A siketek kifejezetten élvezik az operettet és a musicalt

FORDÍTÁS A hallássérült közönségnek ugyanolyan fontos a színház, mint a halló emberek számára. A magyar teátrumok egyik legaktívabb, a szerepeket gyakorlatilag a színészekkel együtt eljátszó jelnyelvi tolmácsa, Vörös Zsolt a munkájáról mesélt lapunknak. Mesterségesen természetes Az 1960-as évek óta már önálló nyelvként kezelték a szakemberek, hazánkban 2009 óta hivatalos nyelvként tartják számon a jelnyelvet. Bizonyított, […]

FORDÍTÁS A hallássérült közönségnek ugyanolyan fontos a színház, mint a halló emberek számára. A magyar teátrumok egyik legaktívabb, a szerepeket gyakorlatilag a színészekkel együtt eljátszó jelnyelvi tolmácsa, Vörös Zsolt a munkájáról mesélt lapunknak.

Mesterségesen természetes

Az 1960-as évek óta már önálló nyelvként kezelték a szakemberek, hazánkban 2009 óta hivatalos nyelvként tartják számon a jelnyelvet. Bizonyított, hogy a jelnyelvnek is van sajátos hangtana, alaktana és mondattana, és általában az adott nyelv nyelvtani sajátosságai jellemzik. A jelnyelvben ugyanúgy létezik szleng és dialektus is, mint bármelyik természetes nyelvben. 2002 óta létezik államilag finanszírozott jelnyelvi tolmácsszolgáltatás Magyarországon.

A szegedi nagyérdemű jól ismeri Vörös Zsoltot, a Szegedi Nemzeti Színházban gyakran lép fel, de nem mint színész, hanem mint a játszók alternatív hangja. Vörös Zsolt ugyanis jelnyelvi tolmácsként dolgozik, állítása szerint már gyerekkora óta. – Az én szüleim siketek, amióta az eszemet tudom, tolmácsolok nekik. Számomra a jelnyelv anyanyelv, hiszen még az öcsém is hallássérült. – Teljes állású színházi jelnyelvi tolmács nem létezik, Vörös Zsoltot bárhová és bármikor hívhatják, a Csongrád-Csanád (Vár?)Megyei Jelnyelvi Tolmácsszolgálatnál dolgozik főállásúként. – Naponta adódhatnak helyzetek, ahol jelen kell lennem, hívhatnak boltba, orvoshoz, bíróságra, hivatalos ügyek intézéséhez, esküvőre, temetésre. Valójában a színház is csak egy hely a sok közül, ahol épp dolgozom, de talán a legösszetettebb figyelmet igényli – mondja.
Körülbelül a 2000-es években indult országszerte az a kezdeményezés, hogy készüljenek jelelt színházi előadások, előtte csak egy-egy példa volt rá hazánkban. Manapság egyre többször látható a jelnyelvi tolmács, amint a rendezői jobbon vagy balon áll, és közvetíti az előadást a hallássérült közönség számára. – A színházakkal jó régóta kapcsolatban állok, a szegedi mellett dolgozom rendszeresen a Pesti Magyar Színházban, Békéscsabán, Szarvason. Korábban jeleltem Pécsett, a Thália Színházban, a Vígszínházban és a Pesti Színházban, továbbá Egerben is. Nincs hivatásos színházi jelnyelvi tolmács, gyakorlatilag bármelyik kollégám csinálhatná, de nem teljesen mindegy, ki áll ki a színpad szélére. Én több kollégámmal együtt külön három hónapos képzést kaptam angol jelnyelvű tolmácstól, aki specifikusan színházban dolgozik. A szigetországban ez a műfaj sokkal fejlettebb, mint nálunk – meséli.

Jelnyelvi tolmácsolást gyakran láthatunk, ha bekapcsoljuk a kormányinfót vagy belenézünk a parlamenti közvetítésekbe, ám Vörös Zsolt állítja, a színházi jelelés egészen más. – A hivatalos események tolmácsolása egy egyszerű, száraz tényközlés, a legfontosabb információk átadása köznyelven történik, emiatt közérthetően is jelelik. A színházban azonban aligha találkozunk köznyelvvel, a színpadi helyzet eleve elemeltté teszi. Amikor színházi tolmácsként működöm, nem csupán narrálok, hanem megpróbálom egy az egyben átadni a színpadi élményt, ha ezt nem tenném, szinte annyit érne, mintha feliratoznánk az előadást.
A jelnyelv egyenlő minőséget képvisel a beszéddel, emiatt nem mindegy egy hallássérült néző számára, hogy egy színházi előadás feliratozva van-e, vagy jelelve látja. – A siketek számára az anyanyelv a jelnyelv, és nem az írott magyar nyelv. Az iskolában minden siket megtanul írni-olvasni, de bizonyos szavakat például nem tanítanak meg nekik, ahogy ezt más, halló iskolákban sem teszik. Persze az ismeretlen szavak jelentésére lehet következtetni a szövegkörnyezet alapján, azonban a siketek számára a szövegkörnyezet mint olyan egészen máshogy épül fel. Mivel nem hangzó közegben léteznek, nem használják a hangzó nyelvet aktívan, lassabban is olvasnak. Egy előadás élményét tönkretenné, ha közben szövegértési problémába ütköznének, emiatt is fontos a munkám – hangsúlyozza.

