Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Neoton - Társasjáték
54
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Legfrissebb híreink

Az állam a családban élő fogyatékos emberekre költi a legkevesebbet

- 2018. január 28. 16:40 - 1645 megtekintés

“Az állam a családban élő fogyatékos emberekre költi a legkevesebbet” – Interjú Kozma Ágnessel

A magyar állam 2020-ig több ezer fogyatékos ember kiköltöztetését tervezi a nagylétszámú bentlakásos intézetekből kisebb, közösségi alapú ellátásokba. Legalábbis elvben. A közelmúltban ugyanis komoly kételyek fogalmazódtak meg a több tízmilliárdos költséggel, EU-s támogatással végrehajtott programmal kapcsolatban, amely az elmúlt évtizedek egyik legkomolyabb szociális szolgáltatásokat érintő reformjának ígérkezett. Tavaly novemberben az érintett fogyatékos embereket képviselő ÉFOÉSZ a program azonnali leállítását és újratervezését kérte.

https://s3-eu-cen…30×487.jpg

Nem fogyatékkal élek, hanem a férjemmel

- 2018. január 28. 16:37 - 2538 megtekintés

A Központi Statisztikai Hivatal szerint több mint nyolcvanezer vak vagy gyengén látó ember él Magyarországon, ám közülük csupán 15 ezren tagjai valamelyik vakokat segítő szövetségnek, egyesületnek, a többiekről nem tudunk semmit – mondta a Magyar Nemzetnek Nagyné Berke Mónika, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ) munkatársa. Mellette ült kutyája, a labrador fajtájú, kilencéves vakvezető, Alezredes.

Tájékoztatás a közlekedési kedvezményeket érintő változásokkal kapcsolatban

- 2018. január 27. 9:47 - 1565 megtekintés

A pénzbeli és természetbeni szociális ellátásokkal összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 402/2017. (XII. 15.) kormányrendelet 2018. január 1-jétől módosította a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről szóló 102/2011. (VI. 29.) kormányrendeletet.

„A kutyám az én fülem” – ismerjük meg Loványi Eszter hallássérültet

- 2018. január 27. 9:47 - 1821 megtekintés

Sokszor halljuk, hogy a kutya az ember legrégebbi és leghűségesebb barátja. A segítőkutyák esetében ennél még többről van szó. Van, akinek szó szerint a szeme, a füle vagy éppen a keze lesz a kutyája. Így van ezzel Loványi Eszter is, aki súlyos hallássérültként született, és ötévesen ejtette ki az első szavát. A szociológus és gyógypedagógus végzettségű Eszter segítőkutyájával teljes életet él, és szabadidejében érzékenyítő foglalkozásokat tart gyerekeknek. Munkásságát neves szakmai díjakkal is elismerték.

Vak dzsihadistával fenyegetőzik az Iszlám Állam

- 2018. január 27. 9:45 - 1594 megtekintés

Nem sokkal azután, hogy az Iszlám Állam egy mozgássérült öngyilkos merénylőről forgatott propagandafilmet, már meg is jelent a következő reklámanyag, amelyen egy vak dzsihadista tesz ígéretet jövőbeni merényletek elkövetésére.

Letették az esküt a téli paralimpiai és olimpiai játékokra indulók

- 2018. január 27. 9:44 - 1819 megtekintés

A március 8-16-ig tartó téli paralimpiai játékokon Balogh Zsolt B1-es kategóriában az első magyar látássérült alpesi síelő, aki kijutott paralimpiára. Guideja, Bocsi Bence hang alapján irányítja és síel Zsolt előtt. Szövetségi kapitányuk és edzőjük Fábián Attila.

1 683 684 685 686 687 1 027

Üzenőfal

Az üzenet küldéshez bekell jelentkeznie.

LAJOS - 2015-10-02 19:59

[b]...csatlakozok Melindához ! Jöhet a Motiva dal, tőlem is ! Kocc-kocc ! [/b]

Melinda - 2015-10-02 19:58

Fanninak is hétfőn lesz a születésnapja. Őt holnap köszöntjük.

Melinda - 2015-10-02 19:55

Boldog születésnapot kívánok Robi! Sok szeretettel küldöm Neked a Motiva együttes dalát: Születésnapodra. Isten éltessen sokáig!

LAJOS - 2015-10-02 19:53

[b]Hoppá ! Születésnap van ! Isten éltessen Robi ! Kérünk neki egy szép " szülinapi dalt " ! Kocc-kocc...[/b]

Melinda - 2015-10-02 19:21

Sziasztok! Üdvözöllek Benneteket Fiúk! Szép estét kívánok! Váljék egészségetekre,minden,amit fogyasztotok ma este!

