Kerekesszékkel a világ körül: a Lena Világa blog szerzőjével beszélgetett Takács Dalma Glamour újságírója

Fotó: Glamour/ Facebook

Takács Dalma: Először is, kérlek oszd meg velünk a történeted! Hogy éli a mindennapjait egy üvegcsontú ember?

Ivanova Daniela: Ez egy genetikai rendellenesség, születésemkor vették észre. Gyermekkoromban sok csonttörésem volt, így a járás szóba se jöhetett, mert a csontok nem bírták volna el a terhelést. Mire tinédzser lettem ezek enyhültek, így elmondhatom, hogy mára teljesen tünetmentessé váltam: lassan 20 éve nem volt komolyabb törésem vagy műtétem. Persze ez annak is köszönhető, hogy nem terhelem a csontozatom és vigyázok magamra. Kerekesszékkel közlekedem egészen kicsi korom óta, és mivel előtte babakocsiban toltak a szüleim, ezért számomra nagy szabadságot jelentett, amikor végre megkaptam az első kis „hintómat” és önállóan elkezdhettem közlekedni. Míg sokak szemében a kerekesszék egyenlő a korlátozottsággal, nekem a szárnyakat jelentette.

Takács Dalma: Olyannyira, hogy aktívabb és kalandosabb életet élsz, mint sokan kerekesszék nélkül. Újságíróként dolgozol, rengeteget utazol, énekelsz, bulizni jársz. Mi volt az a pont, amikor eldöntötted, hogy belevágsz mindebbe, a hátráltató tényezők ellenére is?

Ivanova Daniela: Nem volt ilyen pont, én ebbe születtem bele, így számomra mindig is ez volt a természetes. Teljesen magától értetődően jöttek az egyes mérföldkövek az életemben. Kívülről nehézségnek tűnhet és valóban tud nehéz lenni, de úgy önmagában az élet az − a maga buktatóival együtt − , nem pedig kifejezetten a kerekesszékes lét. Ezért nem tudok soha arra a kérdésre válaszolni, hogy nehéz-e így élni, mert fogalmam sincs, hogyan lehetne másképp, nincs összehasonlítási alapom. Szeretem ilyenkor az egyik kedvenc példámmal szemléltetni a belső világomat: számomra a járás olyan, mint amilyen sok ember számára lehet a repülés: szívesen kipróbálnám, de nem kelek fel minden reggel sírva, amiért nem vagyok rá képes. Az írás, a zene, az utazás, úgy a fiatalságom megélése, kiélvezése mindig is az életem része volt, és ebben sosem hátráltatott a kerekesszék.

Takács Dalma: Mindig ennyire motivált és bátor voltál, vagy neked is meg kellett küzdened a „démonjaiddal”?

Ivanova Daniela: Szerintem a legtöbben úgy vagyunk ezzel, hogy vannak jobb és kevésbé jó időszakok. Van, amikor sokkal lelkesebbek és motiváltabbak vagyunk, míg máskor kevésbé, van hogy kilépnénk a komfortzónánkból, néha viszont jól esik benne lustálkodni. Nekem is vannak démonjaim: a magánélet, a munka, a szerelem, a sikerek, a kudarcok, azaz az élet útvesztőjében keresem a boldogságom, de folyamatosan dolgozom azon, hogy egyre jobban vegyem az akadályokat és meglássam a mindennapok apró örömeit.

Takács Dalma: Honnan merítesz erőt a nehezebb napokon?

Ivanova Daniela: Régebben a családomra és a barátaimra támaszkodtam ilyen esetekben, mára viszont megtanultam nem csak belőlük, hanem magamból is erőt meríteni. Sokáig nem értettem, hogy miért mondják sokan, hogy önismereti szempontól a 30-as évek a legjobbak, és meg is viselt picit, hogy ilyen fénysebességgel elértem a harmadik X-et, de már értem mire gondolhattak. Sokkal jobban merek a saját kompetenciámra és hitrendszeremre támaszkodni, és képes vagyok magam kihúzni a gödörből. Ehhez persze sok-sok évnyi pofon kellett az élettől és megannyi tapasztalás, tanulás másoktól. Mégis, ami továbbra is az én igazi „érzelmi atomerőművem” az a szeretteim törődése, odaadása. Csodálatos családom, barátaim és kollégáim vannak.

Takács Dalma: Mi volt az eddigi legvadabb élményed, amit majd biztosan elmesélsz az unokáknak?

Ivanova Daniela: Már most bőven lenne mesélnivalóm nekik, szeretnék egyszer könyvet is írni az átélt kalandjaimról. Néhányat említve: tinikorunkban a barátnőmmel az Apám beájulna című film hatására elszöktünk Olaszországba nyaralni: stoppoltunk, a tengerparton kempingeztünk, úgy éltünk mintha nem lenne holnap és sosem tudtuk milyen váratlan fordulatot tartogat számunkra a következő nap. Szintén izgalmas élmény volt, amikor gimnazistaként halasztottam és ösztöndíjjal fél évre kiutaztam Dániába tanulni. Mégis a legőrültebb talán a legújabb „húzásom” volt, amikor kiköltöztem egy számomra teljesen ismeretlen spanyol tengerparti városkába alap nyelvtudással és nulla ismeretségi körrel. Utóbbi kalandom olyannyira jól sikerült, hogy két hét alatt barátokat szereztem, a szállásadóm ma már olyan, mintha a nagynéném lenne. Van egy otthonom Alicantéban, ahová mindig hazavárnak.

Takács Dalma: Mi szerepel még a bakancslistán? Hol látod magad 20 év múlva?

Ivanova Daniela: Még többet szeretnék utazni, írni és zenélni, azaz ugyanazt csinálni, amit eddig, mert ezekben tudok maximálisan kiteljesedni. Az éneklésre szeretnék picit több hangsúlyt fektetni, mert nagy szenvedélyem, de az utóbbi időben kevesebb időt tudtam rászánni. Látom magam 20 év múlva, ahogy a családommal ülünk a tengerparton, és ukulelével a kezemben a saját, spanyol nyelven íródott dalomat énekelem nekik. Az egy álompillanat lenne.

Takács Dalma: Mit tanácsolsz azoknak a sorstársaidnak, akik félnek belevágni egy utazásba?

Ivanova Daniela: Kockázat nélkül nincs nyereség! Sok európai országban az akadálymentesítésnek köszönhetően olyan szabadságot tapasztalhatnak meg kerekesszékesként, ami után inkább az lesz a kérdés bennük, hogy eddig vajon miért nem indultak útnak.

Takács Dalma: Mikor és miért csatlakoztál a Számít a történeted kampányhoz, és mit jelent neked ez a lehetőség?

Ivanova Daniela: Egy volt egyetemista társam, Fenyvesi Zoli is a kampány arca, általa figyeltem fel erre a lehetőségre. Újságíróként és a Lena Világa című blogomon nagyon szeretek emberi történetekről, inspiráló, megható sorsokról írni és rengeteget tanulok ezektől az emberektől. Úgy döntöttem, hogy ezúttal szeretném én megosztani a történetem, hátha ezzel ugyanolyan jó érzéseket ajándékozhatok másoknak, mint amilyeneket én is kapok tőlük nap mint nap. 

(Forrás: Glamour)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük, azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása).
Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!


Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41