Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

- Hírek
57
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Sztár tanárházaspár a Vakrepülés Színházból

- 2019. január 31. 18:16 -

Nem túlzás kijelenteni, hogy Zugló legkülönlegesebb pedagóguspárját Máj Krisztina és Pál Zsolt alkotja. A Vakok Általános Iskolájának angoltanára, illetve a Neumann János Számítástechnikai Szakgimnázium informatikatanára egyaránt vak.

– Mindketten koraszülöttek voltunk, sőt mindketten hat és fél hónapra jöttünk világra, így első heteinket inkubátorban töltöttük – mesélte Krisztina. – Mindez egy olyan korban történt, amikor még kevésbé tudták kezelni, orvosolni ezt a helyzetet, ennek köszönhetően mindketten „ROP-osok” (koraszülöttek ideg-hártya-elváltozásában szenvedők), ennek következtében pedig vakok lettünk. Kriszta és Zsolt élete egymástól távol, Budapesten és Debrecenben kezdődött, hogy aztán itt, Zuglóban érjen össze.

Kriszta fővárosi gyerekként járt be a Vakok Intézetébe, ahol mindazokat az ismereteket sikerült elsajátítania, amelyek az önálló élethez feltétlenül szükségesek. Az angol nyelv iránti vonzódását apukájától „örökölte”, aki autodidakta módon tanulta az idegen nyelvet, és aki az első idegen szavakat megtanította neki. Kriszta a nyelvtanári diploma mellett a gyógypedagógusi végzettséget is megszerezte, majd egy véletlen üresedésnek köszönhetően állást kapott a Vakok Általános Iskolájában.

Zsolt útja valamivel kanyargósabb volt, ő az óvoda, majd az iskola miatt kénytelen volt Debrecen és a főváros között ingázni. Ez pedig a családját is szétszakította. Végül anyukájával Budapestre költöztek. Ennek ellenére egyetemi tanulmányait Debrecenben végezte, ahol programozói, majd informatikatanári végzettséget szerzett. És Krisztához hasonlóan ő is abban az iskolában, a Neumannban helyezkedett el, ahol egykor a tanulmányait végezte. – Mindig is programozó akartam lenni. Szerintem a 90-es években én voltam az első vak Magyarországon, akinek saját e-mail-címe és weboldala volt. Jelenleg vak gyerekeket oktatok informatikára Zuglóban.

A két vak pedagógust a Vakrepülés Színház hozta össze. Kriszta alapítóként játszott a társulatban, ahova Zsoltot technikusnak hívták. Ott találkoztak, és szerettek egymásba és a társulatot azóta is mindketten kiemelten kezelik.

– Korábban a Lipták Villában játszottunk, jelenleg a Zuglói Civil Házban, így ez is a kerülethez köt bennünket – tette hozzá Krisztina. – Félévente két előadásunk van, melyre sokan kíváncsiak. Ha ezzel hozzá tudunk járulni az ép emberek érzékenyítéséhez, akkor már megérte a sok munkát. Kriszta és Zsolt több fronton próbálnak helytállni. Előbbi a tanítás mellett felnőtteknek is oktat angol nyelvet, illetve könyvkorrektúrával is foglalkozik, Zsolt pedig a tanítás mellett egy internetes rádió főszerkesztője.

– Mindketten tudjuk, hogy látóként más lenne az életünk. Krisztáért csak úgy kapkodnának a gyógypedagógiai intézmények, én meg programozóként a sokszorosát keresném a mostaninak. Ennek ellenére elégedettek és pozitívak vagyunk, mert tudjuk, hogy mindig számíthatunk egymásra – mondta Zsolt. (nyomtatásban megjelent:  Zuglói Lapok, 2019. január 24.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


+ 1 = kilenc

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. október 18. vasárnap, Lukács napja van.
Ma van a(z) Élelmezési világnap.
Az év 42. hete és 291. napja.
Holnap Nándor napja lesz.

1552. Eger ostroma. Ahmed és Ali pasák Eger felé tartottak mintegy 150.000 főnyi sereggel. A várnak Dobó István és Mecskey István voltak a parancsnokai. A vitézek esküt tesznek, hogy készek meghalni, mintsem a várat feladni. Bornemissza Gergelynek újtalálmányú kartácsai sodorták a törököket. Az ellenség nagy veszteséggel elvonult a vár alól. Az erődbe lövött 12.000 nagyobb golyó a székesegyház előtt felhalmozva hirdette a lefolyt 38 nap halhatatlan dicsőségét.


1904. A budapesti Központi Városháza Károly körúti szárnyának I. emeletén megnyílik a Fővárosi Könyvtár.


Déry Tibor / 1894. okt.18. - 1977. ápr.18. /

Ősz, Feldafing

segítsetek
még nem haltam meg
még felébredek még ősz van
rohan a hajnali szél a hegyoldalon
és aki öreg arcát az ablaküveghez szorítja
a vörös napkorongban a tél hideg alakjait látja
csókolózni
és hajnaltesttel sír a szélben
az avarban ide-oda röpköd
levelei lehullanak
mert mégis sötétedik
és mindörökre sötétedni fog..."

Időjárás

2026-10-18, 04:07
Overcast
NW
Előjelzés
11°C
1 m/s
Apparent: 11°C
Nyomás: 1018 mb
Páratartalom: 38%
Szél: 1 m/s NW
Széllökések: 4.2 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 07:06
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő mínusz négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com