Lovak cipésze – Amikor az állatorvos és a pedikűrös tudása keveredik

Régi babona, hogy a lópatkó szerencsét hoz, s aki nem hisz ebben, az is lehajol a vasdarabért, hátha mégis… A patkó valóban szerencse -főként a lónak -, ha szakszerűen készült, és úgy is van felerősítve a patára. Újjászülető népi mesterség nyomába eredtünk. A patkolókovács háza a falu szélén áll. Fehérre meszelt, aprócska épület hatosztatú ablakokkal. […]

Régi babona, hogy a lópatkó szerencsét hoz, s aki nem hisz ebben, az is lehajol a vasdarabért, hátha mégis… A patkó valóban szerencse -főként a lónak -, ha szakszerűen készült, és úgy is van felerősítve a patára. Újjászülető népi mesterség nyomába eredtünk.

A patkolókovács háza a falu szélén áll. Fehérre meszelt, aprócska épület hatosztatú ablakokkal. A gyér fűvel benőtt, kopott udvar egyik részét palatetős műhely foglalja el, közvetlenül mellette kerekes kút betongyűrűje nehezedik a földnek. A kovács csípőre tett kézzel áll műhelye ajtajában. Középkorú, izmos, bajszos ember, szürke haja sildes sapka alól göndörödik elő. Összehúzott szemmel várja, hogy valamelyik helybéli gazda eléje vezesse lassú mozgású lovát.
Ám mindez már csak mese. Napjaink patkolókovácsa korszerű, rendezett házban lakik, farmernadrágban és divatos pólóban jár, rövidre vágott, ápolt frizurát visel, amikor dolgozik, kötényt hord, és többnyire diplomás városi ember. Munkagépe a teherautója, azzal jár házhoz patkolni.
– Már az édesapám is tartott lovat, az alapokat, a szakmai fogásokat tőle tanultam. Abban az időben reggel hatkor kezdődött a nap, és akkor lett vége, amikor elfogyott az aznapi teendő. Sokszor éjszakába nyúlóan dolgoztunk – mondja Szabó Károly, akivel Jászberényben találkozunk. A mester elővezeti Gyémántot, a csődört, hogy megnézzük, miként fog talajt járás és ügetés közben, hogyan emeli a csánkját, egyenletes-e a lábtövek mozgása, elfogadhatók-e a váll rezdülései. Fel kell mérni azt is, mekkora terhelést kapnak a lábak, hobbilovagláshoz vagy sportoláshoz használják-e az állatot, és ha sportoláshoz, akkor milyen szakágban: díjlovaglásban, ugratásban vagy fogathajtásban.
– Egyoldalú megközelítés ez, mivel be kell látnunk, a természet mindig okosabb. Ha tehát kellene a lóra patkó, akkor vele születne. Csakhogy az ember funkciót adott az állatnak, használja valamire, ezért értelmesnek is kell lennie, alkalmaznia kell a szükséges rosszat, a patkolást – tisztázza a helyzetet Szabó Károly.
Második lépésben a munkaeszközök is előkerülnek a kisteherautóból. A szakember combjai közé szorítja a ló egyik mellső lábát, és kezdődhet a patkók levétele, a körmölés.
– Először is levágom a felesleges patát, amely úgy nő, mint az ember körme – részletezi, és éles harapófogóval, de finom mozdulatokkal körbe-nyesegeti, amit szükséges. Vigyáznia kell, nehogy az élő részbe vágjon. Egyetlen rossz mozdulat, és a ló súlyosan megsérül. – Ezért húzom alá mindig, hogy a patkolókovácsban az állatorvos és a pedikűrös keveredik igen szépen – teszi hozzá kissé fújtatva a nagy melegben.
Jóváhagyjuk a patkolókovács állítását, miszerint az övé egyike azon szakmáknak, amelyeket nehéz munkaként végezni. Ha valakinek ez nem válik hivatásává, életformájává, nem lesz egyszerű az élete. Ismernie kell a fémek alakítását, a kovácsolást, a hegesztést, értenie kell a lovakat, a ló anatómiáját. A patkolókovács ugyanis nemcsak a patkolást és a szaruszabályozást végzi, hanem lovas kultúrát is terjeszt.
Aztán visszatérünk kicsit a múltba, körülnézünk a műhelyben. A patkolókovács gondos mozdulatokkal kötényt tesz a derekára, felszítja a pa
Apró szikrák röppennek szét, arcára vörös fény vetődik. A legtöbb ilyen műhelyből már régen múzeum lett, a többi nyomtalanul eltűnt. Manapság előregyártott patkókat használnak, ezeket gázzal működő mobil kohókban forrósítják fel, így igazítják hozzá az üllőn vagy az autóba beszerelt csiszológéppel a ló patájához.
– Még gyermekkoromban láttam egy alföldi patkolókovácsot, aki a hiccelő vasat csupasz kézzel markolta meg, így vitte ki az udvarra. Lestük a tenyerét, de azon nyoma sem volt égésnek – magyarázza a mester kezében tűzi fogóval, és letörli homlokáról a verejtéket. – Lehet, hogy most nem hiszi el, de a miénk a legszebb mesterség a világon. Aki ért hozzá és szereti, művészetté nemesítheti – nyomatékosítja, és a maga készítette kalapáccsal ráüt az üllőre. Az ünnepélyes hang messzire visszhangzik.
Gyémánt türelmesen állja mindezt, várja, hogy a tüzes patkót ráillesszék mellső patáinak egyikére. Érintkezéskor a szaru sűrű füstöt vet. Égett pata, szőr kesernyés szaga üti meg az orromat.
– Ilyenkor mindig kétfelé kell figyelni. Ha a ló megmozdul, előnyösebb arrébb lépni – figyelmeztet a házigazda. – Éreztetnünk kell vele, hogy jót akarunk neki.
Érthető, hogy az együttműködésre képtelen, rosszul kezelt és nevelt, önfejű lovakat a legnehezebb patkolni. Ez nem fajtától függ, inkább a bánásmódtól. A lovat már nagyon korán hozzá kell szoktatni ahhoz, hogy a körmölés az élet része, s nem jár fájdalommal.
Figyelembe kell venni azt is, hogy napjainkban a lovak gyorsan változtatnak „lakhelyet”. Márpedig mindegyiküknek legkevesebb nyolc hónapra van szüksége ahhoz, hogy a lábai alkalmazkodjanak az új talajhoz. A szaru minőségét a takarmány minősége, milyensége is befolyásolja. Gyakran előfordul, hogy a nyugatról behozott ló patái töredeznek, gyengébbek, és csak lassan idomulnak az új körülményekhez.
Az állatnak a különböző betegségek, köztük a tályog, a patarepedés és a nyírrothadás is sokszor okoz kellemetlenséget, utóbbi el is rákosod-hat. Az optimális az, ha vigyáz a lovára a gazda, s legalább hathetente elviszi a „pedikűröshöz”.
Persze patkó nélkül is van élet, de nem a legjobb minőségű: a ló akár százhatvan kilométert is képes megtenni nélküle, ám erre fel is kell őt készíteni, ekkora strapát nem bír el a szarutok. A patkóval megváltoztatható a talajjal érintkező felületek nagysága, elosztása, befolyásolható a talajfogás és az ellépés. Alátámaszthatók a lábvég bizonyos részei, csökkenthető az ízületek, inak, izmok terhelése. Ortopéd esetekben is sikerrel alkalmazható.
A Magyar Patkolókovácsok Egyesületét éppen a szakmai ismeretterjesztés fontosságának felismerése hozta létre 2006-ban. Ekkor mutatkozott igény arra, hogy a szakma képviselőinek köreiben mielőbb pótolják azt a tudást, amelyet a rendszerváltás előtti oktatás elsorvasztott. Az elérhető minta is adott volt, hiszen a német, a holland és az angol patkolókovácsok ekkor még sokkal képzettebbek, ügyesebbek, jobban felszereltek voltak, mint a hazaiak.
Beszélgetésünket telefon hívás szakítja félbe. A vonal túlsó végén a türelmetlen ügyfél jelzi, már vár bennünket. És valóban, mire a jászberényi címre érünk, nyitva a porta.
– Adjon isten! Bajnokot keressük – köszönti a gazdát Károly. Nem illedelmeskedik, nem sokat töpreng, előveszi a szükséges szerszámokat, a fogót, a kalapácsot, és miután a lovat elébe vezetik, nekilát a szemrevételezésnek. Megvizsgálja a lábakat, ujjaival megfeszegeti az elhasználódott patkókat. Bajnok mozdulatlanul tűri a mester munkálkodását maga körül. A kovács előveszi a patacsípőt, a szeghúzót, lefejti az egyik patkót. A patkolás végeztével begitteli a szeglukakat, simára reszeli a pata felületét, lesöpri magáról a reszeléket, és végül – mintegy köszönetképpen – megpacskolja Bajnok nyakát:
– Most már nem panaszkodhatsz a futóművedre!

