Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

- Közlekedési hírek a BKK-tól
54
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Legfrissebb híreink

Országos fogyatékosügyi program: nem ment át!

- 2019. március 15. 8:21 - 1741 megtekintés

Az Országos Fogyatékosügyi Program (OFP), mint a fogyatékos emberek életkörülményeinek javítását, társadalmi befogadását és esélyegyenlőség ük biztosítását célul kitűző stratégia a 2015-2025. közötti időszakra határozza meg az állam és intézményrendszerének feladatait a területen.

Szándéknyilatkozatot írt alá az ITM és az MTA

- 2019. március 9. 15:24 - 1782 megtekintés

Egyben maradhat a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatóintézet-hálózata, az MTA elnöke ugyanakkor tudomásul veszi a kormány szándékát, hogy az akadémia szervezetén kívül kívánják azt működtetni. Ez is szerepel abban a közös szándéknyilatkozatban, amelyet Lovász László elnök és Palkovics László miniszter pénteken Budapesten írt alá.

„A hit tettek nélkül holt dolog.” – búcsú Jakab Miklósnétól

- 2019. február 21. 14:00 - 1747 megtekintés

A fenti, Jakab apostoltól kölcsönzött ige jól jellemzi özvegy Jakab Miklósné Rácz Erzsébet Emma és férje, Jakab Miklós református lelkész munkásságát, akik igen sokat tettek a fogyatékos emberekért.
Erzsike nénire ezzel az ige részlettel emlékeztek február 14-én a Fiumei Úti Sírkertben tartott búcsúztatásán családtagjai és mindazok, akik ismerték és
szerették.

Építésügyi akadálymentesítés – már az új javaslat is elavult terminológiákra épít?

- 2019. február 21. 13:58 - 1552 megtekintés

A Rehabilitációs Környezettervező Szakmérnökök és Rehabilitációs Környezettervező Szakemberek Országos Egyesülete (REKORE) hívta fel az MVGYOSZ akadálymentesítéssel
foglalkozó munkatársainak figyelmét arra, hogy az ÉMI Nonprofit Kft. véleményezésre közzétette az Akadálymentesítés követelményei eltérő rendeltetésű épületek
esetén című építésügyi műszaki irányelv tervezetet. A REKORE, az MVGYOSZ és a MEOSZ egyaránt sérelmezte, hogy a társadalmi egyeztetésre nem kaptak hivatalos úton felkérést, csupán a véletlennek volt köszönhető, hogy eljutott hozzájuk az információ.

Örömúszás sérültekkel és épekkel

- 2019. február 18. 11:58 - 1946 megtekintés

A Mozdulj! Közhasznú Egyesület idén ismét megrendezi hagyományőrző
jótékonysági úszóversenyét, ahol fogyatékossággal élő gyermekek,
felnőttek együtt versenyezhetnek ép társaikkal.

Megnőnek a dobozok

- 2019. február 10. 17:22 - 1919 megtekintés

Szombattól lépett életbe a hamisítás elkerülését szolgáló uniós szabályozás – a patikákban kapható vényköteles orvosságokat biztonsági elemekkel látják el. Szombattól az Európai Unió országaiban minden egyes vényköteles gyógyszert tartalmazó dobozt egyedi azonosítóval kell ellátni. A szabályok szerint két biztonsági elemet kell bevezetniük a gyártóknak a csomagoláson. Az egyik a gyógyszerek egyedi dobozazonosítóját tartalmazza (kétdimenziós vonalkód), […]

A felnőtt lakosság csaknem 40 százaléka érezte már úgy, hogy hátrányos megkülönböztetés éri. Tavaly a leggyakrabban előforduló panaszok valamilyen fogyatékosságot érintettek.

- 2019. február 8. 10:52 - 1697 megtekintés

Nagyjából ezer panaszbeadvány érkezett tavaly az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz (EBH) diszkriminációs ügyekben – tudtuk meg a hatóság elnökétől, Honecz Ágnestől. Ez azt jelenti, hogy naponta legalább két-három, esetenként ennél is több panaszos fordul az EBH-hoz. A beadványok mintegy 40 százalékában tudtak érdemi eljárást indítani. Az elnök szerint a szám nem kirívó a korábbi évek adataihoz […]

Máté, a repülőtéren visszatartott látássérült fiú: „Mihez kezdtem volna a kutyám nélkül?”

