Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Kabaré plusz - kabaréjelenetek a hétvégére
57
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Átúszta a Balatont a veszprémi kerekesszékes fiú

- 2020. augusztus 19. 7:16 -

A Veszprémi Úszó Klub tagja, a 11 éves mozgássérült Birnbauer Botond sikerrel vette az akadályt, szombaton átúszta a Balatont.

Botond edzője, Hencsei László úgy nyilatkozott a Veszprém megyei hírportálnak, hogy a születése óta kerekesszékkel közlekedő fiatal fiúval már tavaly beszéltek az átúszás lehetőségéről, hiszen Botond öt éve edz és vágyott már a megmérettetésre.

Idén pedig annál is inkább, hiszen eddig ez volt az idei első lehetőség, hogy próbára tegye magát. Elégedett a teljesítményével, 2:23 óra alatt gyűrte le az 5,2 kilométeres távot, leginkább gyorsúszásban. Ugyan mind a négy úszásnemet gyakorolja, ha a pillangó esetében van is némi erősíteni való, mégis kedvence a gyors. Botond hetente ötször edzett, a csopaki strandon két-három alkalommal készült az átúszásra, alkalmanként másfél órát is a vízben töltve. Az átúszáson Kálmán Péter, az úszóklub egykori versenyzője kísérte, de vele már le is úszta ezt a távot egy alkalommal a veszprémi Március 15-e úti uszodában.
Botond az átúszás előtti éjjel már keveset aludt, izgult a megmérettetés miatt, a helyszínen lakóautóban töltötte az éjszakát.

Reggel reggelizett, úgy vágott neki a távnak. Zavarta a keleti, délkeleti szél, a hullámok, de a víz és a levegő hőfoka jó volt, örömmel úszta le a távot. A boglári célban ott izgult Botond sikeréért a családja és a barátai.

A siker inspirálhatja más teljesítmények elérésére is, hiszen bár kategóriájában felnőtt országos bajnoki címet szerzett hátúszásban, elmaradtak az idei országos bajnokságok, márpedig nagy célja az olimpiára való kijutás.

Addig is sokat edz és ha teheti, kézzel hajtható kerékpárján teker, vagy a család kutyájával játszik, hiszen nagyon szereti az állatokat.

A szervezők szerint évről évre nő a Balaton-átúszásra jelentkezők száma, amellett a kezdetekhez képest jelentősen megnőtt a nők részvételi aránya az átúszáson, az utóbbi években már a résztvevők több mint harmada nő. Egyre több a gyermek indulók száma is, ők minden esetben szülői kísérettel vághatnak neki a távnak.

Az egyre jobb időeredmények azt jelzik, hogy a Balaton-átúszás ízig-vérig szabadidősport-esemény, a teljesítés, az élmény és az egészségért való mozgás a fontos a résztvevők számára.

Az elmúlt 38 alkalommal számos híresség is teljesítette a távot, sportolók, politikusok, közismert személyiségek tettek eleget a kihívásnak.
Úszott például több alkalommal Kovács Kokó István, az átúszás nagykövete, világ- és olimpiai bajnok ökölvívó, aki alig több mint két óra alatt szokta teljesíteni a távot és mint mondta, szívesen állt egy olyan kihívás mellé, melynek egyik elsődleges célja az egészséges életmód előmozdítása. Átúszta már a tavat Gergely István vízilabdázó, valamint a Balaton-átúszás két vízilabdázó nagykövete, Székely Bulcsú egyszeres és Biros Péter háromszoros olimpiai bajnok.

Több, 80 év feletti veterán úszó teljesíti évről évre a távot a férfiak és a hölgyek körében egyaránt, de a mozgássérültek közül ugyancsak sokan legyőzik korlátaikat a Révfülöp–Balatonboglár távon.

A szakértők szerint azonban nem ajánlott edzés nélkül nekivágni az 5,2 kilométer teljesítésének, aki jövőre szeretné átúszni a tavat, az már most elkezdhet edzeni.

Fontos, hogy ne csak uszodai körülmények között, hanem szabad vízben is gyakoroljanak, hiszen a hullámzással, széllel, napsütéssel sok esetben meg kell birkózni a Balatonban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük



Deprecated: Implicit conversion from float 4.2 to int loses precision in /home/hobbyradio/public_html/wp-content/plugins/akadalymentes-captcha/akadalymentes_captcha.php on line 769
7 * = negyven kettő

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a <a href=https://www.media1.hu target=_blank>Media1</a> portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - Kabaréjelenetek a hétvégére
    Eegy teljes órában a magyar kabaré legjobb és legviccesebb jeleneteit hozzuk el Önnek. Klasszikusok és modernebb poénok – garantáltan feltöltődhet humorral a teljes hétvégére!
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Csák Attila műsora
    Itt sosem tudhatod, mi vár rád két dal között: egy hasznos tanács, egy érdekes történet vagy egy humoros jelenet. Egészség, számítógépek, telefonok és a hétköznapok kisebb-nagyobb kérdései – innen-onnan összegyűjtve, sok zenével és jókedvvel fűszerezve. Két óra változatosság, minden szombaton 13 és 15 óra között a Hobby Rádióban! Vár mindenkit a műsor szerkesztője Csák Attila.
  • 15:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a <a href=https://www.media1.hu target=_blank>Media1</a> portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 22:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. október 17. szombat, Hedvig napja van.
Ma van a(z) Szegénység elleni küzdelem világnapja.
Az év 42. hete és 290. napja.
Holnap Lukács napja lesz.

1554. Bornemissza Gergely, az 1552-ki egri hősök egyike, midőn a hatvani béget rablásaiért fenyíteni akarta, Poroszlónál elfogatott és Konstantinnápolyban felakasztatott.


1918. Tisza István gróf a képviselőházban elismerte, hogy a központi hatalmak elvesztették a háborút.


Csokonai Vitéz Mihály: Október

"Már hát elérkezett a víg október is,
Mely után sóhajtott Bakhus ezerszer is.
Itt van a víg szüret, s mustos kádja körül
A szüretelőknek víg tábora örül...."

Időjárás

2026-10-17, 10:47
Clear sky
S
Clear sky
14°C
0.6 m/s
Apparent: 8°C
Nyomás: 1022 mb
Páratartalom: 51%
Szél: 0.6 m/s S
Széllökések: 5.6 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 07:05
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


egy mínusz négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com