Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


P. Mobil - *shaza
59
hallgató

Pesten is begyûjtik a csaló rokkantkártyásokat

- 2008. augusztus 15. 8:48 - 1535 megtekintés

Nehéz napok járnak az mozgássérültkártyával ingyen parkolókra. Elsőként Miskolcon, majd Szegeden léptek fel keményen a sorozatosan szabálytalankodók ellen. A példa ragadós, már a fővárosban is megtartották az első razziát.

Csütörtökön a főváros XII. kerületében gyűjtötték be a rendőrök a jogosulatlan használókat. A kerületi kapitányság bűnügyi osztályvezetője, Csipler Norbert a FigyelőNetnek elmondta, az akcióban hat olyan autóst sikerült kiszűrniük, akik jogtalanul használtak igazolványt. A „felhasználók” közül ketten olyan személy nevére kiállított igazolvánnyal parkoltak, akik már meghaltak. A többiek más nevére kiállított, így például hozzátartozó nevére szóló kártyákkal védekeztek a parkolási díjak ellen. Más esetben pedig nem volt jelen az, akinek a szállítására vonatkozott az engedély, ami pedig szükséges a kártya jogos használatához. A bűn útján Az említett hat ember bizonyára tanulságos délutánt töltött a kapitányságon. Az ilyen intézkedések nem is titkolt szándéka az eljárás folyamatának visszatartó ereje. A tortúra ugyanis egy kihallgatásból és a rabosítási eljárásból áll. Újjlenyomatot és tenyérnyomot is vesznek, majd lefotózzák az illetőt, és bekerül egy kötelező nyilvántartásba is, amelyre mindenkit feltesznek, ha gyanúsítottként bekerül a rendőrségre. A várható büntetések mértéke azért nem lesz letöltendő szabadságvesztés, bár erre is lehetőséget ad a törvénykönyv, miután az előállítottak közokirat-hamisítást követtek el. A bírói gyakorlat azért inkább az, hogy ilyen esetekben megrovást és pénzbüntetést, 20-120 ezer forintig rónak ki. Persze abban az esetben, mint ami itt is megtörtént, hogy az egyik „elkövető” megpróbálta megvesztegetni a rendőröket, már más lehet az ítélet. Ilyenkor a Budapesti Nyomozó Ügyészség is vizsgálatot kezdeményez majd. Színezni kéne Hazánkban 302 ezer mozgássérült számára állítottak ki parkolást segítő okmányt, Budapesten 40 ezer mozgássérült-igazolvány van nyilvántartva, ennyien osztoznak a durva becslések szerint pár ezernél valamivel több helyen. A kártyák érvényességi ideje egyébként öt év ezt követően vizsgálják a jogosultságot. Ennek módja jelenleg a háziorvosi praxis részét képezi, ám a jövőben ez változhat. Pontosan a sok visszaélés miatt központosítanák a rendszert, mondja Molnár Jenő a Budapesti Mozgáskorlátozottak Egyesületének munkatársa. Hozzáteszi, ők régóta szorgalmazzák például azt a megoldást is, hogy legyenek különböző színűek a jogosultsági kártyák. Azok kártyája, akik csak szállítási jelleggel használhatják, jól láthatóan legyen megkülönböztetve azokétól, akik a maguk jogosultsága alapján kaptak igazolványt. Forrás: FN

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


9 * hat =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. július 13. vasárnap, Jenő napja van.
Az év 28. hete és 194. napja.
Holnap Örs, Stella napja lesz.

1813. Ferenc király a nádor által felhivatta a nemzetet, hogy országgyűlésen kívül nyújtson segélyt. Most harmadszor az 1812. június 1-én bezárt dieta óta.


1878. Az európai nagyhatalmak kongresszusa véget ért, aláírják a berlini szerződést. (A szerződés Nagy-Bulgáriát három részre osztja: Makedónia visszakerül Törökországhoz, Dél-Bulgária közigazgatási autonómiát kap Kelet-Rumélia néven, Észak-Bulgária belső önállósággal bíró vazallus fejedelemség lesz; Románia, Szerbia és Montenegró függetlenségét megerősítik, határaikat módosítják; a Monarchiát a szerződés felhatalmazza Bosznia és Hervcegovina határidő nélküli megszállására és igazgatására.)


Fazekas Mihály: Nyár esti dal

" Halkkal ingó lanyha pára!
Szálldogáló harmatok!
Kis furuglyám lágy szavára
Tiszta hangot adjatok;
Lengd be véle, gyenge szellet,
Sík mezőnk határait,
A juhász a nyája mellett
Hadd fülelje sorjait..."

Időjárás

2025-07-13, 12:40
Clear sky
SW
Clear sky
30°C
4.6 m/s
Apparent: 23°C
Nyomás: 1015 mb
Páratartalom: 44%
Szél: 4.6 m/s SW
Széllökések: 10.7 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /12% / Rain
Napfelkelte: 05:00
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hat mínusz kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 327

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com