Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


nincs
0
hallgató

Remek karácsonyi ajándékötlet a Nem Adom Fel kávézó új szolgáltatása

- 2017. december 4. 8:49 - 1709 megtekintés

„Az a célunk, hogy mindenki felismerje, majd elfogadja, amit az élettől kapott, és arra az elhatározásra jusson, hogy nem adja föl akkor sem, ha nehéznek éli meg a sorsát” – hangsúlyozta Dely Géza. A Nem Adom Fel Alapítvány elnökével a fogyatékos emberek világnapja alkalmából beszélgettünk határokról, megismerésről és a „nem adom fel” életérzésről.

Magyarországon a 2011-es népszámlálás alapján 490 578 fogyatékos ember él. A társadalom öt százaléka küzd fogyatékossággal, a kérdés közvetve több mint tíz százalékot is érinthet, mégis kevesen tudják, hogy 1992 óta december 3-a a fogyatékosság világnapja. „Az érintettek azzal küszködnek önmagukban, hogy mennyire hasznosak vagy fontosak, ezért közvetítenünk kell nekik, hogy azok. Ehhez szükségünk van az ünnepekre, ilyen lehet egy közösséget összekovácsoló, értékeket kiemelő nap” – fogalmaz Dely Géza, akinek köszönhetően a Nem Adom Fel Alapítvány józsefvárosi Magdolna utcai kávézójában nyerhetünk betekintést a fogyatékos emberek mindennapjaiba.

Nincs egységes álláspont arról, hogy a „fogyatékkal élő”, a „sérült” vagy a „fogyatékos” kifejezést kell-e használni. A legfontosabb, hogy ne főnévként, hanem csak jelzőként használjuk ezeket a kifejezéseket.

Az általánosító meghatározásba tartoznak a mozgássérültek, a gyengénlátók, az aliglátók, a vakok, az értelmi fogyatékosok, az autisták, a mentálisan sérültek, a nagyothallók, a siketek, a siketvakok (látás- és hallássérültek), a beszédhibások, a beszédfogyatékosok és súlyos belszervi fogyatékosok is. Egyelőre túl sok betegséget ír le egyetlen kifejezés, s ez megnehezíti a megértést és az elfogadást, emellett az egyént a hiányai felől azonosítja be, ami önmagában is rossz üzenetet hordoz.

Nélkülözhetetlen munka

„Nem az a feladatunk, hogy alamizsnát adjunk a fogyatékos embereknek, hanem hogy biztosítsuk azoknak az értékeknek és lehetőségeknek a kibontakozását, ami rajtuk keresztül jelenik meg a világban” – magyarázza Dely Géza. A 2006-ban alakult szervezet egy főleg látásban és értelmileg akadályozott előadókból álló együttesből alakult: 2004-ben az utcán kezdtek zenélni, majd a sikereknek köszönhetően összegyűlt akkora alaptőke, hogy létrehozhassák alapítványukat.

Sokat elárul munkájukról Jobb velünk a világ mottójuk is. Az alapítvány tagjai arra fektetik a hangsúlyt, hogy megmutassák a fogyatékosokban rejlő tehetséget és erőt: éveken át szerveztek jótékonysági koncerteket a budapesti Papp László Budapest Sportarénában, melyek bevételéből ők is támogatták Böjte Csaba csíksomlyói gyermekotthonát. Egy másik év adományaiból Nem adom fel házakat alakítottak ki Szendrőládon, Martonyiban és Pándon, ahova iskola utáni foglalkozásra térhetnek be a környékbeli hátrányos helyzetű gyerekek.

„A közösségi házak kiválóan működnek, akik a megnyitás után még kisgyermekként töltötték ott a délutánokat, ma visszajárnak segíteni a mostani kicsiket” – mondja az alapítvány elnöke.

A Nem Adom Fel Cafe and Bar egyik asztalánál ülve a gyakorlatban is látható a szervezet tevékenysége: a dolgozók 80 százaléka fogyatékos személy, mindannyian precízen és mosolyogva teszik a dolgukat. A kávézó 2016 januárjában nyílt, azóta éttermi szolgáltatásokkal is bővült kínálatuk. „Munkatársaink azt mondják, itt hasznosnak érzik magukat, mi pedig nem győzzük hangsúlyozni, hogy valóban azok, hiszen munkájuk nélkülözhetetlen” – mutat rá Dely Géza.

