82 éves mozgássérült bácsit vert meg a dühös egri sofőr, majd elhajtott
Múlt héten csütörtökön megvertek egy 82 éves, mozgássérült férfit az utcán.
Múlt héten csütörtökön megvertek egy 82 éves, mozgássérült férfit az utcán.
Hazánk eddigi legjelentősebb szállásfejlesztési programjában kiemelten figyelni kell arra, hogy megvalósuljon az épületek, a közösségi terek és a szolgáltatások akadálymentessége, amely törvényi kötelezettség – írta a MEOSZ a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program szállásfejlesztési pályázatának véleményezésében.
2017. szeptember 5-ig lehet jelentkezni a fogyatékos felsőoktatási hallgatók közigazgatási ösztöndíjprogramjának őszi szemeszterére.
Gyakorlatilag kilátástalan helyzetbe kényszeríti a mozgássérülteket foglalkoztató védett műhelyek többségét az a sürgősségi kormányrendelet, amelyet augusztus 7-én hagytak jóvá és szeptember elsejétől lép életbe Romániában. A mozgássérülteket tömörítő érdekszervezetek kedd délben tüntetést szerveztek Bukarestben a kormányrendelet gyakorlatba ültetése ellen.
Reagált Tarlós István főpolgármester csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzottakra a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ).
A MEOSZ-hoz az elmúlt időszakban több olyan megkeresés érkezett, melyben a mozgáskorlátozott emberek azt panaszolják, hogy egyes önkormányzatok a mozgásában korlátozott személy parkolási igazolványának megléte és használata ellenére sorra bírságolja a mozgáskorlátozott személyeket a „Mindkét irányból behajtani tilos – kivéve engedéllyel” jelzőtáblával jelezett útszakaszon.
Magyar Utazási Irodák Szövetségének és Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének
SAJTÓKÖZLEMÉNYE
Közösen lép majd fel a jövőben a Magyar Utazási Irodák Szövetsége és a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége a turisztikai szolgáltatások, látnivalók akadálymentesítéséért – jelentette be közös sajtótájékoztatóján a két szövetség elnöke csütörtökön.
A Google 2017.07.07-től Magyarországon is elérhetővé tette azt a funkciót Térkép alkalmazásában, amelynek segítségével a felhasználók már utazásuk megtervezésénél láthatják, mely épületek, liftek, éttermek, azok, amelyek akadálymentesen megközelíthetőek.
Egy folyamatos segítést igénylő mozgássérültnek a legtöbbször nem opció az önálló élet. Két lehetősége van: vagy intézetbe megy, vagy a szülei gondozzák, ameddig bírják, esetleg támogató szolgálatot vesz igénybe. Muntag Vincének és Kiss Csabának megadatott az a lehetőség, hogy aktív és önálló életet éljenek. Szerintük ez egy valóságos csoda.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, az alapvető jogok biztosa vizsgálatot folytatott és megállapította: jogsértő, ha a mozgássérült beteg kerekesszékét nem szállítják el a betegszállítók. Ezt a MEOSZ is kifejtette a vizsgálathoz küldött állásfoglalásában, és javasolták a szabályozás megváltoztatását. Kovács Ágnes elnök nemrég ismét erre kérte Balog Zoltán minisztert.