Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Esti mese
67
hallgató

Legfrissebb híreink

Állati gyerekcsínyek nyáron

- 2013. június 30. 12:14 - 1515 megtekintés

Sok gyermek a nyári szünidő nagy részében felnőtt kontroll nélkül van egész nap az utcán, mely aggályos lehet a saját, a társak és a környezetük élőlényei biztonsága kapcsán – adta hírül az Orpheus Állatvédő Egyesület. Egyes állatokkal szembeni, játéknak induló cselekmények durva állatkínzásba is torkollhatnak. Az állatkínzás bűncselekmény, melyért az új Btk. szerint már 12 éves kortól rács mögé kerülhet az elkövető

Pozitív változás a foglalkoztatásban

- 2013. június 29. 20:01 - 2481 megtekintés


Némi meglepetéssel bukkantunk rá, hogy a fogyatékossággal élők foglalkoztatását pozitivan érintő változás a 2013. évi XCVII. törvény a honvédségi adatkezelésről, az egyes honvédelmi kötelezettségek teljesítésével kapcsolatos katonai igazgatási feladatokról 76 §-ban került elfogadásra és látott napvilágot a Magyar Közlöny 102. számában.

A rákbetegek és a düh

- 2013. június 29. 19:59 - 2982 megtekintés

A rákbetegek többsége a betegség bizonyos fázisában haragot, sőt, dühöt érez. És ami még rosszabb, bűntudata van, amiért dühös, ráadásul nem is tudja, mit kezdjen az érzéseivel.

Siket-vakok világnapja

- 2013. június 27. 18:36 - 3150 megtekintés

1880 június 27-én született Helen Keller. Betegségek következtében elvesztette látását és hallását. Szerencsés véletlenek mellett a szívós, kitartó szorgalma és kiváló egyéni képességei révén felsőfokú képzettséget szerzett, a fogyatékos emberek szószólója lett. Élete során 39 országban járt, számos könyvet írt. Tevékenysége elismeréseként lett az ő születésnapja a Siketvakok Nemzetközi napja.

Korlátozott mindennapok

- 2013. június 27. 14:12 - 2672 megtekintés

Kedden délután az Újkazinci Baráti Kör a kazincbarcikai Újkazinci Programsziget közösségi helyiségében ?Korlátozott mindennapok? címmel interaktív fórumot szervezet, ahol a fogyatékkal élők mindennapjairól, mindennapi kihívásairól, esélyegyenlőségről beszélgetek a jelenlévők

Facebook-os jegyzet – hányan is mentek wécére?

- 2013. június 27. 14:10 - 2555 megtekintés

Déli pályaudvar lépcsős wc, kerekesszékes kislánynak pisilnie kell, már sír, mert annyira kell neki. Két konduktor leviszi őt kézben, mert ugye a kerekes szék levitele nem megoldott

Jelentős változások az egészségügyben

- 2013. június 27. 14:06 - 3064 megtekintés

Elfogadta a parlament az újabb egészségügyi salátatörvényt, mely egyebek mellett megteremti az ágazatban folytatódó béremelés alapját, valamint a patikaalap és az országos implantátum regiszter létrehozásának, a gyermekápolási táppénz kiterjesztésének, továbbá a még gazdasági társaságként működő fekvőbeteg ellátó intézmények állami kezelésbe vételének a biztosítékát is.


Elfogadta a parlament az újabb egészségügyi salátatörvényt.

Érdekvédők segítenek a megyei rehabilitációs szakigazgatási szervnek

- 2013. június 27. 14:04 - 2526 megtekintés

Egyeztetésre hívta június 26-ára a Csongrád Megyei Kormányhivatal a fogyatékkal élők érdekeit képviselő helyi szervezeteket a megyei rehabilitációs szakigazgatási szerv Sólyom utcába tervezett épületének akadálymentesítése kapcsán. A megváltozott munkaképességű és a fogyatékkal élő személyek komplex vizsgálatának helyszíneként is szolgáló ingatlan felújításának tervezése június közepén kezdődött, az építkezés ősszel indul. A rendezvényről Dr. Pósfai Gábort, a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal főigazgatóját kérdezte a Promenád.

A mozgássérült segítőjének is fizetni kellett a wc-ért

- 2013. június 26. 21:13 - 3016 megtekintés

A mozgássérültek kísérőjének is fizetnie kellett a Déli pályaudvaron a wc-n, pedig csak a gyerekeknek segített. Egy mozgássérült lány kísérőjének is fizetni kellett a mosdó használatáért, holott ő csak a lány kísérője volt – írja egy olvasójára hivatkozva az 1kerulet.hu. Az eset a Déli pályaudvaron történt, ahol a kerekesszékes lány egyedül nem tudta megközelíteni a mosdót, mivel az nem volt akadálymentesítve, ezért két kísérőnek kellett bemennie vele. A honlapnak egy másik kísérő elmondta, hogy később, amikor ő is bekísért egy mozgássérült gyereket a mosdóba, akkor a két gyerek, valamint a három kísérő wc-használati díját is ki kellett fizetnie. A wc dolgozója szerint, azért nem tudott eltekinteni a fizetés elől, mert számláló van a falra szerelve. (Origo, 2013. 06. 26.)