Oldal: 9 / 207: 1...6789101112...207

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: - Ferenczi István népzenei műsora
    A Népzenei kavalkád c. műsor nem egy konkrét nép zenéjével foglalkozik, hanem általában a népzenével és vonulataival. A műsor első felében népi hangszereket mutat be a műsorvezető, nemcsak történetükről, hanem azok hangját is meghallgathatjuk az adásban.
    A műsor második részében néhai adatközlőket, énekeseket, hangszereseket, illetve zenekarokat mutat be Ferenczi IStván,. majd más népek zenéjét hallgathatjuk a műsorban.
    A műsor utolsó részében ma élő adatközlőket, hangszereseket, énekeseket, és zenekarokat ismerhetünk meg, valamint olyan együtteseket, énekeseket, zenekarokat, akik ma művelik a népzenét és egy kicsit hozzá nyúltak, illetve beleraktak más műfalyokat, pl. jazz, és a könnyűzene.
  • 9:00: - Szabolccsal
    A Sztárportré egy több éve működő rádióműsor sorozat, ahol hétről-hétre közismert emberek nyilatkoznak, mindig egy-egy újabb, gyakran a személyükhöz igen közel álló témában. A Sztárportré optimista műsor, törekszik mindenről valódi képet festeni. Az adások szereplői olyan közismert emberek, akiket a legtöbb magyar ember a sajtóból jól ismer, és szívesen hallgat. Könnyű téma, nehéz kérdések, alapos válaszok.

    Bővebb információ: www.sztarportre.hu
  • 10:00: - Turcsányi Sipos Éva műsora
    Beszélgetés betegségekről és azok alternatív úton történő egyszerű meggyógyításáról, megelőzéséről ismert emberekkel.
  • 11:00: - Törtei-Takács Kriszta fogyasztóvédelmi magazinműsora
    Ma amikor sose látott áru és szolgáltatási dömpingben vagyunk kénytelenek élni és döntéseket hozni, nagyon alapos ismeretek nélkül szinte lehetetlen az eligazodás. Melyiket válasszam, hol merjek vásárolni, és ha megpróbáltak becsapni mikor milyen lehetőségeim vannak a jogos panaszom érvényesítésére. Hogy ne tévedhessen el a vásárlás igen kacifántos útvesztőjében, nem csak ismereteket hanem konkrét megoldásokat is kaphat ebben a műsorban. Ugyanis ha tutod, akkor a megoldás olyan egyszerű mint egy facsipesz…
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 15:00: 4 ütem - autós magazin
  • 16:00: -
    • A hét prózája - Zsoldos Árpád - Irodalmi rádió műsora)
    • Take away - a BBC. Angol nyelvleckéje
    • QTC - Zentai Tibor rádióamatőr műsora (Szerkesztő: Rózsa Dezső)
    HA2MN - Tibi a Hobbyrádiónak

    Hívójelem HA2MN, nevem Zentai Tibor. A név nem hiszem, hogy sokat mondana bárkinek, ugyanis a hívójelem alapján ismernek világszerte. Amatőr rádiós vagyok, az első rádió-összeköttetésemet saját építésű rövidhullámú adóval már több mint 44 évvel ezelőtt "kínlódtam össze". Azóta a rádióhullámok segítségével bejártam a világ szinte minden szegletét, s ahova eddig nem jutottam, igyekszem eljutni.

    Első szakmám szerint erősáramú üzemmérnök vagyok, s hogy elektromos területet választottam szakmámnak, köszönhető a rádióamatőrködés iránti gyermekkori érdeklődésemnek. Később külkereskedelmi végzettséget is szereztem, s valahol ebben is ott van a rádiós hobbi hatása - ugyanis a nemzetközi rádióamatőr forgalomban az angol nyelv használata kényszerűség. Én pedig tanultam a nyelvet szorgalmasan.

    A Hajdú QTC a rádióamatőrök havi hangos híradója, amelyet a rádióamatőr hullámsávokban sugároznak. A QTC nemzetközi rádiótávírász rövidítés, jelentése "közlemények vannak"

    Rózsa Dezső, HG0EK a Hajdú QTC főszerkesztője a 2000-es évek közepén keresett meg, hogy legyek QTC készítőinek munkatársa önálló anyagokkal, sorozatokkal. Ez idő óta minden hónapban jelentkezem jegyzetekkel és sorozatokkal, amelyeket magam írok és a hangfelvételt, a hanganyag szerkesztését is - mintegy botcsinálta hangmérnökként - magam végzem. Dezső tőlem adás-kész hangfelvételt kap, természetesen e-mailben.

    A rádióamatőr hobbi hazánkban éppen nem a legfényesebb éveit éli ama tekintetben, hogy az engedélyes rádióamatőrök száma évről, évre csökken, mialatt Európában, Amerikában, Ázsiában és Óceániában az e hobbit művelők száma szépen emelkedik.

    A hobbi kezdete nehéz, hiszen sokat kell tanulni és kitartás kell ahhoz, hogy valaki sikeres rádióamatőr vizsgát tegyen és hívójelet szerezhessen, azaz rádióamatőr engedélyt kapjon.

    Érzékelve a hobbi hazai gondjait elhatároztam, hogy "emberi nyelven" írok egy mesét arról, hogy mi a rádióamatőr, mit csinál a rádióamatőr, s nagyjából mit kell megtanulnia ahhoz, hogy az éter hullámain létrehozhassa első rádió-összeköttetését a világgal. Azért gondoltam "emberi nyelvre", mert ha két rádióamatőr magyarul beszélget egymással, kódokkal, rövidítésekkel, szakszavakkal, hívójelekkel dobálózik, s nincs a hobbin kívülálló ember aki azt megértené.

    Ugyanis mi rádióamatőrök - többek között - a Titanic hivatásos rádióstisztjeinek civil és amatőr leszármazottai és örökösei vagyunk.

    Annyit még meg kell jegyezni, hogy a hangzóanyag minősége korlátozott, hiszen a rádióamatőrök a lehető legkisebb sávszélességre törekednek éterbeli munkájuk során. A hi-fi hangminőség nem ránk jellemző, ellenben a zajos viszonyok közötti legjobb érthetőség elérésére való törekvés igen.

    73 - vagyis magyarul minden jót kívánok a hallgatóknak!

    Tibi, HA2MN
  • 17:00: Live Hungary - a legnagyobb hazai előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: - Ferenczi István népzenei műsora
    A Népzenei kavalkád c. műsor nem egy konkrét nép zenéjével foglalkozik, hanem általában a népzenével és vonulataival. A műsor első felében népi hangszereket mutat be a műsorvezető, nemcsak történetükről, hanem azok hangját is meghallgathatjuk az adásban.
    A műsor második részében néhai adatközlőket, énekeseket, hangszereseket, illetve zenekarokat mutat be Ferenczi IStván,. majd más népek zenéjét hallgathatjuk a műsorban.
    A műsor utolsó részében ma élő adatközlőket, hangszereseket, énekeseket, és zenekarokat ismerhetünk meg, valamint olyan együtteseket, énekeseket, zenekarokat, akik ma művelik a népzenét és egy kicsit hozzá nyúltak, illetve beleraktak más műfalyokat, pl. jazz, és a könnyűzene.
  • 21:00: - Szabolccsal
    A Sztárportré egy több éve működő rádióműsor sorozat, ahol hétről-hétre közismert emberek nyilatkoznak, mindig egy-egy újabb, gyakran a személyükhöz igen közel álló témában. A Sztárportré optimista műsor, törekszik mindenről valódi képet festeni. Az adások szereplői olyan közismert emberek, akiket a legtöbb magyar ember a sajtóból jól ismer, és szívesen hallgat. Könnyű téma, nehéz kérdések, alapos válaszok.

    Bővebb információ: www.sztarportre.hu
  • 22:00: - Turcsányi Sipos Éva műsora
    Beszélgetés betegségekről és azok alternatív úton történő egyszerű meggyógyításáról, megelőzéséről ismert emberekkel.
  • 23:00: - Törtei-Takács Kriszta fogyasztóvédelmi magazinműsora
    Ma amikor sose látott áru és szolgáltatási dömpingben vagyunk kénytelenek élni és döntéseket hozni, nagyon alapos ismeretek nélkül szinte lehetetlen az eligazodás. Melyiket válasszam, hol merjek vásárolni, és ha megpróbáltak becsapni mikor milyen lehetőségeim vannak a jogos panaszom érvényesítésére. Hogy ne tévedhessen el a vásárlás igen kacifántos útvesztőjében, nem csak ismereteket hanem konkrét megoldásokat is kaphat ebben a műsorban. Ugyanis ha tutod, akkor a megoldás olyan egyszerű mint egy facsipesz…

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. november 10. hétfő, Réka napja van.
Az év 46. hete és 314. napja.
Holnap Márton napja lesz.

1217. II. Endre táborozása a szent földön. November 10-én átkelt a Jordánon, melyben megfürdött, s azután a hó végéig a szent helyeket látogatta meg.


1906.Megépült a budapesti Gresham-palota, Vágó József és Vágó László alkotása.


Pass Lajos / 1946. nov. 10. - /

Dúdoló

Hosszú tollú zápor
Fészkel az akácon.
Vigyázz, a szerelmünk
Szemedben ne látsszon!
Szőhetsz már nyarakat
Szakadó sugárból,
Ne hidd , hogy szerelmünk
Felszikkad magától.

Időjárás

2025-11-10, 12:39
Clear sky
N
Clear sky
12°C
1.7 m/s
Apparent: 7°C
Nyomás: 1018 mb
Páratartalom: 83%
Szél: 1.7 m/s N
Széllökések: 5 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:41
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét plusz nyolc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 328

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com