- 2019. február 6. 8:07 - 1821 megtekintés

Nem engedték felszállni a Wizz Air hétfő reggeli, Londonba tartó járatára Móricz Mátét (19) és vakvezető kutyáját, Fülöpöt annak ellenére, hogy az állat minden egészségi papírja rendben volt – közölte a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány, ahol kiképezték a négylábút. – Két hónapja foglaltuk le az utat – kezdte Máté. – Akkor jeleztem, […]

1 54 55 56 57 58 114

Üzenőfal

Az üzenet küldéshez bekell jelentkeznie.

turcsanyieva - 2024-04-01 13:01

Szeretettel kívánok minden kedves rádió hallgatónak és munkatársnak nagyon szép Húsvét - Hétfőt és sok locsolót! Turcsányi S. Éva

Ruzsa Viktor - 2021-12-15 22:27

Székházfelújítással kapcsolatos és könnyed karácsonyi zenés beszélgetés is vár az Esélyegyenlőségi Magazin karácsonyi számának hallgatóira Az 1905-ben épült szecessziós villaépület, mely jelenleg

Nana - 2021-06-18 17:20

Szép estét mindenkinek .

smondb - 2020-12-25 15:05

Boldog karácsonyt kívánok mindenkinek!!

Csaba Csipős - 2020-05-16 11:45

Mesemondónak: Foltozott teremtés (mese) A nyolcadik napon jelentkeztek a teremtett lények az Úrnál, hogy panaszt tegyenek a teremtés hibái miatt. A növények azt panaszolták, minden élő élősködő, b

Oldal: 1 / 207: 1234...207

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 9:00: - Műsorvezető: Tandari Ági
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár.
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Gery
    Pletykák a nagyvilágból, érdekességek, remek zenékkel tűzdelve. A műsor élőben zajlik, így a hallgatók hozzászólását is várják a műsor készítői!
  • 15:00: Délután - benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: - Anonymous műsora
    Műsorunk az egyetemes és magyar színművészet jelentős személyiségeinek pályáját szeretné bemutatni. Ahol hozzáférhető riportok, esetleg kortársak nyilatkozatai, emlékiratok, hangfelvételek elérhetők ,ezeket is bemutatjuk . Nyílván ,mint minden ilyen műsor esetében, a teljességre csak törekedni tudunk, hiszen még közeli barátainkat sem ismerhetjük meg teljesen,egy régebben elhunyt legendás művész estében ez még nehezebb. Néha egy anekdóta többet mond, mint a tudományos értekezés. Az emlékezésekből ezek a nagyon jellemző történetek sem maradnak ki. Ja ,igen..Miért nevezem magam Anonymusnak? Talán mert én nem vagyok fontos. Legyen a művész arca a fontosabb... A műsorokhoz jó szórakozást kívánok Anonymus
  • 17:00: Nekem 80 - zenék a 80-as évekből
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 21:00: - Műsorvezető: Tandari Ági
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. január 15. csütörtök, Lóránt napja van.
Az év 03. hete és 15. napja.
Holnap Gusztáv napja lesz.

1614. Bethlen Gábor megkapta a portától afejedelemség jelvényeit: a botot és azászlót.


1849. Aulich ezredes Turcseknél Götztábornokot véres ütközetben visszaverte.


Juhász Gyula: Este az Alföldön

Az alkony kéken hamvazó ködében
most térnek nyugovóra mind a házak,
a csöndbe bámulnak komoly fehéren
s tetőiket lehúzza az alázat.

Időjárás

2026-01-15, 09:07
Overcast
SSE
Előjelzés
-4°C
0.9 m/s
Apparent: -8°C
Nyomás: 1024 mb
Páratartalom: 98%
Szél: 0.9 m/s SSE
Széllökések: 5.1 m/s
UV-Index: 0.2
Rövid leírás: 0mm /16% / Rain
Napfelkelte: 07:26
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


öt szorozva kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 329

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com