Mezítlábas Mozgalom

A közelmúltban felerősödött mezítlábas mozgalom képviselői – aláásva a patkolókovácsok érdekeit – azt állítják, hogy amennyiben megfelelő életfeltételeket és szakszerű körmölést biztosítunk a háziasított lónak, patája ellenálló képessége csaknem teljesen visszaáll eredeti állapotába. Patkóra ezért egyáltalán nem lesz szüksége. Ehhez tudni érdemes, hogy a hobbilovaknak csak a mellső lábait patkolják, míg a sportlovaknál az amúgy is erősebb hátsó lábakra is ráerősítenek egy-egy patkóval. A csoport megfigyelései szerint a mezítlábas lovak patái egy ideig lassabban kopnak, mint a patkoltak. Emellett a patkóit lovaknál a test térbeli elmozdulásának érzékelése is jelentősen károsodik, ami miatt az ilyen ló kevésbé figyel arra, hová lép, ezért gyakrabban szenved sérülést. Fenntartják: a mezítlábas lovak sokkal ügyesebbek, nem mindegy nekik, hová teszik a lábukat, elkerülik a sziklákat, és ritkán botlanak meg. A rendkívül jó tapadással rendelkező, hajlékony patáiknak köszönhetően ezek a lovak nem is csúszkálnak. A patkolás mellőzése egészséges, lassan kopó patát és biztonságosabb, élvezhetőbb mozgást eredményez mind a lónak, mind az utasának, hangsúlyozza a mozgalom. Azok, akik patkóit lovakon lovagolnak köves talajon, tudják, hogy ez mennyire veszélyes. Azok, akik megtapasztalták a mezítlábas ló biztonságát ugyanezen a talajon, nem igazán akarnak visszatérni a patkoláshoz – olvasható a mezítlábas mozgalom híveinek állásfoglalása a Lovasok.hu-n.

(megjelent: Magyar Nemzet, 2020. 08. 15.)

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .