A sokat szenvedett zsenialitás

Az 1950-es évek második felében terhes anyáknak a reggeli hányinger leküzdésére gyakran írták fel az akkoriban csodaszernek kikiáltott thalidomidot. 1958 és 61 között a világ 46 országában döbbenetes mértékben megnőtt a fejletlen végtaggal, sőt végtag nélkül született csecsemők száma. Az orvostudomány egyik legnagyobb tévedésének aposztrofált gyilkos gyógyszert 61-ben visszavonták, de ez már nem segített azon a közel 20 000 megnyomorított újszülöttön. Thomas Quasthoff német basszbariton 1959 novemberében született Németországban. Ő is az áldozatok egyike.

Valahányszor Quasthoff színpadra lépett, a közönségnek nem lehetett könnyű a drámai sorstól elvonatkoztatva megítélni vokális teljesítményét. Ahogy a világtalan Bocelliről csak nehezen mondja ki az ember, hogy hangja amatőr a profik között, amikor olykor klasszikus művek tolmácsolására kérik fel. Verdi Requiemjében vagy Bizet Carmenjének Don Joséjaként inadekvát, stílusidegen, nem operai hang, szerepeltetése lelkiismeretlen, üzleti szellemű visszaélés a közönség rokonszenvével, ahogy azt anno Fodor Géza megfogalmazta.

Thomas Quasthoff esetében ilyesmiről szó nincs. Ő képzett klasszikus muzsikus, adekvát hangi képességekkel. Amikor Bachot vagy Schubertet énekel, ugyanolyan hiteles, mint amikor jazzt improvizál, egyébként bravúrosan. Jó, az igaz, hogy kezdetben sokan csak azért váltottak jegyet a koncertjére, hogy szánakozhassanak és borzonghassanak a látványán, nyilatkozta egyszer. De miután tízszer-húszszor fellépett ugyanazon a helyen, a közönség már nem azért jött, hogy lássa, hanem, hogy a hangját hallja.

Egyébként még az énekes kollégák között is akadtak olyanok, akik a fejéhez vágták, csak a fogyatékosságának köszönheti a sikereit. De erre Quasthoff már a legelején rácáfolt.

Énekesi pályáját privát leckékkel kezdi Sebastian Peschkonál, miután a Hannoveri konzervatórium azzal utasította vissza felvételi kérelmét, hogy testi fogyatékossága miatt nyilván nem tudna zongorázni.

1988-ban megnyeri a müncheni Nemzetközi Énekversenyt, utána annyi Bachot énekel, mint senki abban az időben, még a historikus specialisták sem. Azelőtt évi tizenöt fellépése volt, a verseny után évi háromszáz. 1995-ben Helmuth Rilling meghívására részt vesz az Oregoni Bach Fesztiválon. Operában is szerepel, Don Fernandót énekli Beethoven Fideliójában, Simon Rattle vezényletével. Nagy sikerrel lép fel Wagner Parsifaljában, Amfortas szerepében.

2000-ben az Anne Sofie von Otterrel, Claudio Abbadóval és a Berlini Filharmonikusokkal közösen jegyzett Mahler-lemeze Grammy-díjat kap, majd 2004-ben Schubert-produkciója szintén kiérdemli a rangos elismerést.

2006-ban harmadszor is Grammy-díjas, akkor a Bach-kantáták avatott tolmácsolásáért ítélik oda neki. A Deutsche Grammophon szerződteti, itt jelennek meg Brahms-, Liszt-, Schubert-lemezei. A berlini Hanns Eisler Zeneakadémiának máig teljes állású énektanára. Ebben az évben publikálja első jazz albumát és ebben az évben köt házasságot Claudia Schtelsick tévés újságíróval.

Van vele egy jó Brahms Requiem, szintén Rattle vezényletével. Illetve ő Haydn Teremtésének remek basszus szólistája azon a 2009-es felvételen, amit Fischer Ádám dirigál.

A Spiegel magazinnak Quasthoff nemrég azt nyilatkozta, azért hagyja abba az éneklést, mert testileg-lelkileg elfáradt. Nemrég elvesztette a testvérét, aki egyben a legjobb barátja volt, és ez rendkívül megviselte. Ráadásul gége- és hangszálgyulladást kapott, ami nem múlt el nyomtalanul.

Meg hát elege lett a sok utazásból, a szállodákból. Végre többet lehet a családjával, ismét sokat olvashat. Persze a jövőben is tanít majd, ez nem kérdés. De a varázsló eltöri pálcáját. Mostantól csak korábbi felvételeivel vigasztalhatjuk magunkat.
Adta hírül a MEOSZTV