A siketek számára az anyanyelv a jelnyelv, és nem az írott magyar nyelv. Az iskolában minden siket megtanul írni-olvasni, de bizonyos szavakat nem tanítanak meg nekik, ahogy ezt más, halló iskolákban sem teszik.

A feliratozott színházi előadás másik problémája, hogy nem tudni, ki beszél éppen, emiatt a színházi jeltolmács maga is színészkedik. – Mindig próbálom artikulációval, mimikával és mozgással jelezni, ki beszél. Az előadásban szereplő színészeket különböző módon jelelem, és a szerepet a maga hangulatában, leegyszerűsítve: ha szomorú, szomorúan jelelek, ha vidám, akkor vidáman. Gyakorlatilag végig játszom. – Vörös Zsoltnak már kialakult közönsége van, tartja a kapcsolatot a színházba járó hallássérültekkel, sokéves színházi tapasztalata alapján úgy véli, nem mindegy számukra, mire ülnek be. – Az operát és a balettet nem érdemes jelelni, de az operettet és a musicalt már igen. A siket nézők kifejezetten élvezik a zenés színházat, mert a terem, a székek, a levegő rezonál. Ezt ők érzik, és valódi zenei élményt kapnak. Emellett az is jó, ha egy produkció látványos, illetve a látvány konkrét, ha nem absztrakt díszlet- és jelmeztervvel dolgozik egy előadás. Azért jó a jelnyelv, mert nagyon vizuális, de épp ezért használói is inkább a vizuális művészetet részesítik előnyben.

Akinek az akusztikus percepciója nem teljes körű, sok mindent a látványból ért meg. – Az én közönségem kifejezetten szereti a kosztümös előadásokat, egyrészt a szép küllem miatt, másrészt, mert már a kosztümök alapján dekódolhatók a viszonyok, helyzetek, illetve maga a karakter. A vígjátékot és alapvetően a prózát szeretik, de a túlbeszélt előadásokat nem. Kicsit tartottam tőle, amikor a Mesél a bécsi erdőt jeleltem, mert sokszereplős, bonyolult cselekményű, néhol nyomasztó is, talán a halló néző számára sem teljesen egyértelmű, de végül nagyon élvezték. – Vörös Zsolt nem vesz részt a próbákon, de megtanulja a szöveget, és felkészül, illetve megtekinti az előadást, hallgatja a zeneszámokat. – A zenés előadásokat majdhogynem kottaszerűen ismerem, hiszen ott a jelelésnek követnie kell a ritmust, ezek jelnyelvi tolmácsolása elképesztő feladat, de azt mondják, a műfaj kifejezetten jól áll nekem.

A szöveg okozta nehézségekről Vörös Zsolt úgy gondolja: – A költői szövegeket, mondjuk egy Shakespeare-t nehéz jelelni, hiszen nem lineárisan futó egységekről van szó, hanem metaforákkal átszőtt üzenetről. Ilyenkor sokat kell ügyeskednem, hogy érthető és élvezhető legyen a szöveg, de ne vesszen el az értéke. Emellett nagyon sok szóra nincs külön jel, a tulajdonneveket lebetűzzük, de gyakran egy az adott fogalomra hasonlító jelet használunk, főleg, ha egyszer fordul elő a kifejezés. Például az amfiteátrum szót kör alakú épületként vagy lelátóként mutatom. Jól emlékszem A dzsungel könyve előadásokban az Egy majomban őriünk dalra. Tele van szóviccekkel, amiket eleve nehéz jelelni, de ami ennél is bonyolultabb, az a halandzsa. A jelnyelvben nincs halandzsa, mégis hogyan fordítsam le azt, hogy „hébe-hóba, ha dong a dong, a dum-dum ledo-rong, zsong a kobak és king-kong”? Ez csak a hallók számára mond valamit. Kitaláltam rá egy formációt, amire a kollégám azt mondta, megközelítőleg ugyanazt a hatást kelti a siket nézőkben, mint a hallóban. Talán erre vagyok az egyik legbüszkébb, mert a színházi jelnyelvi tolmácsolás lényegét vittem végbe, hiszen onnan érzékelem, hogy valóban átadtam a színpadon történteket, hogy a halló közönséggel együtt reagál az én közönségem.

ROSZNÁKY VARGA EMMA

(megjelent: Népszava, 2022.08.11)

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.