Kezdetben leginkább az újdonság miatt látogattak vendégek a kávézóba, ezért mindig is odafigyeltek a minőségre, hogy kialakulhasson egy törzsvásárlói kör, és terjedhessen a hely jó híre. Ma már svédasztalos rendezvényeket, vacsorákat és konferenciákat is szerveznek, melyek mellett idén először lehetőség van karácsonyra vásárlói kártyát ajándékozni.

Szemléletformáló életérzés

A Nem Adom Fel Cafe and Bar csak egy szelete az alapítvány működésének; több programmal is próbálnak munkát teremteni annak a több száz fogyatékos embernek, akik hozzájuk kötődnek. „Arra szerződtünk egymással, hogy a »nem adom fel« életérzést közvetítjük a társadalomnak ezért mindent elvállalunk, amin keresztül ezt adhatjuk tovább” – foglalja össze az alapítvány elnöke.

Tevékenységükkel nem klasszikus módon gyűjtenek adományokat, hanem arra tanítják a velük kapcsolatban állókat, hogy vannak lehetőségeik. Zenekarukkal és gospel kórusukkal fesztiválokra járnak, kertgondozó és autista családokat segítő programjaikkal pedig munkahelyeket teremtenek.

„Ez soha sem lesz komoly nyereségű üzleti tevékenység, de értéket teremt. Azt szeretnénk, ha tagjaink maguk kereshetnék meg a költségeiket fedező összeget, ehhez igyekszünk kialakítani a hátteret” – fogalmaz Dely Géza.

A háttérrel kapcsolatban azt is elmondja, hogy kevés figyelem hárul a fogyatékosokat nevelő szülőkre, túl kevés elismerést kapnak. Az alapítvány egyik jövő évi terve még inkább felhívni a társadalom figyelmét rájuk, hogy megmutassák: küldetésük különleges és szolgálatuk értékteremtő.

Alapjaiban hibás szemlélet

A fogyatékosoktól való távolságtartás érzése nemzedékről nemzedékre öröklődik, ez azonban a gyermekeknél nem automatikus. A Nem Adom Fel Alapítvány a jövőt azzal szeretné építeni, ha már óvodában elkezdődhetne a fogyatékos emberek megismerése. Szándékuk, hogy a Nemzeti Alaptanterv természetes része legyen a fogyatékosságról való tanulás és a megismerés.

„Zsákutca azonban, hogy olyan szakemberek tartanak érzékenyítő programokat, akik könyvekből tanultak erről. Inkább fogyatékossággal élő tapasztalati szakértőket kellene arra képezni, hogy bemutassák önmagukat” – hívja fel a figyelmet Dely Géza, hozzátéve, a jövő útja az, hogy ezzel teremtsünk munkahelyeket olyanoknak, akik esélytelennek tűnnek a munkaerőpiacon.

Különösen érdekes az alapítvány tréningcsapata, melynek tagjai között mindenféle fogyatékosságú ember megtalálható a látássérültektől az autistákig. Őket arra képzik, hogy érzékenyítő tréningeket tartsanak önkormányzatoknál, multinacionális vállalatoknál vagy iskolákban. „Saját életükön keresztül hitelesen tudják bemutatni, mit jelent egy fogyatékos embernek megélnie a sorsát, de azt is, hogyan lehet hatékonyan kapcsolódni hozzájuk” – mondja az alapítvány vezetője.

Egyre nagyobb figyelem fordul a tapasztalati szakértők felé: közöttük van látás-, hallássérült, kerekesszékes, értelmi fogyatékos fiatal, de olyan szülő is, aki sérült gyermeket nevel. Komoly változás az elmúlt évtizedekhez képest, hogy lehetőség nyílik valódi találkozásokra, ez pedig sokaknak küldetést, reményt, elfoglaltságot és nem utolsósorban bevételt jelent.

Sajnálatos módon az európai kultúrában, így Magyarországon is „tragédiának” számít, ha valaki fogyatékossággal éli az életét.

Dely Géza arra is felhívja a figyelmet: nem egyszerű, ha fogyatékos utóda születik egy párnak, de ezt tovább nehezíti, hogy hiába tesznek meg mindent, gyermekük általában csak sajnálatot kap. „Ha ekkora tragédia az életük, és ennyire nem várnak tőlük semmit embertársaik, mire öntudatra ébrednek, kialakul bennük az érzés, hogy maguktól sem várhatnak semmit. Nálunk amúgy is jellemző önmagunk lebecsülése, de ez nem kell, hogy így legyen. A fogyatékos emberek lehetnek azok a zászlóvivők, akik nem adják fel, és képesek pozitívan hatni a környezetükre.”