1 829 830 831 832 833 980

Üzenőfal

Az üzenet küldéshez bekell jelentkeznie.

LAJOS - 2015-10-02 22:21

[b]Köszönöm szépen fiúk ! Valóban... egyedi zene volt ! Egészségünkre : kocc-kocc...[/b]

Melinda - 2015-10-02 21:14

Szeretném az Erashure Blue Savannah című dalát! Köszi!

LAJOS - 2015-10-02 20:54

[b]Az LGT-től szeretném az : Érints meg című dalt Köszönöm...[/b]

Melinda - 2015-10-02 20:39

Nyaralni a Velencei Tónál szoktunk,csónakázni a velencei tavon.

Melinda - 2015-10-02 20:35

Szerintem Velencei TÓNÁL

Oldal: 8 / 207: 1...567891011...207

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: - Ferenczi István népzenei műsora
    A Népzenei kavalkád c. műsor nem egy konkrét nép zenéjével foglalkozik, hanem általában a népzenével és vonulataival. A műsor első felében népi hangszereket mutat be a műsorvezető, nemcsak történetükről, hanem azok hangját is meghallgathatjuk az adásban.
    A műsor második részében néhai adatközlőket, énekeseket, hangszereseket, illetve zenekarokat mutat be Ferenczi IStván,. majd más népek zenéjét hallgathatjuk a műsorban.
    A műsor utolsó részében ma élő adatközlőket, hangszereseket, énekeseket, és zenekarokat ismerhetünk meg, valamint olyan együtteseket, énekeseket, zenekarokat, akik ma művelik a népzenét és egy kicsit hozzá nyúltak, illetve beleraktak más műfalyokat, pl. jazz, és a könnyűzene.
  • 9:00: - Szabolccsal
    A Sztárportré egy több éve működő rádióműsor sorozat, ahol hétről-hétre közismert emberek nyilatkoznak, mindig egy-egy újabb, gyakran a személyükhöz igen közel álló témában. A Sztárportré optimista műsor, törekszik mindenről valódi képet festeni. Az adások szereplői olyan közismert emberek, akiket a legtöbb magyar ember a sajtóból jól ismer, és szívesen hallgat. Könnyű téma, nehéz kérdések, alapos válaszok.

    Bővebb információ: www.sztarportre.hu
  • 10:00: - Turcsányi Sipos Éva műsora
    Beszélgetés betegségekről és azok alternatív úton történő egyszerű meggyógyításáról, megelőzéséről ismert emberekkel.
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 15:00: 4 ütem - autós magazin
  • 16:00: -
    • A hét prózája - Zsoldos Árpád - Irodalmi rádió műsora)
    • Take away - a BBC. Angol nyelvleckéje
    • QTC - Zentai Tibor rádióamatőr műsora (Szerkesztő: Rózsa Dezső)
    HA2MN - Tibi a Hobbyrádiónak

    Hívójelem HA2MN, nevem Zentai Tibor. A név nem hiszem, hogy sokat mondana bárkinek, ugyanis a hívójelem alapján ismernek világszerte. Amatőr rádiós vagyok, az első rádió-összeköttetésemet saját építésű rövidhullámú adóval már több mint 44 évvel ezelőtt "kínlódtam össze". Azóta a rádióhullámok segítségével bejártam a világ szinte minden szegletét, s ahova eddig nem jutottam, igyekszem eljutni.

    Első szakmám szerint erősáramú üzemmérnök vagyok, s hogy elektromos területet választottam szakmámnak, köszönhető a rádióamatőrködés iránti gyermekkori érdeklődésemnek. Később külkereskedelmi végzettséget is szereztem, s valahol ebben is ott van a rádiós hobbi hatása - ugyanis a nemzetközi rádióamatőr forgalomban az angol nyelv használata kényszerűség. Én pedig tanultam a nyelvet szorgalmasan.

    A Hajdú QTC a rádióamatőrök havi hangos híradója, amelyet a rádióamatőr hullámsávokban sugároznak. A QTC nemzetközi rádiótávírász rövidítés, jelentése "közlemények vannak"

    Rózsa Dezső, HG0EK a Hajdú QTC főszerkesztője a 2000-es évek közepén keresett meg, hogy legyek QTC készítőinek munkatársa önálló anyagokkal, sorozatokkal. Ez idő óta minden hónapban jelentkezem jegyzetekkel és sorozatokkal, amelyeket magam írok és a hangfelvételt, a hanganyag szerkesztését is - mintegy botcsinálta hangmérnökként - magam végzem. Dezső tőlem adás-kész hangfelvételt kap, természetesen e-mailben.

