Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

- Napsugár Anna jeltánc mûvésszel Pille beszélget
50
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Legfrissebb híreink

Hatalmas érdeklődés övezi a diákhitel pluszt

- 2020. május 6. 11:24 - 1023 megtekintés

A termék bevezetése tehát alkalmas, hatékony eszköznek bizonyult arra, hogy segítséget nyújtsunk a koronavírus-járvány idején a felsőoktatásban tanulóknak” – mondta Schanda Tamás, hozzátéve, hogy a számításaik szerint az év végéig akár a 75 ezret is elérheti azoknak a száma, akik pénzügyi támogatást kapnak a Diákhitel Központtól részben a hiteltörlesztési kötelezettség felfüggesztésével, részben új hitelek folyósításával.

Gazdag zsidók kiváltsága – A járvány idején is holttesteket szállítanak Jeruzsálembe

- 2020. május 6. 9:30 - 1276 megtekintés

Bár Izraelben ugyanolyan szigorú lezárás érvényesül, mint a legtöbb nyugat-európai országban, a nemzetközi repülőtereken nem állt le teljesen az élet. Továbbra is fogadnak egyes charterjáratokat, magángépeket, és teherforgalom is van, ezen gépek egy része pedig holttesteket szállít. Olyanok érkeznek ide, akik utolsó kívánságukként azt kérték, Jeruzsálemben helyezzék őket végső nyugalomra. Az izraeli kimutatások szerint február […]

Az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet Gerincvelősérültek Rehabilitációs Osztály tájékoztatója gerincvelősérült betegek részére

- 2020. május 6. 8:17 - 1299 megtekintés

A járvány idején is szeretne az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet Gerincvelősérültek Rehabilitációs Osztálya
a gerincvelősérült betegeink egészségügyi problémáinak megoldásában segítséget nyújtani, lehetőségeik adta körülmények között, korlátozott formában, ezért TELEFONOS SZAKORVOSI KONZULTÁCIÓT biztosítanak.

3111 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 10 krónikus beteg

- 2020. május 6. 8:08 - 921 megtekintés

Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3111 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 10 krónikus beteg. Ezzel 373 főre emelkedett az elhunytak száma, 759-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból. Az aktív fertőzöttek száma 1979 fő. Az aktív fertőzöttek 63%-a, az elhunytak 79%-a, a gyógyultak 51%-a budapesti vagy Pest megyei. 964 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 50-en vannak lélegeztetőgépen. A Pesti úti idősotthonban 40-re nőtt az elhunytak száma, 296 lakó és 26 dolgozó fertőzött.

Adakozó Kedd: világszintű összefogás a koronavírus hatására

- 2020. május 5. 20:45 - 1504 megtekintés

Nemzetközi akciónap zajlik ma a világ körül a koronavírus járványhoz kapcsolódva. A GivingTuesday, vagyis AdakozóKedd szervezői a rendkívüli helyzetre tekintettel május 5-re hirdettek világméretű összefogást és adománygyűjtést. Az akciónaphoz négy kontinens összesen 2000 közösségi kampánnyal csatlakozott, köztük itthon a NIOK Alapítvány 27 kampánnyal. A legnagyobb hazai adománygyűjtő portált, az Adjukossze.hu-t működtető NIOK közzétette áprilisi adatait is, amiből kiderül, hogy a karácsonyi időszakhoz hasonló, több mint 28 millió forintot adtak össze szolidaritásból a magyarok civil ügyekre a koronavírus hatására.

Május 5. Önálló Élet Európai Napja

- 2020. május 5. 20:41 - 1256 megtekintés

Minden évben május 5-én ünnepeljük az Önálló Élet Európai Napját. A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) az Önálló Élet Európai Hálózata (ENIL) Szabadság kampányához csatlakozva közös ünneplésre hív! Idén azt mutatjuk be, hogy kinek mit jelent a szabadság, vagy annak hiánya.

1 418 419 420 421 422 993

Üzenőfal

Az üzenet küldéshez bekell jelentkeznie.

Oldboy - 2015-11-26 08:50

Sziiiiiiiiasztok, egy időre eldugulok. 😀 Meghatározatlan ideig szünetelnek a műsoraim.

Oldboy - 2015-11-05 09:00

😀 Köszi, igyekszek

Ginny Weasley - 2015-11-05 08:42

Oldboy Jó az adás! 😀

Ginny Weasley - 2015-11-04 12:17

Igen! Persze! 🙂

Oldboy - 2015-11-03 11:54

Szívesen, de remélem azért velünk leszel továbbra is 😀

Oldal: 6 / 207: 1...3456789...207

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. augusztus 1. péntek, Boglárka napja van.
Ma van a(z) A Forint Születésnapja, Anyatejes táplálás világnapja.
Az év 31. hete és 213. napja.
Holnap Lehel napja lesz.

1444. Szegeden 10 évi fegyverszünet köttetik a törökkel a következő feltételek mellett: A szerződők egymás vagyonába nem ütnek. A foglyokat mindkét fél feltételek nélkül szabadon bocsátja, de Cselebiért a nagyvezír öccséért váltság fizettetik.


1946. A kormány kibocsátja az értékálló pénzt, a forintot. Egy forint négyszázezer quadrillió pengővel, másként 200 millió adópengővel egyenértékű.


Juhász Gyula: Augusztus

"Sötét szemem az éjbe réved,
Köszöntelek, dús álmú élet!
Ott künn a rózsák násza van ma:
Az örök vágynak diadalma!..."

Időjárás

2025-08-01, 14:47
Partly cloudy
WSW
Partly cloudy
29°C
2.2 m/s
Apparent: 22°C
Nyomás: 1015 mb
Páratartalom: 48%
Szél: 2.2 m/s WSW
Széllökések: 8.5 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /17% / Rain
Napfelkelte: 05:22
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét mínusz négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 328

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com