el néki szemei,
A villamosok hajnali csengését,
meg a legmagosabb fenyőfa csúcsát,
Kék lángocska lobban ott föl, mutatja a nagy fenyő
útját,
Ő a fenyőfa akarata, odaszól a fának: Nősz-e már?
Tudsz te nőni,
hát még hogy a kisgyereknek homlokából
rád száll a madár,
Néked kínálja ceruzáját a kisgyerek,
úgy tipeg által a folyó tükrén,
Ugrándozva várja mamája,
eléje megy sebesen, büszkén,
Ahogy lehajol az árban, melle csengve a habokba ér-
Mögötte meg szőke halomba kereken frissen hull,
száll a kenyér.

Időjárás

2025-07-30, 02:46
Partly cloudy
NW
Partly cloudy
20°C
3.7 m/s
Apparent: 20°C
Nyomás: 1013 mb
Páratartalom: 54%
Szél: 3.7 m/s NW
Széllökések: 9.5 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 05:19
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kilenc szorozva hét = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 328

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com