Forrás:valasz.hu

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


4 - négy =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - kultúra, közélet, minden héten új téma körüljárása
    A D-ER Stúdió - az ER Press Kft. műsorkészítő műhelye - több mint egy évtizede készíti közszolgálati műsorait, amelyeknek célja megfelelni egy minél szélesebb hallgatói kör érdeklődésének. A műsorpaletta a felmerülő igényeknek megfelelően nagyon színes, sokrétű és állandóan bővülő képet mutat. A műsorokat több tucat helyi és regionális rádió egyedi szerződések alapján sugározza, amelyeket a D-ER Stúdió térítésmentesen bocsát rendelkezésükre. Az összeállítások nem egy-egy adott rádió stílusához igazodnak, hanem egyedi formával és arculattal rendelkeznek, amelyek egységesen jellemzik a D-ER Stúdió munkáját. Partnereink bár kereskedelmi adók, számukra a D-ER Stúdió közszolgálati műsorokat állít elő. A műsorok magas színvonalon megszerkesztett egységből állnak, amelyek időtartama alkalmanként 30 perc, ebben általában 3-4 riport kap helyet; a szöveg-zene arány 60-40 % a riportok javára. A műsorok általában nem önmagukban szerepelnek, hanem egy-egy sorozat egységeiként. Összeállításainkat többségében helyi/regionális rádiók sugározzák, lefedve szinte az egész országot. Az adásidőpontok ugyan eltérőek, de a partnerrádiók sugárzási körzetei az ország lakosságának 93%-át érik el. A rádiós partnerek visszajelzése alapján (amelyek részben a Szonda Ipsos, részben a Medián közvélemény kutatók adataira alapulnak) a jelenleg biztosnak tekinthető hallgatói létszám 1,2-1,6 millió fő; a kor, nem és iskolai végzettség szerinti megoszlás vegyes.

    D-ER Stúdió - A regionális és helyi rádiók közszolgálati műsorainak készítője: a Magyar Public Relations Szövetség CSR Média 2008. pályázat Rádió szerkesztőség kategóriájának nyertese


    Sorozatainkból


    Biztonsági öv - Baleset-megelőzési magazin
    A műsor célja, hogy előremozdítsa a balesetmentes közlekedést, hogy olyan morált, viselkedést alakítson ki, erősítsen meg, mely a biztonságosabbá teszi a közlekedést. Műsorunk nem csak az autóvezetőknek szól, hanem mindenkinek, aki részese a közlekedésnek. Az aktuális témák mellet színes összeállítások is helyet kapnak a Biztonsági övben, mint például a közlekedési tárgyak gyűjteményei.

    Civil élet - civil partnerség - Példát mutatunk

    Egészségtükör

    A műsor célja az egészségmegőrzés, a betegségek megelőzése a prevenció fontosságának köztudatba emelése. A magyar lakosság nagyon rossz egészségi állapota, a jelenleg zajló egészségügyi intézményrendszer átalakítása, az emberekben lévő bizonytalanság indította el a műsor gondolatát, hogy a helyes táplálkozástól a krónikus betegségeken át a védőoltásokig teljes és aktuális képet adjunk az egészségügyről, egészségünk védelméről, nem hallgatva el a ránk leselkedő kórokat sem. Műsorainkban az adott témákat mindig több irányból járjuk körbe, betegeket, orvosokat, szakértőket megszólaltatva, nem feledkezve el a lelki egészség fontosságáról sem. A prevenciót - az elsődleges megelőzést éppen úgy, mint a szűrővizsgálatokat - nagyon fontosnak tartjuk, így műsorainkban ez kiemelt szerepet kap.

    Életutak - Álmok, életképek: történetek életekről, hivatásokról

    A műsor célja, olyan életpályák bemutatása, melyek példaértékűek. Beszélgetés művészek, tudósok, híres emberek életéről és munkásságáról, melyben családi történetek elevenednek meg, valamint megtudhatjuk, hogyan válik egy szakma hivatássá, sőt, életcéllá.

    Hagyományaink, értékeink Európában: ahol az érték a mérték...

    A sorozat célja, hogy hazánk hagyományait,elfelejtett értékeit, múltját és jelenét mutassa be jellegzetesen magyar "kincseken", hungarikumokn keresztül; bizonyítván, hogy Magyarország nemcsak tájairól, ételeiről, hanem porcelánjáról, kristályáról, csipkéjéről, hímzéseiről és a kézműves ipar egyéb termékeiről is ismert külhonban.