    A rádióamatőr hobbi hazánkban éppen nem a legfényesebb éveit éli ama tekintetben, hogy az engedélyes rádióamatőrök száma évről, évre csökken, mialatt Európában, Amerikában, Ázsiában és Óceániában az e hobbit művelők száma szépen emelkedik.

    A hobbi kezdete nehéz, hiszen sokat kell tanulni és kitartás kell ahhoz, hogy valaki sikeres rádióamatőr vizsgát tegyen és hívójelet szerezhessen, azaz rádióamatőr engedélyt kapjon.

    Érzékelve a hobbi hazai gondjait elhatároztam, hogy "emberi nyelven" írok egy mesét arról, hogy mi a rádióamatőr, mit csinál a rádióamatőr, s nagyjából mit kell megtanulnia ahhoz, hogy az éter hullámain létrehozhassa első rádió-összeköttetését a világgal. Azért gondoltam "emberi nyelvre", mert ha két rádióamatőr magyarul beszélget egymással, kódokkal, rövidítésekkel, szakszavakkal, hívójelekkel dobálózik, s nincs a hobbin kívülálló ember aki azt megértené.

    Ugyanis mi rádióamatőrök - többek között - a Titanic hivatásos rádióstisztjeinek civil és amatőr leszármazottai és örökösei vagyunk.

    Annyit még meg kell jegyezni, hogy a hangzóanyag minősége korlátozott, hiszen a rádióamatőrök a lehető legkisebb sávszélességre törekednek éterbeli munkájuk során. A hi-fi hangminőség nem ránk jellemző, ellenben a zajos viszonyok közötti legjobb érthetőség elérésére való törekvés igen.

    73 - vagyis magyarul minden jót kívánok a hallgatóknak!

    Tibi, HA2MN
  • 17:00: Live Hungary - a legnagyobb hazai előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: - Ferenczi István népzenei műsora
    A Népzenei kavalkád c. műsor nem egy konkrét nép zenéjével foglalkozik, hanem általában a népzenével és vonulataival. A műsor első felében népi hangszereket mutat be a műsorvezető, nemcsak történetükről, hanem azok hangját is meghallgathatjuk az adásban.
    A műsor második részében néhai adatközlőket, énekeseket, hangszereseket, illetve zenekarokat mutat be Ferenczi IStván,. majd más népek zenéjét hallgathatjuk a műsorban.
    A műsor utolsó részében ma élő adatközlőket, hangszereseket, énekeseket, és zenekarokat ismerhetünk meg, valamint olyan együtteseket, énekeseket, zenekarokat, akik ma művelik a népzenét és egy kicsit hozzá nyúltak, illetve beleraktak más műfalyokat, pl. jazz, és a könnyűzene.
  • 21:00: - Szabolccsal
    A Sztárportré egy több éve működő rádióműsor sorozat, ahol hétről-hétre közismert emberek nyilatkoznak, mindig egy-egy újabb, gyakran a személyükhöz igen közel álló témában. A Sztárportré optimista műsor, törekszik mindenről valódi képet festeni. Az adások szereplői olyan közismert emberek, akiket a legtöbb magyar ember a sajtóból jól ismer, és szívesen hallgat. Könnyű téma, nehéz kérdések, alapos válaszok.

    Bővebb információ: www.sztarportre.hu
  • 22:00: - Turcsányi Sipos Éva műsora
    Beszélgetés betegségekről és azok alternatív úton történő egyszerű meggyógyításáról, megelőzéséről ismert emberekkel.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. június 16. hétfő, Jusztina napja van.
Ma van a(z) A megbékélés napja Magyarországon, Független Magyarország napja.
Az év 25. hete és 167. napja.
Holnap Laura, Alida napja lesz.

1446. Hunyadi új kormányzó subsidiumot nyer. A rákosi országgyűlés, Hunyadinak kormányzóvá választása után, gondoskodott a hadi célokra való eszközökről is. Június 16-án minden ötödik jobbágykaputól megszavazott 1 arany forintot, így fizették ezt a királyi városok is, a jobbággyal nem bíró nemesek pedig minden 4 kaputól fizettek egyet. Ki 15 nap alatt le nem fizette, annak jószágai koboztattak el, melyeket 10 ezüst gíráért válthatott ki.


1881. Megindul a Budapesti Hírlap, Rákosi Jenő új lapja.


Eörsi István / 1936. jún. 16. - /

Laci és Fodor

Laci szerint
nem jó srác a Fodor:
felakasztott egy macskát
szadiból.

Meg tudnád mondani,
a Fodor mért szadi?

Nem tudta megmondani,
csak azt, hogy sohase jó,
ha felakasztják
a macskát,
mert a macska nem arra való.

Időjárás

2025-06-16, 19:22
Overcast
NW
Előjelzés
23°C
5.6 m/s
Apparent: 22°C
Nyomás: 1017 mb
Páratartalom: 60%
Szél: 5.6 m/s NW
Széllökések: 16.4 m/s
UV-Index: 1.25
Rövid leírás: 0mm /64% / Rain
Napfelkelte: 04:45
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét szorozva hat = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 327

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com