Kerekesszékkel a Dunán

FARKAS ATTILA PÉLDÁJA – MINDEN HELYZETBŐL FEL LEHET ÁLLNI, AKÁR A DOBOGÓRA IS
Amikor az ember kijelöl magának egy utat és elindul rajta, nem tudhatja pontosan, hová fog megérkezni. Mert bizony a legritkábban alakulnak úgy a dolgok, ahogyan azt előre elterveztük. Sőt, gyakorta teljesen másképp történik minden. Ezt hívjuk úgy: az Élet.

Farkas Attila 11 évvel ezelőtt szenvedett súlyos balesetet, azóta magyar válogatott teniszező lett, most pedig éppen evezésben bizonyítja, hogy számára az olimpia sem elérhetetlen álom. Talán jelenleg is éppen otthon edz, kőkeményen.

Farkas Attila 1976-ban született Lentiben. Első szerelme a foci volt, amely fiatalon egészen az NB II-ig kísérte. Sopronban végezte el a faipari egyetemet, majd a sporttal szakított egy időre. Ez a szakítás sajnos hosszúra sikeredett, hiszen egy ártatlan Balaton-parti kerékpározás közben rázuhant egy fa és deréktól lefelé lebénult. Nem csupán újrakezdte, de már a második sportágban nyújt kimagaslót.
ÁLOM A MAGYAR NEMZETI MEZRŐL

– A balesetet követően egy dolgot roppant nehéz volt elfogadnom: hogy focizni sajnos nem fogok tudni többé. A rehabilitáció során azonban belekerültem egy új, kerekesszékes közegbe, ahol megismerkedtem a tenisszel. Ebben egészen a magyar válogatottságig vittem. Gyerekként hányszor álmodoztam arról, hogy labdarúgóként magamra húzhatom a nemzeti mezt… Nos, ha fociban nem is jött össze, teniszben csak sikerült.

VANNAK MÉG „NORMÁLIS” SPORTOK
– Ha valamit megtanultam eddigi életem során, az az, hogy ritkák a véletlenek. Két évvel ezelőtt, az egyik teniszedzésem végén odajött hozzám Papp Oszkár, a GYAC evezős szakosztályvezetője. Ugyan ismertük egymást, de ott, akkor kérdezte meg, hogy lenne-e kedvem egy olyan „normális” sportágat elkezdeni a tenisz helyett, amelyben akár olimpiai bajnok is lehetnék. Furcsállottam, hogy ezt a kérdést éppen akkor tette föl, amikor ő maga is teniszezéshez készülődött. Másnap már egy hajóban ültem.

Attila már két éve evez, de a kényszerhelyzet miatt a heti 8 edzést jelenleg otthon végzi egy evezőpadon. Ebben edzője és jóbarátja, Alföldi Zoltán segíti.
– Verseny ugyan most nincsen, de a februári ob-n új egyéni csúccsal rukkoltam elő. Két héttel ezelőtt pedig az otthoni edzésmunkának köszönhetően újabb egyéni csúcsot húztam, 9:12 perces idővel. Ez rendkívül biztató a jövőre nézve – újságolta Attila.
A vizes edzések egyelőre elmaradnak, de reméli, hogy hamarosan oda is visszatérhet. A vízre szállás persze nem egyszerű feladat, ebben edzője és a többi evezős sporttársa minden alkalommal szívesen segítik az erre a célra kialakított „para-stégen”.

A DUNA SE MINDIG SZÉP
– Vízen lenni rendkívül jó dolog, főleg itt, Győrben – magyarázza csillogó szemmel. – A Dunának ez az ága egy csodálatos szakasz, bár egy izzasztó edzés alatt nem feltétlenül ez jut róla eszembe. Amikor időnk engedi, edzőmmel, aki motorcsónakkal követ engem, levezetésként följebb is barangolunk, hogy megcsodáljuk a folyó élővilágát.

Attila szorgalma, életereje sokunknak lehet nagyszerű példa. Mint avatott újrakezdőt, nem csupán fizikai, de lelki tartalékairól is megkérdeztük.
– Közhelyesnek tűnhet, mégis az időt tartom a legjobb gyógyírnek. Persze nem annak múlását, hanem hasznos eltöltését szeretteink, barátaink, segítő kezet nyújtó embertársaink körében. Ezek nagyszerű impulzusok. Aztán ha ezenfelül még ráérünk, jöhet egy kis sport!

(megjelent: Kisalföld, 2020. 04. 22.)