    Kontroll - A Társadalmi Unió Fogyasztóvédelmi magazin műsora

    A sorozat célja a Társadalmi Unió fogyasztóvédelem terén kifejtett tevékenységének népszerűsítése olyan módon, hogy a társadalom különböző rétegei számára fontos és elengedhetetlen fogyasztóvédelmet szolgáló információk, tudnivalók megismertetése. A műsortól elvárható, hogy a hétköznapi élet során praktikusan felhasználható támogatást nyújtson, ellássa a hallgatót jogi és törvényi ismeretekkel ezen a területen, kézzel fogható tanácsokat, praktikákat és a mindennapokban használhat cselevési terveket mutasson, felhívja a figyelmet azokra az elvárható és elvárandó viselkedési és ügyfélközpontú magatartásra, mely a tudatos fogyasztóvá válás egyik elengedhetetlen feltétele. Erősítse a hallgatóban azt a mentalitást, hogy nem csak lehetősége van érvényesíteni jogait elvárásait hanem a meglévő jogszabályok szinte minden területen biztosítják számára a megfelelő bánásmódot és eljárásrendet

    Környezetháztartás - Mindennapi környezetvédelem

    - Környezetbarátság: Elvek, célok, praktikák - környezetünk
    védelmében - Környezetbarátság - ne csak szóban védjük!
    - Otthonunk… …a hely ahol és ahogyan élünk
    - KisKertÉsz Hasznos tanácsok kiskerttulajdonosoknak és gazdálkodóknak


    Lapozgató - érték az irodalomban

    Sorozatunkban olyan szerzőkkel beszélgetünk műveikről, munkájukról, akik méltatlanul keveset szerepelnek a magyar médiumokban. A mai magyar írók mellett, külföldi szerzők és a magyar irodalom már nem élő jeles személyiségeinek alkotásaival is megismertetjük a hallgatókat.

    Mindentudás Egyeteme - Válogatás A híres ismeretterjesztő sorozat legsikeresebb előadásaiból készítettünk válogatást.

    Mozaik
    Titkok, érdekességek, látnivalók

    Ebben a sorozatban a kézművesség, az ipar termékeinek és eljárásainak bemutatása történik, a hétköznapi ember számára színes és sokrétű megközelítéssel. Bebarangoljuk a múzeumokat, és tárgyakhoz fűződő történeteket elevenítünk fel; a magyarság kézműves hagyományait mutatjuk be, de egy-egy gyűjtő életébe és munkájába is betekintünk.

    , érdekességek, látnivalók - Történelmi borvidékeink

    A műsor-sorozat célja: A 21 hazai borvidék bemutatása. A mesterség fejlődését, az eszközök változását, a módszerek, borászati eljárások titkait is megörökíthetjük, s példázhatjuk: a magyar bor az a termék, amely a jelenleginél nagyobb megbecsülésre, sikerre számíthat az európai piacokon.

    Nem vagy egyedül…

    -Gyógyít, tanít, támogat és másképpen is segít (Pl: Béres Alapítvány, stb.)

    SzemPont - Hasznos tudnivalók…
    - Banki praktikák
    - Közlekedőknek : Autós érdekességek, praktikumok,
    - Felvételi-Diploma-Karrier
    - Közös jövőnkért (EU- kül-és biztonságpolitikai magazin, HM. stb.)
    - Pályázatok

    - Útmutató az egészséges utazáshoz...
    A műsor azokhoz kívánunk szólni, akik utazás előtt állnak; hosszabb, rövidebb pihenést, üzleti utat terveznek külföldre. Célunk, hogy felhívjuk a figyelmet az utazási betegségekre és azok megelőzési, kezelési módjaira. A műsor másik célja az egészségmegőrzés, a betegségek kivédése, a prevenció fontosságának köztudatba emelése. A helyes táplálkozástól a krónikus betegségeken át a védőoltásokig teljes és aktuális képet adunk az egészségügyről, egészségünk védelméről

    - Fókuszban az innováció

    Kutatási és fejlesztési pályázatokon eredményesen indulók munkáit, a Magyarországon zajló Eu-s forrással támogatott kutatások eredményeit és felhasználhatóságainak területeit, lehetőségeit dolgozza fel a műsor. A kutatókkal, a felhasználási területek képviselőivel készült interjúk értelmezik, köznapi nyelvre lefordítja a kutatás eredményeit. A műsor célja, hogy hazánkban zajló kutatásokról, kutatókról pontos képet kapjanak a hallgatók, megismerve hazánk szellemi bázisából minél többet és minél alaposabban

    - Mezőgazdasági magazin

    Mezőgazdasági magazin, mely a mezőgazdaság aktuális kérdéseivel, információival, újdonságaival foglalkozik. A műsor támogatója a Szent István Egyetem. A minden héten jelentkező műsor egyrészt a mezőgazdaságban évszaknak és időjárásnak megfelelő cselekvésekhez ad hasznos tanácsokat, bemutatva a friss fejlesztéseket, technikai újdonságokat, könnyen adaptálható kutatási eredményeket. Bemutatja az állami és eu-s gazdasági lehetőségeket, praktikus tanácsokat ad a piaci boldoguláshoz. A fenti témákat szakértői interjúkkal dolgozzuk fel.

