„Az életem a példa” – Tapasztalati szakértők a közszolgáltatási képzéseken
A közszolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférés kiemelten fontos a fogyatékos emberek számára.
A közszolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférés kiemelten fontos a fogyatékos emberek számára.
Nagy érdeklődés övezte áprilisban a TÁRS Projekt SHF Szakmai Műhelyét.
2014-ben, a fennállásának 25. évfordulóján az Önálló Életvitel Európai Hálózata kikiáltotta május 5-ét az Önálló Életvitel Európai Napjának. Ebből az alkalomból, 2019. május 5-én szerveztek az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar oktatói a budapesti Európa Pontban egy tartalmas napot. A rendezvényen a TÁRS Projekt is képviseltette magát, ahol az önálló életvitel témájának egy szeletét, a Személyi Asszisztenciát körüljáró film vetítése és a szereplőkkel való beszélgetés is a program része volt.
Az FSZK-nál májusban elindultak a TÁRS Projekt leendő esetfelelősöknek szóló „Személyközpontú megközelítés, mint a támogatott lakhatásban dolgozó szakemberek eszköze” és „Esetmegbeszélés Támogatott Lakhatás (TL) szolgáltatásban dolgozó szakemberek számára” című képzések.
És neked milyen a rEGGeled?
Autizmus-barát családi állatkerti program
A MEOSZ elfogadhatatlannak tartja a részleges akadálymentesítést és nem kér abból a szemléletből, hogy mit miért nem kell akadálymentesíteni.
Mongólia Magyarországi Nagykövetségének munkatársai kíséretében tett látogatást az Ulánbátori 55. számú Általános Iskola igazgatója és négy tanára 2019. május 9-én a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft.
A program a fogyatékkal élő, megváltozott munkaképességű és egészségkárosodott embereknek szól, melynek célja a munkaerőpiaci készségfejlesztés, a későbbi elhelyezkedési esélyek növelése.
A TÁRS Projekt szakmai vezetője, Kiss Róza az országban működő, SZGYF által fenntartott, 50 férőhely feletti ápolást, gondozást nyújtó intézmények vezetőinek márciusban átadta azokat a szükségletfelmérő kérdőíveket, melyek az intézményben élő fogyatékos, pszichoszociális fogyatékos és szenvedélybeteg emberek véleményét, álláspontját képesek közvetíteni a szakemberek felé annak érdekében, hogy az EFOP-2.2.5 pályázati kiírás az ellátottak egyéni szükségleteinek figyelembevételével kerüljön kialakításra.