    - Gazdasági válságkezelésről

    A pályázati célnak megfelelően első lépésben a válság kialakulását, annak okait, a nemzetközi és a magyarországi gazdasági környezetre gyakorolt hatásait vázolnánk fel, áttekintve ezek rövid-, közép- és hosszú távú következményeit a világgazdaságra, a nemzetgazdaságokra és természetesen hazánk gazdaságára. A lehetséges részletességgel felemlítenénk a válság kezelésére hozott nemzetközi és magyarországi megoldási javaslatokat, cselekvési terveket, az azokból eddig már megvalósult akciókat, projekteket, intézkedéseket és azok várható hatásait. A válság globális, illetve nemzetgazdasági következményein túl, a hallgató szempontjából indokolt részletességgel vizsgálnánk a hétköznapi életre gyakorolt hatásait, melyek az egyszeri emberek életkörülményeiben, mentális és szociális helyzetében okozott, illetve várható változásokat tartalmazza. A gazdasági válság okozta változások negatív hatásainak mérséklésére olyan lehetőségeket, cselekvési tereket és pályákat szeretnénk bemutatni, melyek segítségével a hétköznapi emberek képesek lennének mérsékelni és irányíthatóbbá tenni a személyes életükre, környezetükre gyakorolt negatív hatásokat. Optimális esetben eredményes lehet a törekvésünk a hátrányos világgazdasági helyzet egyénekre ható megnyilvánulásainak kiküszöbölésére, vagy egy lehetséges újraépítkezés helyes irányának bemutatására, felvillantására. Megszólítandó szakértőink, ezért részint a helyzetelemzés, részint az egyénre adaptálás, részint a válságkezelés, részint a kreatív megoldások témakörében mozognak otthonosan, s osztják meg elképzeléseiket, javaslataikat a hallgatókkal.

    Térkép és Útravaló - barangoló Magyarország régióiban
    Mottónk: Világot látni Magyarországon is lehet!

    A Térkép és Útravaló hazánk régióit bemutató sorozat, mely a hazai tájakat járva megmutatja mindazt az értéket, melyet Magyarország rejt. A természeti értékek mellett bemutatjuk a kulturális kincseket is, éppen úgy, mint a gasztronómiát, a kézművességet, a kiállítóhelyeket, vagy az adott hely híres szülötteit.
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Szilágyi János és Frenkl András szórakoztató műsora két órán keresztül
    Sorozatok, technika, tudományok, közlekedés, zene, bulvár, informatika, egészség, közösségi média, rövid interjúk TV-s celebekkel, énekesekkel, zenészekkel. www.intimreszek.hu
    Keresd Facebook-on is
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. július 12. szombat, Izabelle, Dalma napja van.
Az év 28. hete és 193. napja.
Holnap Jenő napja lesz.

1711. Rákóczinak mindjárt bujdosása első hónapjaiban elég alkalma volt meggyőződni a francia gyámolítás horderejéről. E napon Vetésy tudósítása így szólt: "A királyhoz beadott emlékiratra Torczy válasza ez volt: ő fölsége nem határozhatja el magát fönséged iránti oltalmának folytatására, mert fönségedben csak oly személyt lát, minő a molnárrá lett püspök.


1795. Sándor főherceg nádor halála. Luxemburgban, midőn röppentyűkészítéssel foglalkozott, a lőpor fölrobbanása által halálosan megsebesített, minek következtében július 12-én meghalt.


Sebők Éva / 1927.júl.12. - /

Mosoly-csalogató

Dugtam rosszkedvemet
csípős hangyabolyba.
Raktam jobbik kedvem
egy nagy garabolyba.

Garabolyt fölvettem,
föl a háztetőre,
jobbik kedvem fogytán
markolok belőle.

Időjárás

2025-07-12, 11:11
Clear sky
S
Clear sky
25°C
1.7 m/s
Apparent: 20°C
Nyomás: 1015 mb
Páratartalom: 54%
Szél: 1.7 m/s S
Széllökések: 8.3 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /4% / Rain
Napfelkelte: 04:59
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


három szorozva öt = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 327

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com